tvedifut

2023\05\29

51-es körzet, avagy hogyan döntsük meg a saját csúcsunkat nyolcszor egy nap alatt

Az idei évemnek ez a verseny a csúcspontja. Megtisztelő meghívás, a kedvenc "műsorszámom", neves backyardosok, egy küldöldi mesterverseny, és akkor még azt nem is láttam, milyen csodálatos helyen lesz mindez.

A szervezés nem adta magát olyan nagyon könnyen, de hát a feladatok azért vannak, hogy megoldjuk őket, a nehezebb feladatoktól jobban fejlődünk, mint az egyértelmű megoldásoktól, és végülis lett jó megoldás, úgyhogy nincs ezzel semmi baj, ennek így kellett lennie. (:

Köszönet

Mivel ez azért nem egy szomszédos városba kiruccanás, és nem is egy órás kis szaladásra terveztem, kellett mellém egy segítőcsapat, illetve szükség volt némi segítségre, hogy ez az utazás, ez a megmérettetés megvalósulhasson. Bátor voltam, és ehhez segítséget kértem, hogy a csapatnak ne függjön ezen a megjelenése, és Ficcsivel ügyesen összekreatívkodtunk egy kis bemutatkozó, segítségkérő anyagot. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy támogatásotokkal megvalósulhatott az, hogy én aggodalom nélkül csak a futásra tudtam koncentrálni!

Akik nélkül ez nem jöhetett volna létre (és ez most nem a reklám helye, mert annyira önzetlen segítséget kaptam mindenkitől, hogy azt álmomban sem mertem volna gondolni): 

Allrys, D3 Hungary, Hammer Nutrition, Kozma Épületgépészet, Nails by Szilvi, Prospera Kft., Runner's Lab, White-Med Egészségügyi Szolgáltató

Adri és a Hell, Anya, Attila, Bea, Bea, Csabi, Dani, Enikő, Erika, Ficcsi, Flóri, Gabi, István, Julcsi, Juli néni, Kati, Májki, Marci, Marietta, Móni, Nelli, Pista és Olgi, Pista, Rita, Rita, Tibcsi bácsi, Tibi, Viki, Viki, Zsófi, Zsófi

Az összegyűlt támogatásnak köszönhetően fedezni tudtuk az utazási költséget, a kinti szállásköltséget, az étkezési és frissítési költség nagy részét, valamint segítséget kaptam a frissítéshez, a regenerációhoz és felszerléshez is. Nem tudok elég hálás lenni ezekért! <3

Gyors szabályismertető a versenyről és a backyardról

A Backyard Masters - The Race of the Champions meghívásos backyard verseny: olyan futók kapnak meghívást, akik 46+ órás backyard eredménnyel rendelkeznek, vagy valami mással vívták ki a szervező, Alex Holl elismerését. Az idei mezőnyben sokan voltunk olyanok, akik az októberi virtuális csapatvilágbajnokságon országuk legjobb női versenyzői voltunk, hiszen az eseménynek nemtitkolt célja volt az is, hogy kvalifikációt szerezhessen még több nő az idén októberi egyéni világbajnokságra, vagy akár megpróbáljuk a női világcsúcsot megdönteni (ez szerepelt az én terveim között is). Természetesen a hölgyek mellett férfiak is akadtak jócskán, ugyancsak nívós backyard és egyéb eredményekkel, így lettünk előzetesen 46-an, a tényleges résztvevői létszám pedig 34 fő, köztük 12 nő.

A verseny formátuma a backyard szabályai szerinti: a pálya 6706m hosszú, melyre minden óra egészkor rajtolunk (az első rajt szombat reggel 8 órakor volt), ameddig csak bírjuk. A körről vissza kell érni az óra végéig, különben az a kör már nem lesz érvényes, és ha még versenyben szeretne maradni a futó, a következő óra elején el is kell újra indulnia. A rajtok előtt 3, 2 illetve 1 perccel tripla, dupla illetve szimpla sípszó jelzi az időt, a rajtot magát pedig a kolomp megszólalása. Az, hogy milyen sebességgel haladsz, rád van bízva, de ha tovább akarsz még versenyezni, oda kell állnod a következő rajthoz is. A körön külső segítség nem vehető igénybe, a karám (bázis) elhagyása után nincs lehetőség a segítőktől semmit sem elfogadni, mindenféle közös feladatot a kör lefutása utáni pihenőidőben kell megoldani a következő rajtig. A körre vihetünk ki innivalót, ennivalót, de csak amit magunkkal tudunk vinni. A verseny egyfolytában zajlik megszakítás nélkül, nincs éjszakai pihenő, nincs kimaradt óra. A nők és a férfiak egyenlőek, nincs külön női vagy férfi győztes. Egyetlen győztes van: az, aki a legtöbb kört futotta, pontosan eggyel több érvényes körének kell lennie, mint a "másodiknak". Mindenki más pedig DNF (did not finish) státuszú, azaz nem fejezte be a versenyt, hiszen az annyi körből állt, ahányat a győztes futott. (Ha a két utolsó ember ugyanazon körben állt volna ki, vagy az utolsó magányos körről a futó nem ért volna be az óra végéig, akkor nincs győztes, és mindenki DNF jelölésű.)

img_2988.JPG

Felkészülés, előkészületek

Októberben érkezett a meghívás, szóval egyrészt időm is volt átgondolni, hogy szeretnék-e menni (azt hiszem, ez nem tartott nagyon sokáig), illetve mindent előkészíteni, rákészülni is volt bőven lehetőségem. Előtte is volt már két versenyem az idén, mindkettőn próbáltam kicsit erre is hangolódni, edzeni, vagy azzal, hogy csöndben, magamnak menjek, vagy azzal, hogy nem tudom, hol a vége, vagy azzal, hogy sok újraindulás és közbeékelt szünet volt benne.

Megszervezni, kitalálni, átgondolni mindent szintén szépen folyamatosan igyekeztem, hogy minden rendben a helyére kerüljön, ki is tartott ez a folyamat azért egészen az indulásig. :D Az eszközök összekészítésében és az utazás megtervezésében nagy segítségemre volt a csapatom, amiért ezúton is hálás vagyok nekik!

Zsuzsi írta az edzéseket, én igyekeztem rendesen végrehajtani, hiszen mégiscsak ez a fő feladat. Emellett azonban a kiegészítő dolgokra is nagyobb figyelmet fordítottam, ezzel is a versenyre és a legjobb állapotomra akartam felkészülni: Zsófi és Annu tornáival egészítettem ki a futásokat (bár bevallom, ebből sokkal többet kellett volna, ezen majd a jövőben még javítok), futóiskolai edzéseket iktattam be Tibinél, havonta egyszer elmentem Grétihez, hogy rendberakjon, a biztonsági tape-et Szibi most is felrittyentette a vállamra, és a megelőző 2 hétben Hajni, Szibi és Krisz masszírozó kezei is a sikeren dolgoztak. Hosszú idő után vrázslatos versenykörmöm is készült Szilvinek hála. Nagyon köszönöm nekik!

Az én versenyem

Az volt a célom, hogy a saját 43 órás eddigi rekordomat megdöntsem, lehetőleg az élmezőnyben végezzek, és szerettem volna a női világcsúcsra is veszélyt jelenteni.

Annak érdekében, hogy minél tovább talpon bírjak maradni, az volt most a tervem, taktikám, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel haladok és a szünetekben a lehető legtöbbet pihenek, regenerálódok. Ennek megfelelően kicsit már a megelőző napokban takarékra kapcsoltam, a pályát bejártuk ugyan, de ott is csak pár kedves emberrel ismerkedtünk össze a séta közben, valahogy jobban esett magamnak maradni. Azért a két főnöknek: a helyi szervező Alexnak és az amerikai nagy-nagy főnöknek, Laznak csak illett bemutatkozni (igen, a backyard kitalálója, Lazarus Lake is jelen volt végig a versenyen).

A pálya

A tempót a szokásos módomon alakítottam: vízszintes, lejtős részen kényelmes futás, emelkedőn szigorúan séta. Nem volt egyszerű a pálya, egy kis aszfaltos és egy falatnyi füves részt leszámítva a többi köves volt, folyton figyelni kellett a lábunk alá, hogy biztonságos legyen a haladás. Karakterisztika szempontjából sem volt egyszerű: az első 3,3km ha emelkedett is, csak nagyon szolídan, itt nem nagyon lehetett séta-szakaszokat csinálni, főleg azért, mert utána egy 1,2km hosszú viszonylag meredek és folyamatosan emelkedő rész következett. A körönkénti 110m szintemelkedés nagyrésze itt összpontosult, és ha itt sétálni akart az ember (bár lényegében inkább kénytelen volt), akkor az elejét meg végig kellett futni. Az első és a második részt követő harmadik viszont már szépen tele volt fákkal ;) (a fa értelmezéséért lásd a legutóbbi tihanyi beszámolót), ha odáig eljutottunk, az már egyszerűbb volt a haladás szempontjából. Ha nagyon akarom, egy negyedik szakaszt lehet még megkülönböztetni: hosszú egyenes egy derékszögű törésponttal, mely az elején lejtett, a végén emelkedett, de azt már félig meg is lehetett kocogni, hogy picit hamarabb be lehessen érni.

img_3005.PNG   loops.PNG

A körök

Az első rajt videón

A köröket a minél kevesebb felhasznált energia érdekében az elején nem annyira edisen futottam: magányosan, nagyon senkihez nem szólva, senkihez nem alkalmazkodva, kicsit befordulva, magamban. Jól is esett ez, nem is fáradtam nagyon, álmoskás voltam már reggel is, de örültem, hogy nem lettem közben semmivel sem álmoskásabb. (:

Viszont az 5-23. körökben valami nem volt jó. Haza akartam menni, abba akartam hagyni, a nekrológom fogalmaztam, és azt, hogy hogyan fogom ezt tálalni azok felé, akik támogattak. De tudtam, hogy csak menni kell mindig még egy kört, aztán majd lesz valami. Ha haladok, akkor gyűlnek a körök, és abból baj nem lehet.

Az éjszaka is fárasztó volt kicsit, de amikor meglett a 24 óra, kicsit meg is nyugodtam. Az egy egész nap futás azért már csak valami, az annyira már nem szégyenletes. Ezzel szerintem le is tettem egy nagy adag stresszt magamról, megjött a világos ismét, és egészen látványos feltámadást produkáltam szerencsére.

Futottam néha egy-egy kört az előző nap megismert lányokkal, a belga Fannyval, aki tavaly az egyetlen olyan volt, aki a pályán esett ki, az izraeli Tamival, akinek az anyukája magyar, és gyakoroltunk magyar szavakat meg a Csip-csip csókát (erre a mondókára emlékezett Tami régről). (: Egy átbeszélgetett kör után viszont lepattintottam szegény Tamit, mondván, hogy spórolnom kell az energiával – jó volt így csacsogni is, megismerni egymást, jobban is telt az idő, viszont éreztem, hogy jóval több energiát is igényel így a dolog, és messze voltam még a célomtól.

A 26. körben azonban kicsit megváltozott a felállás: a kör elején utólértem egy kis összedolgozó csapatot. Tami és az októberi osztrák bajnok Angelika a fáradt és gyomorproblémával küzdő ukrán Viktoriia-t segítették, hogy végig tudja csinálni a kört. Beálltam hozzájuk, besegítettem, hárman segíteni Viktoriia-t egyénenként kisebb energiát igényel. És vonzott is ez a kis csoport: Tamit már ismertem, Viktoriia nemrég futott le 50 maratont 50 nap alatt az ukrán nőkért, Angelika pedig teljesen Christiane-ra emlékeztetett és nagyon biztosnak is látszott a dolgában. Azt hiszem, ez volt a legjobb döntésem a verseny során! Csoda kis négyes csapat lettünk erre a körre, Viktoriia utána még egy kört lefutott, de ezt is ügyesen behúzta, és Angelika és Tami nagyszerű társaim lettek innentől kezdve. Átéreztem a verseny szlogenét is teljesen: "A strong woman stands up for herself. A stronger woman stands up for everybody else." Ebbe a szellemiségbe Emilia illett bele még nagyon, aki 12 éves létére futott velünk 3 kört, majd 2 teljes napon át (az éjszakát leszámítva) minden órában hatalmas lelkesedéssel szurkolt mindenkinek.

img_6189.jpg

A folytatásban együtt haladtunk a lányokkal, segítettük egymást, beszélgettünk néha, de ha kellett, csöndben voltunk, kicsit megismerkedtünk egymással, a körülményekkel, a kultúrákkal. Kialakult a köröknek egy jól tartható ritmusa, egy biztos lüktetése, ami mindhármunknak megfelelt, és csak mennünk kellett, a trió vitte magát körröl körre, egyenletesen. Néztük az időket, mikor hol járunk, szinte percre pontosan hoztunk minden pontot, sétából futásba, futásból sétába váltottunk, amikor eljött az ideje.

Megtudtuk, ki mit szeretne elérni, mi a célja, és ezek elérését közös célként kezeltük innentől. El nem tudom képzelni, hogy bírtuk ésszel, hogy Taminak 8-tól számoltuk vissza a hátralévő köröket a 40-es izraeli csúcsig. De meglett a 40 kör és az új PB, valamint az új izraeli csúcs. Tamitól érzékeny búcsút véve Angelika-val folytattuk az utat. Az első ilyen kört próbáltam kicsit máshogy felosztani (az első futós szakaszba is sétát, a második sétaszakaszba is futást tenni), hogy kevésbé legyen gyilkos, de egy kör után kiderült, hogy ez sem jó, egyedül is mentem végig végül ezen a körön, úgyhogy a következőn visszaálltam inkább Angelika mellé, jobban örültünk ennek mindketten, hogy nem kellett éjszaka egyedül menni az erdőben. (A pálya nagyrésze erdős volt, én valamiért mégis az emelkedős részt hívtam erdőnek. :D) Angelika szeretett volna 55 kört menni, hogy megdönthesse az aktuális osztrák csúcsot, de miután egy körön belül kétszer majdnem elesett, a biztonságot választva 44 körrel fejezte be a versenyt és állította be az új osztrák női csúcsot. Ladies, igazán hálás vagyok Nektek ezért az élményért!

img_2966.JPG

Innentől pedig egyedül mentem. Nem nagyon volt más, aki hasonlóan futott, mint én, de általában voltak körülöttem. 37 körül már én is kezdtem elhinni, hogy jó leszek, onnan már olyan közel látszott a 40, ahonnan rendben kivitelezhetőnek látszott a 48 – valahogy ezt a 8 órát közelebb éreztem, mint az elején bármelyiket. :D Amikor egyedül maradtam, az éjszakai rész különösen nehéz volt: a séta közben a fejlámpa fényénél a köves útra koncentrálva eléggé befáradtunk mindig, nemhogy egyedül, így talán ez a szakasz volt a legnehezebb. Nehéz volt ébrenmaradni, és már kezdtem házikókat, meg mindenféle alakzatot formáló fákat, kőhalmokat látni, és ez kicsit meg is ijesztett. Próbáltam minél többet kitekinteni, nem a kövek apró monotonitásának rabjává válni, de az utolsó körben talán így is belebóbiskoltam pár másodpercet, ebből Szilárd ébresztett fel. (: Kicsit álomszerűek voltak az utolsó órák már, a pályán futva az tűnt álomnak, hogy a csapattal beszéltem, a pihenőben pedig az nem érződött valóságnak, ami futás közben volt...

img_3038.JPG

Szakaszos céljaim voltak, majdmeglátjukmileszhaodaértünk további tervvel. 44-et szerettem volna a csúcsom megdöntéséért, 45 kör a 300km – pipa, majd pipa. 48-ig mindenképp menni akartam, megtetszett az 50 is, hogy több legyen, mint a tiszta két nap, de 48-nál már azt jeleztem a csapatnak, hogy még 2, aztán vége. A 49. után ellentmondást nem tűrően közölték, hogy még egy körre úgyis kiküldenek, ezen sikerült felhúzni magam, és a bosszankodással jó sok energiát el is vettem magamtól amatőr módon. Beértem az 50. körről is időben, lefeküdtem az ágyra és elkezdtem sírni, hogy én nem megyek már ki. Valahogy sikerült hatni rám még, talán azzal, hogy megígérték, utána már még egyre nem kell mennem, belémdiktálta Tami a shot-ot, és zokogva nekiállhattam az 51. körnek. A srácok felajánlották, hogy fussunk együtt, ha azzal tudnak segíteni, de ez az én harcom volt, ezt nekem kellett végigcsinálni. Próbáltam lassan menni, hogy megmutassam, igenis ki tudom centizni, és engem ugyan nem küldenek ki még egy körre, de ezzel a sokkal lassabbnak érzett tempóval is szinte pontosan ugyanolyan kört tudtam csinálni – ki érti ezt, erről is beértem 55 perc alatt bőven. Az 51. befutásnál Laz mókásan kérdezte, hogy kimegyek-e akkor még egy körre, de amikor mondtam, hogy nem, jóváhagyta, hogy megálljak, így is szép teljesítmény az enyém. Azt hiszem a főnök engedélye az igazi engedély. :D

Amikor beértem a célba, mindenki tapsolt – mint minden egyes körben. De ezúttal nem maradt abba a taps, mintha valami kozmikus tapsforgatagba kerültem volna, először talán nem is egészen értettem. És ott várt a célban a csapatom, és Tami és Angelika és Viktoriia és Fanny, és Alex és Laz és még fogalmam sincs, ki mindenki, de én elkezdtem bőgni, zokogni és a lányok nyakába borultam, mert ezt a harcot, ezt a küzdelmet közösen csináltuk végig! A két és fél napos intenzív nyelvlecke után itt hirtelen visszaestem a minusz 2-es szintre, szerintem már azt sem sikerült kimondani rendesen, hogy I love you, de ennek itt már nem is volt jelentősége, nem volt a szavakra már senkinek szüksége, csak sírtunk és ölelgettük egymást. Hogy közben mikor rajtoltak el mellettem a még versenyben lévők, arra egyáltalán nem is emlékszem.

Az utolsó kör videón

Közös fotó a főnökökkel, Alex-szel és Laz-zal, a lányokkal, egy kis csip-csip csóka Tamival, aztán a csapat valahogy benavigált a kocsiba és hazavitt a szállásra.

A szünetek

Mint mindig, most is elkészült előzetesen az alaposan átgondolt terv, hogy mikor mi legyen a hosszú-hosszú órák során. Az, hogy ezt ilyen alaposan átgondolom, kitalálom, megnyugtat, hogy minden el van tervezve, minden megfelelően a helyén van, és egy hibátlan tervvel indulunk neki. Maga az elv a fogyasztásaimra azonos volt az októberivel: lila/zöld izé felváltva sóval és tissue-val, szénhidrát, "üres" szünet. A teendőt mindig gyorsan a szünet elején elvégeztem (ettem-ittam, pisiltem, öltöztem), majd már a második szünettől kezdődően minden egyes szünetben lefeküdtem és megpróbáltam aludni. Ez a végefelé kicsit borult, amikor rövidültek a szünetek, de azért ott is igyekeztem. Hiába vettem viszont az alvásról szóló oktatókönyvet is felkészülésként, csak a második éjszaka sikerült összesen 2,5 percet aludnom 2 részletben, és akkor is már zagyvaságokat álmodtam.

Az előkészíthetőség érdekében minden kívánságom igyekeztem előző szünetben jelezni már, hogy a csapat össze tudja azt készíteni a nélkülem töltött időben. Így volt ez a ruházattal, cipővel, de leginkább az evéssel.

Próbáltam kicsit tartani a napok ritmikáját azzal, hogy az étkezéseket a normál étkezések szerint fogtam fel: volt reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora, éjszakai nasi. (: Nehéz dolog ez, mert nem nagyon lehet tudni előre, mire fogok vágyni, mi fog jólesni, épp ezért inkább több étellel készültem, amiből lehetett válogatni, alapozva persze a korábbi tapasztalatokra. Most a sláger a krumplipüré paradicsomos Allrys-szal, a leves, vagy éppen az áfonyás Allrys Hanutával volt. (: És volt, amit most egyáltalán nem ettem, pedig amúgy imádni szoktam közben (pl. körtét).

A frissítés alappillérei az Ethicsport Pre Gara Endurance és Recupero italai voltak, éjszakára az Energia Rapida+ shotok, i:am izotóniás ital és Mineral tabletták, Hammer Endurolite tabletta és a Tissue Rejuvenator, valamint a raw barok. És minden körben a pályán is megittam kb. 1,5dl vizet.

Nagyon pozitív dolog: a gyomrommal lényegében nem volt semmi gond. (:

Az volt még egy fontos alapelv, hogy ne húzzunk semmit sokáig: ha valami van, azt azonnal kezeljük, ne hagyjuk, hogy eldurvuljon (pl. kavics a cipőben, kidörzsölődés, fájdogáló izmok stb.). A térdem pl. elég hamar elkezdett szúrni, de bevetettük a D3-as csodamasszázspisztolyt (azóta is dolgozik rendületlenül), kenegettük mindenféle krémekkel, majd tape-et is kapott.

A csapatom

Anita, Bálint és Tibi voltak a helyszíni gárda: etettek, itattak, előkészítették a ruhám, masszíroztak, naptejeztek, jegeltek, lemostak, WC-re kísértek, lesték minden kívánságom, és ugrottak, hogy teljesítsék. Mindent megtettek azért, hogy jól sikerüljön ez a verseny, mintha nekik is céljuk lett volna, nem csak nekem. Köszönöm nekik, hogy figyelmesek voltak, odafigyeltek rám, eszem helyett eszem voltak! És hogy minden kör előtt az orrom alá nyomták a cetlis borítékot, hogy kihúzzam a körhöz tartozó üzenetemet, amikkel Ti mindannyian velem lehettetek! Volt, amikor nem passzolt a helyzethez annyira az üzenet, de ettől még nekem jól esett, viszont mindig rácsodálkozom, mennyire megtalálja a fonalat egyszer csak ez a valami, és mennyire betalál minden, akkor, amikor kell.

Semmi mással nem akartam közben foglalkozni, így a netet is kikapcsoltam a telefonomon, a telefont le is tettem, egyedül Krisznek és a családnak üzentem néha (vagy épp kértem ki nem mondott segítséget, hogy ne kelljen már kimennem még egy körre :D). De tudom, hogy mind velem voltatok, utólag visszaolvasni a verseny közbeni drukkolást igen felemelő volt, és megnyugtató volt a tudat, hogy ha akartok, az élő közvetítésen is rám tudtok nézni.

Amit kaptam

Úgy érzem, ez nem csak egy egyszerű futás volt, hanem igazán sokat kaptam tőle.

Kaptam egy pár napos kikapcsolódást, kiszakadást a megszokottból, egy csodás kirándulást egy csodás német kis faluba! Ha más nem tenné, ez is csalogat vissza, beleragyogta magát az a zöld és sárga és rendezett táj az elmémbe, a szívembe.

Kaptam egy pár napos nyelvleckét, benne egy 2 napos igazán intenzívvel. Itthon már az volt a fura, hogy magyarul is értenek. (Az éjszakai fáradt órákban a gondolataim már angolul fogalmazták meg magukat, és angolul akartam megbeszélni a dolgokat is a segítőkkel.)

Kaptam csodás embereket az életembe, akikkel biztos vagyok benne, hogy lesz még közös dolgunk, lesz még barátságunk: Fanny a kedvességével, Viktoriia az ártatlanságával, Tami és Angelika nem szorul magyarázatra szerintem, Amanda pedig mondhatta volna kicsit hamarabb is, hogy akarna velem futni pár kört. (:

És kaptam visszajelzést, hogy meg tudom csinálni, amit akarok, hogy erős vagyok, hogy túl tudok jutni nehézségeken, és hogy valójában azért én szeretek futni, még ha ott örökre el is akartam felejteni a backyardot – már benne van a bugi a lábamban, hogy mikor mehetek legközelebb, hogy mikor futhatok még többet, hogy mikor használhatom fel azokat az új dolgokat, amiket a mostani alkalommal tanultam.

És kaptam rengeteg szeretetet, szurkolást, kedvesebbnél kedvesebb üzenetet Tőletek, elismerő szavakat, gratulációt, és talán ez az egészben a legfontosabb, és büszkévé tesz, hogy én tettelek benneteket büszkévé: a családomat, a barátaimat, az edzőmet, a csapataimat, és akár még eddig ismeretlen embereket is. Köszönöm, hogy végig mellettem álltatok és hittetek bennem! <3

Az eredmény

Azzal a szabállyal vágtunk neki, hogy az egészség a legfontosabb. Ezt szem előtt is tartottuk, talán ezért is  tudtam olyan biztosan, hogy itt megállhatok. Az, hogy a bő 2 nap alatt csak 2,5 percet tudtam aludni, az, hogy azért jócskán meghaladtam az eddigi eredményem, az, hogy az utolsó shot-tól már a hallucinációk sem maradtak el, elégedetté tesznek ennek az eredménynek a birtokában. És közben tudom, hogy fizikailag még ment volna, hogy van még benne jó pár kör, remélhetőleg egyszer majd egy világcsúcs is.

Megdöntöttem a saját eddigi 43 órás rekordomat.

Meghaladtam a 45 órás 300km-t.

Futottam több mint két napon.

Megdöntöttem a magyar női csúcsot (az eddigi 43 órámat), és én vagyok a 4. legjobb magyar ebben a versenyszámban.

Második nőként végeztem ezen a versenyen, összesítésben (ami itt számít) 10. lettem.

A világranglistán pedig az idei második legjobb és a mindenkori 7. legjobb nő vagyok.

Mindezek alátámasztója a DUV-lista, a szűrési szabályok tetszőleges változtatásával.

Utána, avagy amit már nem nagyon szoktunk megmutatni

Nem érzek ürességet, mert jó picit nem a feladatok, teendők kavalkádját rendezgetni a fejemben minden pillanatban – pihenőt kap most az agyam is, nem kell minden másodpercben valamit szervezgetnie. Bevallom, ez most egy elég kellemes állapot. (:

A térdem megsínylette, így felpolcolt lábbal dolgozom még, nem mehetek futni, nem kirándulhatok – még!

A Fight Baby! Fight versenyt a következő hétvégén annyira le kellett mondanom, hogy még csak jelen sem tudtam lenni, segíteni a futóimat, a helyszínen lelkesíteni őket. De ezek benne vannak egy ilyenben, és ha akarok még futni hamarosan, akkor ezt a döntést most meg kellett hozni, és a senekemen kellett maradni.

Egyéb kár pedig most szerencsére nem nagyon keletkezett, a hangom már csak kicsit rekedt, a 4 db vízhólyag a múlté, kidörzsölődés nincs, nem égtem le, izomlázam szinte nem is volt, de ennek lehet a masszázspisztoly és a D3 rehab krém az oka.

Hogyan tovább? Remélem, hogy gyorsan és teljesen felépülök, és az év további részét a tervek szerint tölthetem. És tervezem közben, hogy mikor lesz a következő jó kis backyardos alkalom, ahol megint élvezhetem a véget nem érő futást. :D Mert ugye van még ott, ahonnan ez jött. ;) És remélem akkor is velem lesztek! <3

ditke.png

Fotók: a csapatom által, illetve az esemény Facebook csoportjából

2023\05\16

Cetlik az álmomhoz

edi_107.jpg�‍♀️ Cetlik az álmomhoz �

� A legeslegeslegfontosabb tartozéka minden backyardomnak, és egyben a legegyszerűbb módja, hogy támogassatok, velem legyetek: A CETLIK.

Ezek azok az üzenetek, amiket én előre nem látok, de majd a versenyen minden kör elején egyet kihúzok belőle, és azt a körre magammal viszem, hogy velem legyetek, hogy velem legyen az üzenet. Imádom, ahogy a nagy rendező, az univerzum úgy rendezi ezeket pont a kezem alá, ahogy kell, hogy mindig olyan jó üzenetek jönnek olyan jó időben. �

Arra kérlek Benneteket, hogy jó szokásunkhoz híven most is írjatok nekem üzeneteket, emlékeket, idézeteket, dalrészleteket, motivációs buzdításokat, vagy akár fejtörőket, amikkel aztán elfuthatunk egészen a világcsúcsig és tovább.

Bárki írhat, bármennyit, a kérés csak annyi, hogy jövő csütörtök (május 18.) reggel 6-ig kerüljenek rögzítésre, hogy még indulás előtt kinyomtathassuk őket.

A cetlik rögzítési helye: ITT.

Most is nagyon várom a közös köröket Veletek, és végtelenül hálás vagyok minden egyes betűért és gondolatért, amit felém küldötök.

Köszönöm! ❤️

2023\04\26

Backyard támogatás

2023. május 20., Rettert: Backyard Masters - The Race of the Champions

⭐Támogass az álmom megvalósításában!⭐

Igazán nagy terveket vettem a fejembe, hosszú, sokáig tartó futásra készülök – 2023. május 20-án vár rám a Backyard Masters - The Race of the Champions. ➡️

Talán már tudjátok, hogy az utóbbi években a kedvenc versenyszámom a backyard ultra lett, azaz: óránként elindulni egy 6,7km-es körre, az órából fennmaradó időt regenerációval, táplálkozással, pihenéssel tölteni, majd a következő órában újra elindulni a körre – és tenni ezt minél többször, mert az nyer, aki a legtovább bírja. ♾️

Négy hazai győzelem &&&& után lehetőségem nyílik a világ minden tájáról érkező ultrafutókkal együtt megmérettetni magam a németországi Rettertben. 

Az én célom elsődlegesen minél jobb eredmény elérése (minél több órát a pályán tölteni), de szeretném a női világcsúcsot megdönteni, illetve az élmezőnyben végezni. é

Ha úgy érzed, hogy szívesen beszállnál a megvalósításba, támogatnál egy számodra nélkülözhető összeggel engem és a kísérőcsapatom tagjait, vagy esetleg úgy gondolod, hogy valamilyen termékkel tudnál hozzájárulni a sikerhez, nagy örömmel és hálával fogadom, fogadjuk az adományod. ❤️

Utalást az alábbi alapítványi számlaszámra küldhetsz (melyről cég esetén adóigazolást is kapsz), terméktámogatással pedig keress engem. ‘

Köszönöm a csapatom nevében is, hogy mellettünk állsz és segíted ezt az izgalmas kalandot! Ígérem, hogy a legjobbat adom majd magamból a versenyen! %

Az anyagi támogatás adatai

✅Kedvezményezett:
Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért
(rövidített név: Falvak Kultúrájáért Alapítvány)

✅Bankszámlaszám:
10103104-39629722-00000002

✅Közlemény:
"Fűrész Edit futása"

Bíztass másokat is

Amennyiben van olyan ismerősöd, akitől tudod, hogy szívesen támogatna, nyugodtan továbbítsd neki a felhívást. Ha pedig cégről tudsz olyanról, aki szerinted segítségemre lehetne, jelezd felém, hogy elküldhessem neki a bemutatkozó anyagomat. Ezekért is végtelenül hálás vagyok!

Cégek, kíváncsi emberek számára

Bemutatkozó anyag

2022\07\14

Országos bajnok mesterhármassal

241,416km - 36 óra

�284710577_3151925125121463_7418978699514012854_n.jpg 
Ki ne tudná, hogy nekem ez a kedvenc versenyem. Most megint erre vártam, vágytam egy éve, az előző óta.

Készültem, terveztem, rendszereztem a fejemben-lelkemben. Éreztem, hogy már az első két alkalommal és azóta is sokat tanultam: a versenyről, magamról, kettőnkről, egyre jobban tudom, hogy mi ez az egész, mi kell hozzá.

Van már jól bevált listám, van már jól bevált mentális támogatásom, így egyre tudom fejleszteni, tovább tökéletesíteni azokat a tényezőket, amiket nem lehet táblázatban leírni.

De még most is sokat tanultam, most is írtam fel új hasznos tapasztalatokat a hogyan-teljesítsünk-a-lehető-legjobban-a-onewayticketen-listámra. És tudom, hogy mindig is fognak még jönni új dolgok, amikkel eddig nem találkoztam.

Pre

Valahogy előtte nem volt bennem most az a szuperizgalom. Vártam, készültem, listát ellenőriztem, cetli-posztot írtam, de a nagynyüzsgést nem éreztem. Talán annyira koncentráltam a tanítványaimra, hogy nekik is átadjak minden fontos, hasznos infót. Magam pedig már rutinszerűen, jól betanult leckeként csináltam az utolsó heteket. Avagy ki tudja.

Tavaly az amerikai kijutás határaként fellebbent egy 40-es szám. Ez járt a fejemben, mint cél. Aztán már 50-et is csicseregtek a madarak. Igyekeztem erre fókuszálni. És persze arra, hogy én legyek a női győztes – a lányoknál mind többet fussak, és aztán menjek még a fiúkkal is. Azt előre letisztáztuk, hogy ezt lehet: nem kell megállnom, amikor a második helyezett lánynál egy körrel többet mentem.

Bevallom, kicsit nagyobb volt a szám (vagy a szemem), de ha leírom magam, ha nem merek nagyot álmodni, még a lehetőségem sem lett volna meg rá, hogy kivitelezzem.

A kedvenc szállás egy hónappal korábban lefoglalva (mindenkinek köszi, hogy meghagytátok nekünk), bár kis fejtörést okozott, hogyan töltjük fel, de végülis jó volt ez így hárman, még ha Erika gyéren is használta ki a saját szoba előnyeit. (Bocsi, hogy éjfél előtt végeztem...)

A cetlikhez az üzenetek szépen gyűltek, néha ellenőriztem, hogy vajon lesz-e elég körre munícióm, de persze elolvasni nem olvastam el egyet sem előre.

És az indulás előtti 3 napban mindent is összeraktam, el nem hittem, hogy eddig is ennyi mindent vittem. És legközelebb eskü megcsinálom már az "ezeket vittem - ezeket használtam" fotópárost. (:

Eddigre már megjött az idegbaj is, ahogy szokott, de a pakolás már csak ilyen nálam. Reméltem, hogy minden nálam lesz, ami kellhet. (Helyben derült már csak ki, hogy csuklószorító nem került a csomagba, ezt utólag fel kell írnom a listára, mert az izzadságot ugye le kell törölni valamivel. De más nem hiányzott.)

Csütörtök délután felvett minket Erika, Krisz tetriszezett egyet a csomagtartóval, és nekivágtunk a kalandnak visszavonhatatlanul. Koraeste szerencsére a sátrat is fel tudtuk állítani, összeszedtük Flórit egy közös pizza-utolsósimítások vacsira, és örültünk, hogy az esőt pont megúsztuk. Kezdőszett kikészít, és alvás.

288519169_757389118763482_1556432344011075807_n.jpg

The Day

Reggel még zuhanyoztam egyet, készülve arra, hogy most 3 napig nem fogok D:, reggeli, idegeskedés, kapkodásocska, haj befon, Flóritól az egyes rajtszámom megkaparintása, staff-szerkó megszerzése, egy preparátor elfogyasztása (sosem fogom megjegyezni a nevét...), és lényegében el is jött az első visszaszámlálás ideje.


A helyszíni csapat a barátaim most is, ebben a minden évben nagyon várt nyári táborban: Máté, Szilvi, Tomi, Tibi, Tibi, és persze a futóbarátok, akiknek a többségét itt kaptam 2 évvel ezelőtt. Köztük, mellettük már semmi baj nem érhet, minden tökéletes lesz!

A kiscsapatom az idén kicsit változott: Krisz volt a főnök, Zsófi becsatlakozott, amikor már futni nem akart (haha), és Erika is maradt végig, miután letudta a saját részét és kicsit pihent. Voltak még meglepetés-jótevőim, akik egy vagy több körre, kisebb vagy nagyobb feladatokra további segítő kezeket, támogató miliőt biztosítottak, és szombaton egy időre Zsuzsi és a csapat pár embere is jelen voltak.

289809468_303298445261617_2848210954354331299_n.jpg

289668648_763758568127805_5994427718290187449_n.jpg
Én csak futok, az a figyelem és törődés, támogatás viszont, amit ők biztosítanak, lehetővé teszi, hogy nekem tényleg csak futni kelljen, csak arra kelljen figyelnem, meg hogy lenyeljem, amit a számba raknak. Nélkülük ez az egész nem tudna így menni, én pedig nélkülük nem is akarnék menni!

Naptej, só, szénhidrát, fejlámpa, óratöltés – mindennek megvolt a maga eltervezett ideje, de ahol kellett, rögtönöztünk is. És persze egy idő után kicsit elcsúszott a tökéletes rendszer, de ez már csak ilyen. (:

Nem fogok tudni körről körre beszámolni. Van olyan időszak, amire szinte nem is emlékszem. Emlékképek, érzések, foltok vannak meg, jórészük időbélyegző nélkül. Majd egyszer viszek magammal diktafont, és realtime felmondom a történéseket, érzéseket. :P

Az első verseny óta az a taktikám, hogy emelkedőn sétálok, máshol kocogok. Tavaly ugyanez a pálya volt, 27 kör alatt eléggé bevésődött, de most nem jött vissza minden "váltópont". Nem is bánom, mert így nem olyan volt, mintha a 28. körrel kezdtem volna. :D Pár kör ilyenkor mindig a taktikai pontok kitalálása, tökéletesítése, nem volt ez másként most sem. De!

Elég sokan átvették, vagy szintén kitalálták már ezt a taktikát. Nemegyszer kis csoportok is gyűltek körém, megtisztelő volt, hogy engem "követtek", és egy idő után én voltam a karmester, amit aztán szépen végighömpölyögtettünk a bandán. Egész hamar kialakult, és aztán úgy is maradt a séta és futás vezényszavak helyett a FA! Viccesek lehettünk külső szemmel, meg is volt az agydolgoztató része, de hiányzott is, amikor valaki kicsit előrébb gondolkodott: "nem volt itt egy fa?!". Ez a két betű varázsszó, ritmika és kapocs volt közöttünk, és egyben barátok szerzésére is alkalmas volt: a pálya fix inflexiós pontjainál ez a felkiáltás jelezte, ha futásból sétára, vagy sétából futásra kellett váltani. És mi szépen csináltuk is. Fa!

290027529_3139466506306620_1903046986569283771_n.jpg

290102880_3140249856228285_8669702609352199674_n.jpg

289684798_3139469816306289_2638603590041308823_n.jpg

A pihenőkben szépen beosztva, betervezve kaptam a megfelelő utánpótlást, igyekeztem kitalálni, mit kérek, kívánok a következőben. Most már készültem előre hideg mentás málnalevessel, ha esetleg már csak azt bírnám elképzelni, szépen fenn várt a hűtőben, majd sértődöttségében, hogy mégsem volt rá szükség, másnapra megbuggyant. Valamelyik körben eszembe jutott a Kotyogós erdeigyümis smoothie-ja, na abból viszont kértem is rögtön, majd később még egy adagot, 3-3 szünetben el is szopogattam lelkesen. Pláne ha már lelkesen sorbaálltak nekem érte. Tibi a mosolygásos válaszomra, miszerint regeneráció is van-e az étlapon, hozott fincsi és meglepő módon hatásos kikupálót (ennek sem fogom tudni a nevét sosem). Erre aztán közben még 2x igényem is támadt, nagy örömömre, és jótékony hatását is megmutatta, mégnagyobb örömömre. I:am izót ittam azért rendszeresen, álcázva a szénhidrátot ivásnak, de amúgy nem túl combos a kaja-mérleg: a fentieken kívül 3 szeletke kenyér, pár szál ropi, egy tuc keksz, 3 calippo, 3 kávé, és némi körte szerepel, meg persze sótabi.

287527433_188928040228046_3816959307883339434_n_1.jpg

289734702_189756270145223_8586727529655935359_n.jpg

Nem csak habzsi-dőzsi, hanem lájtos kínzókamra is volt ilyenkor néha: kaptam kis masszázst, ha épp fájni akart volna a combom, ettől szerencsére el is ment gyorsan a kedve. Rázogattuk közös erővel a lábamat, szúrtunk és betadine-oztunk vízhólyagokat, vazelineztük, amit kellett, de szerencsére semmi nem volt vészes, minden hagyta magát szépen kezelni.

Öltözet cseréjére elég gyéren került sor, de azért az is akadt. Tőlem szokatlan módon végig volt rajtam felső, még ha épp csak egy leheletnyi is. Nem, én sem értem, ez hogy történhetett. :D

Az első kb. 50km-t a Törpike cipőben futottam, aki tavaly is szerepet vállalt a győzelemben, de most is volt egy új versenyző (aki majd viheti tovább a stafétát 2023-ra). Éppen nem igazán akadt olyan cipőm a készletben, amiről úgy gondoltam, hogy a tervezett többszáz kilométert kibírja, és még a terepviszonyokhoz is alkalmas. Elkezdtem nézelődni, hogy a tökéletes, de már nem forgalmazott cipő helyett mi lehetne jó alternatíva. Így találtam rá a Craft márkájú, aszfaltra és könnyű terepre egyaránt alkalmas, hosszú távokra is ajánlott cipellőre. Azért nem annyira egyszerű a story, mert itthon összesen 2 helyen kapni, abból is az egyik Pécs. Mázli, hogy a másik meg pont a Nyúlcipőbolt, így többkörös nekirugaszkodásra, Ildi türelmes segítsége mellett sikerült, és végül a jó méretet sikerült az arzenál tagjává tenni. És még tudtam is párat futni benne előtte a héten.

Versenyen ugye semmi újat nem próbálunk ki, főleg nem többszáz kilométerre nem veszünk fel sosemlátott cipőt, de ebben a helyzetben, ezen a versenyen max 7km-t kellett volna végigszenvedni benne, ha nem lett volna jó. És azért volt nálam felmentősereg, ha arra lenne a lábnak szüksége. De szerencsére olyan jól bevált, és olyan jól a lábamra is idomult, hogy a kezdeti sarokfájdalom is elmúlt, és a teljes folytatást tudtam ebben futni. Annyira bevált, hogy remélem a pécsi példány is csak rám vár! ;)

Valamikor másnap reggelre elértem azt az állapotot, hogy minden szünetet szaladós pisivel kellett kezdeni. Bár ennek is megvolt a haszna: elhadartam az igényem, leadtam a vizeznivalóm, és mire visszaértem, már minden készen várt. És ráadásul tuti volt, hogy átmosom magam rendesen. A kizárólag a verseny időtartamára időzített női teendőkkel egyetemben. :P

A legelején, amikor még tanultuk, rajzoltuk a pályát, voltak 39-42 perces köreink, de tudtuk, hogy ezt kicsit jobban vissza kell fogni. Fáradtabb órákban és éjjel 50-52 perc környékére dagadt a menetidő, de békeidőben a 48-50 perces karikákat hoztuk szép stabilan.

Magára az éjszakára nem igazán emlékszem. Valamikor reggel 10 körül (így sakkoztuk ki utólag) Krisz kiadta feladatnak, hogy fussak egy gyors kört. Fussak kis gyorsabb szakaszokat, váltogassak egyet, attól fel is ébredek kicsit. Be is értem 43 percre, meg is leptem vele. - Azt mondtad, fussak egy gyors kört. - De nem ennyire! Viszont tényleg jól felrázott. Annyira, hogy innentől minden körben a végső hosszú lejtős részt ilyen váltogatással futottam: jó volt az agyam ébrentartásának is, az izomzatnak is. Itt nem annyira fix pontok mentén haladtam, hanem közben jelöltem ki magamnak, hol kezdem pörgetni, és hol áll vissza az alapjárat. Játék a játékban. (;

288186023_189058906881626_6453389383667525930_n.jpg

A péntek reggel 10 órás rajt után a másnap, vagyis a 24 óra eltelte óhatatlanul rányomta már az agyi állapotokra is a bélyegét. Néha hisztiztem, hogy álljanak már ki a többiek és menjünk haza/pihenni, de ez talán természetes. Néha felhúztam magam, néha azt sem tudtam, hogy én találtam-e ki csak a dolgokat, amiket érzékelni véltem. Viszont sosem gondoltam arra, hogy megállok. Fáradtam, nyüszögtem, de tettem közben a dolgomat, amiért jöttem. És a "2 perc a rajtig" szlogen úgy hatott rám, mint Pavlov kutyáinak nyálára a csengő: megindultam, mintha nem lenne más lehetőségem. Bár nem is volt, hiszen én nyerni mentem.

Az eddigi évekhez képest most mintha több lenne az üres folt, a cetliket sem mindig fogtam fel. Arra emlékszem, hogy a legelső cetli rögtön az alkonyat (vagy hajnal?) érkezéséről szólt. (: És arra, hogy az utolsó pár körben mennyire odavágó, mennyire tűélesen és kegyetlenül oda kellő üzenetek jöttek. Talán azért, mert itt volt a legnagyobb szükségem még valami pluszra. Ezért is szeretem ezt annyira, mert olyan nagyon tudja mindig, hogy minek kell jönnie. Mindet nem húztam ki, de örülök neki, hogy jutott minden körre, és mindért nagyon hálás vagyok Nektek! Köszönöm! Úgy érzem, hogy e nélkül nem is menne, de nem is szeretném e nélkül csinálni. <3

img-9474.jpg

img-9475.jpg

img-9476.jpg

img-9477.jpg

A fordítónál a másik ilyen hazai rendezvény csapata, a kisvárdai kemény legények voltak. Kemény legények, mert több mint 36 órán keresztül végig ott voltak, talpon voltak, nem mulasztottak el egy kört sem, hogy szurkoljanak mindenkinek, hogy egy idő után vízzel spricceljenek minket, kicsit enyhítve a meleget. Végtelen hála érte nekik!

288433753_609219713562269_1550498379162773200_n.jpg

287787053_1090948981774984_1104155759535701314_n.jpg

Amikre még emlékszem közbenről (pff, csodás szó):

  • nem akartam borsófőzeléket enni, pedig Tomi kínálta kedvesen, és ráadásul növényi tejből volt,
  • kaptam Calippot, mert Niki olyan kis jófej volt, hogy tetetett félre a G8-aknak a Kotyogósban,
  • beszélgetések, örömködések, újratalálkozások és megismerkedések,
  • segítő szándék, apró segítségek, biztatások, mosolyok, drukkolások, melyek olyan sokat emeltek rajtam apró voltukat meghazudtolva,
  • a már nem futók visszatérése, jelenléte,
  • Andi és Jocó, meg az unikornis szurkolása,
  • a gyerekek ölelő elémszaladása, a közös befutók, a tánc,
  • a szuperszónikus karszár Niktől kölcsön,
  • ó és a csillámtetkó 8-asom!,
  • Viki jégakku-cserélő akciója,
  • Erika, Flóri, Robi tekintete a pályán, a depónkban,
  • najó, Vince is természetesen,
  • Jani, aki kihajtotta magát, én meg aggódtam érte,
  • Ádám mozgáselemzése,
  • a stresszem majd a felszabadulásom,
  • a fiúkkal az utolsó körök,
  • a kislétszámú G8-fotó, Nik, Sónika, Christiane,
  • Anett, a fecskék, a fecszöld,
  • és még millió apróság, ami emlékként a fejemben van, és éppen eszembejut, vagy éppen nem...

Egyedüli indulóként nyerni szerintem semelyik versenyen nem igazi katarzis. Itt viszont mi most nem voltunk egyedül. Nagyon nem! Olyan erős volt idén a mezőny, olyan erős volt minden futó, hogy valójában öröm volt velük egy pályán szaladni. Öröm volt, hogy sokáig lehetett azt csinálni, amiért jöttünk (még ha az agyunk játszotta is néha a hülye kis játékait, még ha fura álmos fáradtság is volt rajtam már első nap közben is néha). Tavaly 27 óra volt a győzelem. Idén pedig még 30 óra fölé is 5 lány jutott! Hihetetlenek! Én szándékosan nem foglalkoztam az idő múlásával, nekem nem ezzel kellett foglalkoznom, de azt azért érzékeltem, mennyire kitartó, milyen régóta pályán van mindenki! Köszönöm, hogy ilyen sokáig jöttetek velem, köszönöm, hogy ilyen sokáig elvittetek!

Az utolsó két körömre már éreztem nagyon a fáradtságot. Nem főleg izomzatilag, hanem álmosság szintjén. A második nap közben is már szédelegtem, kóvályogtam kicsit, el is határoztam, hogy megyek a győzelemért, ameddig menni kell, de még egy éjszakát nem csinálok végig, ha nem muszáj. Nem bírnám. Nem is lenne értelme kockáztatni. Biztonsági játékra váltottam hát a két utolsón: Petivel mentem végig, hogy legyen inkább mellettem valaki. Amúgy is nagyjából egyformákat futottunk, ugyanott váltottunk, noha az emelkedőn ő sétált gyorsabban, a lejtőn pedig én gurultam lendületesebben.

Zsani lett a 3., 32 kör után szállt ki. Szuperül ráérzett a dologra, holott ez volt az első ilyen versenye, és első nap még azt mondta, nem nagyon fekszik neki ez az újraindulósdi. Gratulálok, igazán szépen beletanultál!

Anettel ismét ketten maradtunk. Ahogy tavaly is, ahogy tavaly előtt is. Vágytam kicsit rá, hogy még sokáig járjuk a táncunkat. Viszont az utolsó körében már nagyon későn találkoztunk szembe. Eddigre tudjuk már, a pálya melyik pontján mikor kell lenni, hogy beérjünk, hol találkozhatunk még szembe, hogy a másik is beérjen. Köszönök minden mosolyt is, és idén is nagy voltál!

Az utolsó körömre úgy indultam el, hogy Anett nem volt ott a rajtnál. Tiszteletkört már mindig futok, az a rituálé része. Így ez a kör lett az. Ez lett az, mert az eszemmel elhatároztam, hogy ez lesz az. Ennek kellett lennie.
Tudtam volna még menni, ha kellett volna? Naná! Tudtam volna még menni, ha nem "kell", csak mehetek. Tudtam volna, de nem volt értelme. Máté próbálkozott, hogy hajnali 5-re megdönteném az idei legjobb eredményt a világon. Át is futott az agyamon, számoltam is egyet. De nem. Nem lett volna értelme. Fogok még én ilyet futni, viszont egészségem csak egy van. És sötét árnyékkarima is egy volt már az utolsó körön, hála a beszűkült látásnak, a fáradtságnak, a fejlámpának. Más lett volna a helyzet, ha nem pont az éjszaka jön megint, ezt tudom. De az jött. Én pedig megálltam.

mb.PNG

Fin / Win

Amikor befutottam, eredményhirdetés. Himnusz. Éjszaka, a semmi közepén. Magyar bajnok lettem. A második helyezett pedig ott sírt mellettem, így már én is sírtam.

293834728_5002654333194371_2067588073270838019_n_1.jpg

293323356_944638163602974_2529598699824240734_n_1.jpg

293153228_444055674000427_3273594184711256554_n_1.jpg

293134438_1001788197031471_6722721363007055943_n_1.jpg

img-9314.jpg

Nyertem. Nyertünk. Mert megint végigcsináltuk, mert meghaladtuk magunkat. Mert győztesek vagyunk. Mind győztesek vagyunk, akik itt most rajthoz álltunk. És én örülök, hogy ennyi győztessel tölthettem együtt ezt a másfél napot! Gratulálok Nektek! Szívből gratulálok!!!

THX

Köszönettel tartozom a versenytársakon kívül a segítőimnek, akik vállalták, hogy akkor is mellettem állnak, ha már vállalhatatlan vagyok – és ezt pontosan, odafigyelve és magukat nem kímélve tették. Nélkületek ez nem valósulhatott volna meg, Krisz, Erika, Zsófi! És köszönöm az összhangot, az együttműködéseteket, biztonságot és nyugalmat adott.

Köszönök minden kedves üzenetet, bíztatást előtte, közben, utána, minden egyes cetlit, minden egyes felém küldött gondolatot! Köszönöm mindenkinek, aki drukkolt, aki helyben legalább egy mosolyt adott vagy bólintott, nem beszélve a Calipporól, a karszárról, a jégről, a szavakról!

Köszönöm a szervezőknek, a helyszíni csapatnak, hogy ismét mindent IS megtettek értünk! El nem tudom képzelni, mennyi munkátok van ebben, mégis még hosszú órák után is kedvesek és mosolygósak vagytok velünk!
Köszönöm a felkészítést, az összes edzést és tanácsot Zsuzsinak, az edzőmnek, a példaképemnek, akitől még ezzel a jó sok kilométerrel is fényévekre vagyok.

Köszönöm, hogy az idén is ott lehettem! És köszönöm, hogy ilyen kemény fejem van hozzá! (: Továbbra is ez a kedvenc, szívemcsücske versenyem, és ez már szerintem nem is változik. <3

furesz_edit.jpg

Nem ér véget igazán a versenyem, amíg Peti a pályán van még – de muszáj volt aludnom, és tudtam, hogy van is rá időm, mert a fiúk talpon lesznek még egy darabig. Mindenféle gond nélkül, fájdalommentesen, megébredések nélkül aludtam 8 órát, és ismét szívesen visszaálltam volna, teljesen készen voltam rá. (: Amikor csak lehetett, a szünetekben mentünk Petinek segíteni, drukkolni, valahogyan kis erőt adni, hogy kétség se férhessen ahhoz, hogy megy tovább. Szilárddal nagyon nagy csatát vívtak, és örülök, hogy ott lehettem, hogy Renivel együtt izgulhattam, kicsit neki is erőt adhattam, és örülök, hogy az idén végre együtt lehettünk bajnokok! Gratulálok, Bajnok! Köszönöm, hogy ismerhetlek Benneteket!

img-9302.jpg

Találkozunk a következőn, és haladunk tovább az álmaink felé, mert arra visz az utunk!

 

Sajtó & Média

Fotóalbum (TillasFotó, Szeibert Fotó, Erika Fotó, Robi Fotó, Kecskés Fotó, Noémi Fotó): 

Videók:

Az utolsó rajt és az utolsó befutó (Robi videói)

Utólag pótolt miniinterjú Szilágyi Gyulával

Egy pályakör Szilágyi Gyula kameráján keresztül

Szilágyi Gyula videója - benne 14:35-től eredményhirdetések

Cikkek:

Csupasport - Geszti Péter a bajnok

Csupasport - Fűrész Edit a címvédő

Veszprém Online 1. cikk

Veszprém Online 2. cikk

Hazai, vagyis Gyarmati Hírek

Kisvárdai összefoglaló

Az eredmény(ek), és némi kis statisztika

36 óra, 36 kör, 241,416km, női 1. hely, összesített 4. hely - ismét címvédés, a harmadik győzelem, magyar bajnoki cím

A IV. Riska One Way Ticket Run eredményei

Idei Backyard Ultra női eredmények: én jelenleg a 7-8-9. helyen állok

Mindenkori Backyard Ultra női eredmények: itt a 22-27. helyen osztozunk

2022\06\10

One Way Ticket Run - Harmadik tánc

Szabad egy körre? �

huzas.jpg

Ismét eltelt egy év, és ismét közeledik a legkedvencebb versenyem, így újra táncba hívlak Benneteket!

Nem csak azért szeretem ezt a versenyt, mert azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek – futhatok, barátokkal, jó sokat, hanem azért is, mert olyan jó összekapcsolódni Veletek az univerzumon keresztül, és olyan jól csináljuk, olyan jól csináljátok! �

Idén is vágyom ezt az élményt, így cukibociszemekkel kérlek, hogy írjatok nekem üzeneteket, dalszövegeket, idézeteket, feladványokat, megtanulandó reakcióegyenleteket, bármit, ami eszetekbe jut és nekem külditek, hogy elvihessem azokat egy-egy körre magammal – mindig azt, ami pontosan oda passzol, mert a sors keze tudom, hogy most is irányítani fogja az enyémet, amikor a körök elején véletlenszerűen kihúzom a számomra addig titkos cetlik közül azt, amelyik a legtökéletesebb társam lesz arra a 6706 méterre.

Bátran lássatok el agyi munícióval, mert futni szeretnék, futni és futni. Veletek! ❤️

Az üzeneteket csütörtök délig lehet rögzíteni, utána mennek a nyomdába, hiszen pénteken 10-kor már kezdődik is a tánc. �

Jaj de várom már!!! ❤️

Az üzeneteket itt tudjátok rögzíteni: Körüzenetek - OWTR No.3

Emitt pedig a facebook-eseményhez tudtok csatlakozni: Ditke a One Way Ticket Run-on - Harmadik tánc

2021\11\11

London Baby

42,195km - 3:32:36

london_baby.JPG

Nagyon vártam, nagyon készültem, végül nagyon más lett. Bánni nem bánom, mert biztosan megvolt ennek az oka, ahogy a haszna is, csak ha ember tervez, Covid végez, akkor ez van. Lehetett volna ennél sokkal jobban is pórul járni, úgyhogy inkább örülök annak, hogy ez az egész így volt. Na de a ködösítés helyett valamelyest világosabban... Aki pedig csak a képekre kíváncsi, az kövesse a linkeket, mert most amögött vannak a képek, de egy egész képeskönyv rejtőzik szinte mindegyikben.

Elő-előjáték

2020-ról áthozott nevezésemet az idénre váltottam be, gondoltuk, ez viszonylag egyszerűen megoldható, legyen ez a két elhalasztott maraton közül a még kérdéses évben. Mártáék vártak minket, de azért tervezés-tervezés, mit-hogyan-lehet/kell-csinálni, egyeztetés volt bőven. De készültünk, hogy megyünk, kint leszünk pár napot, inkább utána, mint előtte, és örülünk neki.

Előjáték

Anglia szigorú, lehet, hogy be vagy oltva, de azért kell teszt is, a repüléshez is. Na innentől teljesen más a történet, mint ahogy azt előre a fejemben megírtam, Ákos ugyanis a reggeli teszten, indulás előtt 2 órával pozitív lett. A mázli az, hogy én negatív lettem és bajom sem volt, de azért így 2 órával indulás előtt felborítani fenekestül a szépen eltervezett menetrendet, nekem egyedül kimenni, egyedül utazni nem a legnagyobb vágyam volt. Sőt.

Erőpróba volt ez nekem, amit darabolási játékkal terelgettem a sikeres kivitelezés útján: a soron következő kis feladaton túl nem nagyon látott az agyam. Reptérre ki, becsekkol és csomagot felad, átvilágításon átjut, repülőre felszáll, repül, repülőről leszáll, buszt megkeres, Golders Greenben leszáll, Márta által összeszed...

Délután utaztam, de olyan szerencsésen gyorsan kijutottam a reptérről, hogy hamarabbi busszal is el tudtam menni, ami szintén gyors volt, így még zárás előtt este el tudtunk menni a rajtszámot felvenni. Elsőre sokk volt az utazás, Márta diktálta a tempót, én meg csak lestem, hogy mivan, mert kapásból kitalálni nem sikerült, hogy mi a logika. (: Egyik metró jó, de a másik nem, pedig ugyanott megy, ugyanúgy néz ki, 3 szintes az állomás... jááááj, mi lesz ebből! Aztán azért a kezdeti sokk és a sok kérdés után és alapján sikerült megérteni a rendszert, és a gugli is jól segített, így nem lett baj az utazásból a későbbiekben, csak mindig nagyon figyeltem.

A szombati napra sok terv nem volt: részemről egy kis átmozgatás és sok-sok pihenés, felkészülés a maratonra, London részéről pedig eső, eső és eső, így a cipőm eltöltött pár órát a szárítóban (mert ugye ha csak egy futócipőt viszel...).

Összekészítettem a holmimat, legyártottam a karszalagomat, kitaláltam a frissítésemet, elemeztem az odajutási lehetőséget, és próbáltam pihenni, lélekben rákészülni. Jó formában vagyok, ezért jöttem, ezt akartam, erre készültem, és a 3:19-hez kellő 4:42-es átlag nem is olyan ijesztő, de a lényeg, hogy élvezzem, és fussam azt, ami épp bennem van. Átolvastam mégegyszer a drukkoló üzeneteket.

kep_n.pngKépek az utazásról és az első másfél napról, rajtszámfelvétellel, átmozgatással: London Baby - Előjáték

A maraton napja

Reggel ügyesen felkeltem, izgultam persze, egy kis hasmenés, meg nagylány is lettem, és már mehettem is le reggelizni. Fontos, hogy maratonra indulva ne hagyjátok ki az utolsó lépcsőfokot!!! Ha mégis, akkor jó, ha nem estek el, csak kicsit meg kell tartani magatokat a puha szőnyegen, és akkor nem lesz olyan nagy a baj.

Kértem egy szemeteszsákot még szoknyának Mártától, megcsináltam a szendvicset, mert elég koránra kellett mennem, kaptam egy kávét is, és indulhattam. Rögvest a metróra felszálláskor kissé bepánikoltam, mert nem láttam kiírva, hogy merre kell mennem, de szerencsére jött pont egy srác és segített, melyik az én "vonatom". Aztán szépen sorban szállingóztak fel futók is. Nem lehetett a teljes utazásra rábízni magam random futókra, mert 4 külön helyszínről rajtoltunk, nem mindenkinek ugyanarra az állomásra, ugyanarra a területre kellett mennie. A vonatnál csináltam is egy kis vargabetűt, de topon voltak a dolgozók és kapásból tudták, hova kell küldeniük.

A rajtzónák előtti területen már jócskán gyülekeztünk, kivetítőn nézhettük, ahogy elrajtolnak az elitek és a handbike-osok, és még 3x lehetett hasmenésünk a millió wc-nek hála. Az utolsó azért már úgy sikerült, hogy a saját 1. hullámos rajtomba pont nem engedtek már be, de mehettem nyugodtan a második hullámmal. (És ha a várakozási időben megírtam volna a beszámolóm, ahogy Ákos javasolta, sokkal hamarabb elkészült volna. :D)

Kényelmesen, de nem túl lazán indultam, élveztem, odafigyeltem, magamba szívtam a London Marathont, és fejben követtem a sokszor átnézett útvonalat, hogy merre tarthatunk. Élveztem a futást, néztem a betűket, gondoltam Rátok, és gyorsan teltek a mérföldek. Véletlen lenne, hogy a maraton pont annyi mérföld, ahány betűs az angol abc? (:

Féltáv környékén megint bejelzett a pocak, hogy ki szeretne adni valamit (és nem egy könyvet), a következő wc-t meg is tekintettem, de nem történt 3 perc ottartózkodás alatt semmi, így közöltem, hogy lejárt az ideje és megyünk tovább, nem érdekel a hisztije. Innentől viszont nagyon fájt a hasam, nem is a kinemadott dolgok miatt, azok teljesen megszűntek jelezni, hanem a csajos része, az viszont annyira, mint még tán soha, a maraton második felét úgy szenvedtem, mint a kutya.

Szerettem volna egy jót futni, viszont itt átgondoltam mindent, sikerült megbeszélnem magammal, hogy ez most már mindegy, csak fussam végig, csak menjek végig, lassítsak, ha kell, és mivel csak úgy bírtam, lassítottam, de igyekeztem azért nem csak toporogni, hanem haladni azzal a tempóval, amivel ment. Büszke vagyok viszont rá, hogy bármennyire is ez volt néha a gondolatom, nem álltam meg egyszer sem, nem sétáltam egy lépést sem, haladtam szépen, és még előzgettem folyamatosan az embereket.

A frissítés majdnem jó lett úgy, ahogy elterveztem, bár egy kicsit előbbre kellett hozni, mert kezdtem éhes lenni, és az egyik zselétől majdnem elkezdtem köhögni, mert kicsit becukrosodva megkaparta a torkon, de végül minden jó volt, hányinger nem lett, ahogy szokása mostanában, eléhezés nem volt, szépen vettem a vizeket, tudtam, mikor lesznek, igazítottam szabályosan időzítve mindent. Mondjuk azért nem baj, ha az embernek így fáj a hasa, mert nem marad ideje emellett arra, hogy még hányingere is legyen. (:

Próbáltam a nevezetességeket keresni, az útvonalat követni, nem minden lett meg, de kivételesen örültem, hogy nem volt kint ismerős, és nem kellett a tömeget pásztáznom folyamatosan, hogy vajon hol van, vajon ezt az embert, vagy ezt, esetleg ezt ismerem-e – erre most nem lett volna ebben a stresszhalomban agyam, épp elég "dolgom" volt így is. De élveztem a tömeget, az út kétoldalán folyamatosan álló és szurkoló embereket, a jelmezek láttán boldogan visítozó kisgyerekeket, a párhuzamos szakaszon a többi futó látványát! És a végére még egy kis hajrára is maradt energia, ott már odaadtam neki, ami még maradt, hogy legalább a végének legyen értelme.

Nem az sikerült, amit akartam, de nem is voltam messze tőle. Előzetesen 3:30-on belülit szerettem volna – a felkészülés, bár jó formába hozott, nem célozta annyira egy maratoni PB lefutását. Ha leszámítom a 3 perc wc-t (tényleg annyi volt, megnéztem), akkor ez meg is van. De az igazi cél az volt, hogy lefussam, hogy beérjek a célba, hogy megszerezzem a második csillagomat, és ezt maradéktalanul teljesítettem. Maradt bennem kis hiányérzet, de azóta az is már rendben van.

Márta a célba kijött elém, a célnál ugyan nem látott, pedig nagyon praktikusan (és természetesen véletlenül) pont egy könnyen felismerhető unikornissal egyszerre futottam be, de a megbeszélt pontra utána igyekeztünk mindketten. Végül nem ott lett a találka, mert az valami hihetetlen messze volt, és megvártam inkább a színház előtt, hátamon a zsákommal, benne az érmekkel (igen, benne, ez egy volt a kontaktcsökkentő intézkedések közül), és lábaimban és szívemben egy London Marathonnal. Virág helyett Ákos gintonicot küldetett nekem :D, de végül itthon lett virág is belőle. Már megérte! (:

Fotózkodtunk, hazacsörögtünk a metrón a fóliaruhában és nyakban az érmekkel, és megpróbáltam összeszedni és erősíteni magamban, hogy azért és miért is jó volt ez. Mert végtére is jó volt ez. Bár tény, hogy Márta sokkal büszkébb volt rám, mint én magamra. :D De izomlázam nekem volt jobban. (: A végére megfájdult ugyanis kicsit mindkét lábam, az egyik azért, mert már előtte sem volt százas, a másik meg a reggeli lépcsős incidens miatt, de örülök, hogy csak ekkora gondot okoztak, és nem nagyobbat. Csípő is rendesen viselkedett, vízhólyag, dörzsi sem nehezített menet közben, és az idő is jó meleg volt, teljesen esőmentesen.

Délutánra felszabadultam, a feladat, vagyis A FELADAT, a kirándulás kötött része ezzel teljesítve, innentől már minden ajándék és hab a tortán.

kep_n.pngKépek a maraton napjáról (bocs, hogy csak ennyi, futottam :D): London Baby - Marathon day

kep_n.pngHivatalos maratoni fotók, egyelőre vízjelesen, a nevemre vagy a rajtszámomra keresve - MarathonFoto

Városnézés

Izgalmasabb a városnézés, ha az ember nem egyedül csinálja, de én így is lenyomtam 3 szép kört a további 3 napban. Előre eltervezett kört mentem nagyjából, amikor nem tértem át más útra, de a nevezetességeket meglestem, magammal voltam, sétáltam, rácsodálkoztam, fotóztam, telefonos társaságot hívtam, hogy legalább az legyen, meg bejelentkezzek, hogy nem vesztem el. Az idő végig szép volt, mázlisan egyszer áztam csak egy kicsit, egy 3 perces hirtelen felhőszakadás volt az összes "londonság", azon kívül szépen sütött a nap, jó idő volt, estére hűlt le maximum a levegő. Jót sétáltam, jót gondolkoztam, számot vetettem sokmindennel, megfejtettem az élet nagy dolgait, átgondoltam mindent – nemcsak a séta közben, hanem az egész kirándulás alatt. Mártával is jókat beszélgettünk, kandalló mellett filmeztünk, megittunk egy pohár bort – így lett kerek minden.

Körbefutottam a környék parkjait is, amiben sikerült egy járhatatlan út miatt viszont alaposan eltévelyedni, de ez is így volt élvezetes, és külön izgi sima talpú zoomfly-ban sáros terepen szaladni. :D

kep_n.png1. napi nagy városnéző séta:

kep_n.png2. napi parkfutás és közepes városnéző séta:

Utójáték

A hazautazás napján még tettem a környéken egy kis sétát, mert arrafelé nem is jártam előtte. Ebédeltem egy jót, aztán hazamentem, hogy Márta lesétáljon velem a reptéri buszhoz, elköszönjünk és feltegyen rá. Elindultam hazafelé, ismét lebontott kisfeladatok, csak visszafelé. Eggyel könnyebb volt, mert egyszer már végigcsináltam, és ennek a végén már az otthon várt. És Ákos. Másnapra már sokkal jobban is lett, sőt, a tesztje is sokkal negatívabb lett, így az a kaland is véget ért a londoni kalanddal szinte egyszerre.

Feladat volt ez nekem, de biztosan szükségem is volt rá. Örültem is neki, meg nem is, természetesen nézőpont kérdése. De sikeresen abszolváltam, kijutottam, lefutottam, kint voltam, hazajutottam. Dióhéjban ennyi a lényeg, a többi pedig bennem van.

kep_n.pngLondon Baby - Utójáték

2021\07\15

Mamma Mia

100km - 11:05:59

Nem meséltem még életem első százasáról...

Baranyai Mátétól kaptam egy VIP meghívást a július első hétvégéjén rendezett Mamma Montana nevű futóverseny 100km-es távjára. Rettentően meghatódtam, kicsit megijedtem, de hatalmas megtiszteltetésnek és jó kis feladatnak éreztem, így nem nagyon vacilláltam.

vip.jpg

Sokminden volt előtte, nem is akartam semmi egetrengetőt ezen a versenyen azon kívül, hogy teljesítsem életem első 100km-es egyben futását. Igen, ez teljesen más. Volt előtte One Way Ticket, meg egy vizsga, így amikor már ezek alól "felszabadultam", akkor kezdődött...

...a bringás kísérő keresése: Ákos nem ért rá, Tibike végül inkább az egész mezőnyt vezette, Hajni és Zsuzsi viszont a kocsi 4 kerekén osztozva akár két bringás is lehettek volna – tökéletesen megfelelt ez a változat, de már készültem fejben az egyedül teljesítésre is.

...az útvonal és a körülmények feltérképezése: Balatonfüredről indultunk (végül, az eredeti Tihanyi rajt helyett), és Várpalotára futottunk be, így ennek megfelelően kellett szállást keresni, illetve ennek megfelelően alakult a Sanyosz által csak tevének nevezett szintrajz. De ha ez van, ez van. Sok a sík is, és csak két brutál emelkedő van. :D (Jah!)

...az ízlelgetése a dolognak, az érzéseim, megérzéseim feldolgozása: azt éreztem, hogy nem lesz semmi gond, biztos, hogy megcsinálom, bár előtte megforgatta magát a fejemben az a gondolat is, hogy váltok valami kisebb távra. De ha 100, akkor 100, ez volt most a feladat, ennek kellett lennie, és örülök, hogy nem hagytam magamnak magamat. És a megérzés is jó volt, hogy minden menni fog, megcsinálom, kérdés sincsen.

A péntek délutáni leutazást követően bevásároltunk, elfoglaltuk a szállást, megbeszéltük a taktikát, és talán Zsuzsi ekkor még nem hitte el egészen, hogy én tényleg nem tudom előre megtervezni a kajámat, bármennyire is szeretné(m). :D De legalább lefektettünk alapköveket, amikhez én is igyekeztem tartani magam közben. A hajnali 4 órás rajt a kicsit elhúzódott lefekvésnek köszönhetően 3 óra alvás után ért bennünket, de szerencsére ez egyikünk esetében sem volt épp probléma, még én is egész ügyesen fel tudtam kelni, különösebb fizikai tünet nélkül.

Olyan jó a zsizsegése egy ilyen rajtnak, olyan jó újra látni a futótársakat, az meg külön mázli volt, hogy a mosdó tágas és kivilágított volt, mert csak ott láttuk tényleg egymást. :D Rajt még pirkadat előtt, de már színeződött az ég alja, a bátrabbak nem is vettek fejlámpát, a félősebbek pedig az első 10-es környékén már le is adhatták. Utána pedig eléggé szétszéledtünk már.

img_4094.JPG

Részleteket nem fogok tudni megint nagyon írni, de az tán mindegy is, mikor cseréltem pólót, vagy mikor hajítottam le magamról az övtáskát (azt hiszem ez utóbbi egy tizest bírt kb :D). Azt viszont megörökítem, hogy jó taktikának bizonyult a hivatalos frissítőkhöz telepíteni a mi frissítőnket is: nem volt eltévedés, se futó, se kísérő részéről, nem kellett extrán agyalni, és a kettő még szépen ki is egészítette egymást. Egy idő után pl. áttértem a Hammer-hordós bo... izé.. .vízre, mert az általunk vitt ásványvíztől mintha fájt volna a hasam... Jó volt, mert nem számolgattam a kilométereket, nem pánikoltam be tőle, hogy még 90km hátravan, egyszerre mindig csak egy szakaszt akartam megfutni.

Az első 50km-t nagyon élveztem, nem akartam nagyon rohanni, mert minek, de túl lassan se tudok futni. Élveztem a napfelkeltét, a futást, terveztem, mi lesz a menü a frissítőnél, agyaltam rajta, hogyan hallgassak zenét, de végül ezt elengedtem, mert túl bonyolult lett volna, és addigra már nem is igényeltem idegen hangokat a fejembe egyáltalán. Azért megérkezett a meleg is, de tudtam, hogy Várpalotától nem csak a szint, de a terep is megváltozik, ide cipőcserét terveztünk, én pedig változást vártam a változó viszonyoktól. Hát lett is, de nem annyira pozitív irányban. (: Mintha elfogytam volna, nem fejben annyira, inkább testben, ez csak annyiban húzta maga után a fejemet, hogy mégannyira se akartam meghalni, és nem akartam mindenáron második lenni. :D Igen, nagyon sokáig szépen biztosan második voltam, tökéletesen megfelelt, sőt. (: Aztán ott lett egy hegy, meg ez az elfogyás kicsit, de mentem, mentem, csak nem annyira lelkesen és tempósan, nem annyira fitten. 50-60 között volt talán a legnehezebb, itt még a vizem is rettenetesen gyorsan megcsappant, és nyilvánvaló volt, hogy azon a szakaszon nem lesz utánpótlás, így ettől kicsit bepánikolva az órám km-csippanásaihoz igazítottam (értsd: engedélyeztem magamnak) egy-egy korty vizet. Lehet, hogy ez a pánik is rásegített a fáradásra.

Volt egy olyan frissítőpont, ahova kocsival nem nagyon lehetett eljutni, így erre megbeszéltük már előző este, hogy akár Zsuzsi elkísér futva, a körülötte lévő két szakaszt mobil frissítőpontként bringás kísérés helyett futó kísérőként megcsinálja velem. Jól is jött ez nagyon, mert szükség volt egy kis külső erőre, a lelket tartani bennem, kicsit terelni a figyelmem, aztán meg hajcsárkodni. Az egyik emelkedőn a 4. lány (ekkor már 3. voltam, de az is jó volt nekem teljesen, hisz az is dobogó, meg ugye a fene se akar meghalni, meg még sok van) eljött mellettünk. Nem igazán tudom, hogy hogyan, de párszáz méteren belül vissza is előztük, elkezdtünk futni, pedig szerintem emelkedő volt azon a szakaszon, és azokon már végképp készen voltam. Innentől viszont Zsuzsi nem hagyott nyugtot, hajtott, hogy menjünk, biztos legyen a 3. helyem, itt már ne csússzak vissza, ügyes kis emelkedő- és lejtőfutó taktikát mutatott, és szerintem kicsit átváltottunk robotüzemmódba. Menni kellett, mert amennyire tudtam, menni akartam már én is, ha már eddig eljutottam. Nem meghalva, de magamat és a helyemet megtartva.

A két szakasz után Zsuzsit leadtam, a noszogatást vittem magammal, és vártam az utolsó részt, mert tudtam, hogy onnan már semmi bajom nem lehet, hiszen lejtő van, amit én annyira szeretek. Jelzem, volt benne azért néha kis emelkedő, de akkorra időzítettem az evés-ivást, illetve amennyit csak tudtam, legalább szakaszolva, ott is futottam. A lejtő elején azt állította a kedves csapat, hogy pár perccel van előttem a második leány – utólag kiderült, hogy kicsit azért lefelé kerekítettek, de én sem hajtottam a második helyet már, amikor egy hosszú belátható szakaszon hírét sem láttam a hölgynek. Mögülem viszont nem léphet el senki!

Kaptam egy jótanácsot a befutó szakaszhoz: Várpalotára visszaérve a nyilakat, ne a tracket figyeljem, és csak a tornyot kövessem, az a vár, ahol már a célba érkezem. Megtaláltam én azt a tornyot, viszont olyan hihetetlenül messzinek tűnt, pedig már elvileg nem sok lehetett hátra, hogy itt volt még egy kis lelki megfáradás, de jött szembe egy mentőangyal: egy futó, aki a futógatyáját nem cserélte le ahhoz képest, ami pár perccel korábban volt rajta, de felülre fehér szépenvasalt inget vett. Jól lehülyéztem magamban, hogy ennek meg mi értelme így.... majd kiderült, hogy ez az angyal nem is az a futó, aki kicsivel előttem volt, hanem Levi jött elém, hogy befusson velem az utolsó párszáz méteren. (: Bocsi, hogy ekkorra már csöndes antiszoc voltam leginkább, de nagyon vártam már a végét, hogy lefekhessek a fűbe és alhassak egy órát. De megadtad azt a végső löketet, ami még kellett ahhoz, hogy be tudjak futni kevésbé megtörve a célba.

A célban örömködés, szalagátvevés, megint fogalmamsincsrólamizajlikkörülöttem (ezt még gyakorolnom kell, hogy ilyenkor ne kapcsoljam ki teljesen az agyam), majdnem megfullasztottam magam az első korty izóval (mert Levi ám azzal is készült, nagyon tudja, hogy megy ez ;)), és beterelgettek a várudvarba, hogy lehessen fotózkodni meg eredményhirdetést tartani.

celszalag.jpg

És mi nem volt a célterületen? Hát persze, hogy fű, volt helyette egy egész macskaköves várudvar, de olyan taps fogadott az éppen ott ücsörgő "kollégáktól", hogy a fűbenfekvést el is felejtettem, és nekik is elmondtam, hogy ezért érdemes volt végigcsinálni ezt az egészet! Meg persze amúgy is, de ez olyan koronázása volt a futásnak, hogy na! <3

Fotózkodtunk, eredményhirdettünk, megpróbáltam enni, de nem igazán ment :D (ahogy közben sem zabáltam fel megint mindent...), kicsit pihegtünk, aztán szépen lassan elindultunk haza... Ezúton is nagyon gratulálok Szvetlanának és Krisztának, megtisztelő Veletek egy dobogón állni! (:

Szerettem volna titkon 10 óra körül futni, de nem volt benne kényszer, és a szint miatt, meg az ismeretlen miatt ott volt más időeredmény esélye is, meg nem is ez volt a lényeg. Úgy érzem, hogy ez az 1151 méter szintet tartalmazó 100km (amiből kb 800 került a második felébe, nagyjából két nagy emelkedőbe koncentrálva) 11 óra 5 perc alatt megelégedettségre adhat okot. És megcsináltam, ráadásul még harmadik is lettem, a végén megküzdve ezért a helyezésemért, úgyhogy felkerülhet a dicsőségfalra. Sőt, jelenleg ez az eredmény a világ nőinek idei 100km-es eredményei között pontosan a 100.!

Minden jó így, jövőre is megyek!!! Sokat tanultam már, sokkal jobb voltam, mint korábban, de most is sok mindent megtapasztaltam, és megcsinálom én ezt mégjobban! ;)

És remélem, hogy a csapatom sem bánta meg: Máté, hogy meghívott, Sanyosz, hogy elengedett-felkészített, Hajni és Zsuzsi, hogy végigverettek velem és mindenben segítettek, Levi, hogy befutott velem fehér ingben a célba, Kriszta és Tibike, hogy a célban köszöntöttek, a futótársak, hogy együtt futottak (többé-kevésbé) velem, a verseny személyzete, hogy ismét mindent remekbe szabtak és mindenkinek a segítségére voltak, és mindazok, akik távolról drukkoltak nekem. Egyedül talán Ákos bánta meg, de ő is csak azt, hogy nem tudott ott lenni.

Köszönöm, remek volt ez a Mamma Mia, még ha az élvezetes eleje után a második fele meg is rágott kicsit – így volt tökéletes.

img_4096.JPG

2021\06\27

Címvédés OWTR módra - avagy rajtszáma az 1-es

181km - 27 óra

Előszósz

Röviden: nagyon-nagyon szuper volt!!!

Hosszabban pedig csak ennyire tudom röviden, de hát azért jöttetek, hogy olvassatok, és azt várta már mindenki, hogy megszülessen ez az élménybeszámoló, nem? ;)

Bevallom, kicsit eltettem, mert volt egy nagyon fontos, határidős dolgom még előtte, attól nem akartam még ezzel sem elvenni az időt, bármennyire is jó lett volna a gondolatokat papírra vetni. De ami késik... (:

Invokáció

Nagyon vártam ezt az eseményt, nagyon nagy, elszánt tervekkel indultam útnak. Gyűjtögettem, fogalmazgattam magamnak azokat a mondatokat, amik tökéletesen azt jelentik, amit meg akarok valósítani, hogy az univerzumnak véletlenül se legyen semmi kétsége se, hogy mi a cél. A célom az volt, hogy egy körrel fussak többet, mint mindenki más, hogy akkor álljak meg, amikor azt mondják, hogy már nem kell többet futnom, mert nyertem, hogy akkor hagyjam abba, amikor már futottam egy kört egyedül is. Aztán előtte szerdán úgy döntöttem, hogy 50 körre készülök, és legföljebb kellemes meglepetés lesz, ha kevesebbet kell futni. :D

Kicsit tudtam, mire vagyok képes, vagyis azt tudtam, amit tavaly megcsináltam, amit tavaly átéltem, és az külön jó taktikának bizonyult fejben, hogy nem számolgattam a köröket (csak amikor a cetliket be kellett sorszámozni), mert így nem hőköltem vissza sosem attól, hogy úristen-már-milyen-sokat-futottunk-én-ennyit-nem-is-tudtam-hogy-bírok, és tényleg csak az járt a fejemben, hogy ha más is van még (a lányok közül) a pályán, akkor nekem is kell még menni. Vagyis inkább "csak" az, hogy minden órában elindulok egy jót futni. Nem hazudom azt, hogy egy idő után, főleg amikor fogyatkozni kezdtünk, nem volt bennem az, hogy lassan elkezdhetnénk befejezni, de ez után (is) észrevétlenül gyűltek tovább a körök, nem is tudom, hova lett közben az idő. (: Tudtam, de sejteni nem sejtettem, mi lesz az idei móka, hogyan bírjuk a karikázást.

Előzetesen felmértem a résztvevői terepet, volt, akit nem ismertem, volt, akit ismertem, kicsit még esetleg tartottam is tőle, hogy kelleni fog az erőm miatta, de a verseny előtt egészséges időtávban már nem foglalkoztam egyáltalán azzal, ki lesz ott, vajon ki mit tud, ki mit akar, ki mit fog. Ez is jó taktika volt, nem stresszeltem rá, csak a saját feladatom, csak az "én" volt a fontos. Meg örültem annak, hogy viszontlátok sokmindenkit, akit tavaly ilyenkor "kaptam". <3

Legeslegfőbb célom viszont az volt, hogy a tavalyihoz hasonló jó érzésekkel és örömmel a tarsolyomban jöjjek haza, gyűjtsem az élményeket, a pozitív energiát, és mosollyal az arcomon hagyjam el majd a helyszínt, amikor eljön az ideje. Ebben pedig nem volt semmi hiba. (:

img_9383.jpeg

1. fejezet - megérkezés

Történelmi pillanat: nem buktam ki a pakolástól, és egészen jól és gyorsan is sikerült. (: Ilyenkor mindent IS összepakolok, amire a legkisebb esélyt is látom, hogy kellhet, de ezért jó, hogy listát írok, mert ilyenkor a korábbiakat fel tudom használni, fejben pakolhatok bármikor, és a végére már csak a fizikai megvalósítás marad.

Bármennyire is optimalizálok mindent, sosem volt még olyan, hogy indulás előtt 2 órát malmoztam volna a szabadon maradt időben, de épp ezért rászámolok mindig a tervekre. Tresó ugyan picit várt az indulásra, de legalább egy kávét kapott (volna, ha kér). Aztán pedig ügyesen befértünk a kocsiba, hotdogoztunk a benzinkúton, és Andrisnak köszönhetően még a nagydugót is kikerültük.

A tavalyi kedvenc versenyemre visszatérni gondoltam, hogy nem lesz rossz érzés. Tudtam azt is, hogy milyen jófej a szervezőcsapat, mert az egy év alatt (leginkább tavaly) voltam több versenyen is már náluk, illetve a helyszínt adó Kotyogós kávéteraszt és csapatát is imádjuk. Na de ami ténylegesen fogadott, arra eszembe sem jutott gondolni: olyan őszinte szeretet, olyan kedvesség, olyan öröm fogadott, amit elmondani nem tudok! A világ legboldogabb emberének éreztem magam, fülig ért a szám, kicsattant a lelkem, és nem celeb voltam, hanem egy igazán szeretett személy. Szerintem ott kicsit el is vesztem, kicsit meg is nyertem, kicsit már meg is volt az, amiért jöttem.

Nem a legkönnyebb feladat ebben az állapotban a feladatra koncentrálni, de azért csak felállt a sátor - a barátságos, zöld, kedves helyet választottuk, a nagy sajt mellett. (: Jó helyen volt, kedves helyen volt, bevált. ;) Kicsit más volt a rendszer, mint tavaly, most külön start és cél volt, a kettő közé fért be a sátortábor, ahol eléggé népesek voltak már a kis átmeneti lakok, de jó szomszédságban, kedves fogadtatásban így sem volt hiány. Tresó pedig inkább a "forgalmasabb" helyet választotta, de pihenni talán ott tudott jobban, mert csak a rajtnál volt forgalmasabb, szünetben kevésbé.

A kötelező körök: haj befon (az első körök végére azt éreztem, hogy muszáj újraalkotnom, mert olyan szoros lett, hogy széthúzza a buksim, de végül szerencsére elég volt a csatot kivenni-visszatenni - az élet nagy gondjai :D), ruházat felölt, cetlik előkészít, pisi, első cetli húz és...

2. fejezet - a verseny

3656431pm0611futoverseny20.jpg

... és szinte még meg sem érkeztünk teljesen fejben, máris menni kell az első rajtra, máris visszaszámlálás, máris az első köre annak, amiért jöttünk, ami mostantól sokáig, de előzetesen ki tudja meddig tart. Bizsergető!

Nem emlékszem minden körre külön. Szerintem nem is tudnék 27 körre visszaemlékezni, lennének "lyukas" etapok benne. Pedig annyi emlékem van, hogy elég lenne 50-re is simán, de összefolynak, egybeolvadnak azok az emlékek, amiket nem tudok konkrétan kötni valamihez. Arra nyilván emlékszem, hogy milyen volt a 26. körről beérni és milyen volt a 27-re elindulni, de hogy mikor cseréltem ki a nadrágom pl., vagy mikor öltöztem át felül, arról fogalmam sincs. (Jó, most nem mondok igazat, mert a nadrágcsere tudom, hogy akkor volt, amikor Elemér letette a lantot... Ennek ellenére... (: )

Bár minden kör ugyanolyan volt, mindig ugyanúgy indultam el, mindig ugyanúgy érkeztem be, és kb. mindig ugyanolyat futottam, egyáltalán nem unatkoztam. Nem volt bennem sose mármegint, eztmárunásigismerem, nem kívántam a pokolba egyetlen szakaszt sem az úton. Inkább örültem, hogy megint ott lehetek, tudtam, mi következik, mi van utána, mi vár rám, és meg kellett tervezni hozzá mindig azt is, ami nem fix volt, hanem az én kezemben volt. Kitaláltam, mit ennék, mit innék, kell-e só/szénhidrát/fehérje/bármi, aminek eljött megint az ideje, fogok-e pisilni, vagy majd a következő szünetben, esetleg a következő körben, cserélek-e ruhát, kell-e valami nagyobb feladatos az utána következő szünetre, amit jó lenne előre jelentenem a team-nek.

És ott voltak a kis cetlik, az üzenetek, amikre bármikor tudtam gondolni közben, a feladat, amit meg kellett fejtenem, az osztások, amiket el kellett végeznem (Májki: nem prím, 17-tel osztható ;)), amikor bénamód elfelejtettem cetlit húzni, akkor pedig Tresó illetve Roli megmentettek, ilyenkor a szóbeli "cetliket" memorizáltam, hogy le tudjam őket jegyezni majd a kör végén.

dsc_1210.JPG

Ami pedig egyik körben sem maradt ki: a beszélgetések, az együttfutások csöndben vagy csacsogva, az emelkedős séták, a miértfutunkemelkedőn, amikor elpofáztam a sétábaváltást, mert annyira nem arra figyeltem. (: Fogócskáztunk Robival, amíg fel nem adta (így bocsi, de én győztem (: ), hajráztunk a szembefutós szakaszon és csekkoltuk, hogy mindenkivel ott találkoztunk-e, ahol szoktunk (hülyeség volt ez a "hajrá", mert senki nem sietett sehova, sőt, de hát ha egyszer nincs rá jobb szó.... na majd alkotunk legközelebbre valamit). Valamikortól a fordítós frissítőpontos vízvétel is beékelődött a fix körprogramba, onnan pedig már csak egy kicsi volt minden körből hátra, ráadául sok lejtővel. Az éjszakai vakoskodás után visszatért napközbenre a táj csodálása, és én jól elszórakoztam azzal is, hogy elemeztem a csoportdinamikát futás-séta viszonylatban az útvonal függvényében. Nekem is, de az idén mintha mégtöbbeknek az volt a taktika, hogy ha emelkedő, akkor séta. A borászat mellett sík volt az út, így ott szerencsére minden körben megkérdezhette a vicces italozó, hogy ki a fogó. (:

Egyik körben a kisfiával telefonált egyik társunk épp, aki érdeklődött, hogy ő fog-e nyerni, miközben én pont elfutottam mellettük. Azt hiszem valamit beleszóltam a dologba, hogy apa ügyesen fut, szurkoljon neki, erre apa azt mondta, hogy nézd, ez a néni nyert tavaly, úgyhogy akkor lehet, hogy épp ő a második. (: Másik körben Edina állapította meg, hogy jobban nézek ki, mint tavaly. Volt olyan karika, amikor Ficcsi és Zsófi futottak szembe egy kanyart, hogy pacsizhassunk egyet, vagy épp Tresó szabadított fel, hogy nem haragszik, mert lett így is söre, hogy én elfelejtettem megrendelni neki, mikor beértem (de egy vagy két körrel később kiállt). Antal illetve Atesz rendíthetetlenül, megszámlálhatatlan körön keresztül bíztatták az egész mezőnyt, dícsérték a futásom vagy épp a sétám. Avagy a célba befutva egymás után szaladt felém két gyerek, tárt karokkal, örvendezve, és megölelgettek izzadtságom ellenére. Na ezek, meg a többi apróbb-nagyobb élmény volt az, ami újra és újra hozzárakott plusz köröket, de legalábbis plusz métereket, kilométereket a lábamhoz, méginkább a szívemhez. <3

És nincs ilyen futás szünetek nélkül: szünetek nélkül, amikor szusszansz egyet, de csak akkorát, hogy mindjárt megint menni tudj, megoldd, amit kitaláltál, hogy ebben a szünetben meg kell oldani, megedd-megidd azt, amit kértél és adtak, elmondd, mire van szükséged, megsimogasd Somát, legyen egy kis talpmasszázs, meg combgyömösz, mert azért a fordító utáni nagylejtő-nagyemelkedő-nagylejtő kicsit így kompaktan csak megdolgoztat. A Meru Guard nagyon jól bírta, egyszer kellett csak ennyi idő alatt újrakenni, és a Help meg a SOS mindig fájdalom nélkül engedett a következő körre. És közben ne felejtsd el kimutatni, mennyire hálás vagy a csapatnak, mert hogy hálás vagy, az nem kétséges, de fontos, hogy tudják is (bár ahogy ismerem őket, szerintem tudják – remélem). Különösen, amikor Ákos, Ficcsi, Bazsika és Soma mellé megérkezik még Zsófi is a két gyerekkel, és olyan szépen összehangoltam dolgoznak "rajtad" és érted, hogy alig győzöd kapkodni a fejed, és nem bírsz eléggé betelni vele, hogy ilyen emberek vesznek körbe. <3

img_9475_1.jpeg

És hogy egyébként hogy éltem meg? Másmilyen volt, mint tavaly, mert más volt a cél, és már bennem volt a tavalyi nagyon sokat számító tapasztalat. Tudtam, hogy milyen ez, tudtam, hogy hogy bírom, meddig tudok biztosan eljutni, hogyan lehet továbbmenni egyik kör után a másikra, meg a harmadikra, meg a sokadikra. Tudtam azt is, miért érkeztem, és azt is, hogy milyen az, amikor "baj" van. Tavaly hiszti volt, fejben elfáradtam, mert azt hittem, hogy lehet olyat. (: De ennek köszönhetően most már abban is biztos voltam, hogy ha hiszti lenne, akkor egyrészt kirugdosnak, másrészt ki fogok menni, és megint hamarosan minden rendben lesz, sőt. Valamikor 21 körül jött egy kis gödröcske: már kevesen voltunk lányok, már túl voltunk 20 órán, és éppen mindenki azt mondta, hogy még megy, még nem hagyja abba. Elbeszélgettem magammal, tisztáztam, mi a helyzet, megbeszéltük, hogy nincs semmi baj, simán tudok még futni mégegyet, meg mégegyet, meg... Mindig csak egy kört kell, utána mindig van egy kis pihi, amiben minden megint újra rózsás lesz. Kis gödör volt, a kör maradék részén el is intéztem magammal. Hiszti még nem is volt, megvan még az az ütőkártya is. És aztán megint megjött az, amivel tavaly is mindenkit sokkoltam: a tánc. D: Egyszer majd valakivel kideríttetem, mi ez, de a lényeg, hogy átkapcsolok fejben, táncikálni kezdek, mert ennyire felpörgök, és közben a korábbi eltökéltségem és kedvem még megsokszorozódik (mintha lenne még hova :D), és megállíthatatlan leszek, és közben fel vagyok pörögve rendesen (nyugi Sanyosz, ez ilyenkor nem éget felesleges kalóriát, inkább teremt, mintha egy dinamó lenne (: ).

tanc.PNGA videóhoz kattints a képre

Amikor már csak hárman maradtunk, kicsit Évinek és Anettnek is szúrósabb lett a tekintete, szerintem az enyém is, de ugye én nem rejtettem véka alá korábban sem, hogy mi a tervem, és ennek megfelelően mentem is buldózerként, de vidám, mosolygós, jókedvű buldózerként előre. Kicsit mintha tüskésebb lett volna a hangulat, annak ellenére, hogy szurkoltunk egymásnak, trécseltünk még most is - érdekes volt ezt is megtapasztalni.

Évi a 25. körre való elindulásból visszafordult, ezt a többiektől tudtam meg (eddigre már nem hátulról gyaloglósan rajtoltam, hanem elsősorosan, kocogva), úgyhogy Anettel ismét ketten maradtunk. A körökben a fordulónál mértem fel mindig a helyzetet, hogy hogy állnak még a lányok, a rajtoknál sosem néztem körbe, ki indult el, mennyien vagyunk még. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy néha utolsó rajtoló voltam, gyorsan még a 3-2-1 alatt vizet töltöttem, Csipi be is vezette a rajtoltatás után, hogy rámkérdezett, elindultam-e. Hiányzott is volna már, ha nem ellenőrzött volna. (:

Anettel ketten maradtunk, de mindketten jól voltunk. Lehet ilyenkor nézegetni, ki hogy van, lehet úgy vélni, hogy meg tudunk állapítani valamit a másikról, de a lényeg, hogy magunkkal legyünk elfoglalva. Már csak azért is, mert akármit vélünk képzelni a másikról, lehet, hogy hirtelen elkezd táncolni. :D 25. kör sima. 26. körben Anett nagyon sokára jött szembe... Már aggódtam, de azért meglett. Meglett, és azt mondta, hogy ezt még befejezi, megcsinálja, de nem fog beérni időben és gratulál. Leteremtettem, hogy azonnal szedje a lábait, mert elfenekelem, és nekem itt kint ne gratuláljon, majd ott, ha úgy lesz. És nem, ez nem döntött még el semmit. Ezután következett egy kis "Simonyizás" (így neveztem el): hangosan beszélgettem magammal, hogy menjek, csináljam meg szépen, mert azért jöttem, Anett sem csúszott még ki semmiből, én sem értem még be, nincs ennek még vége, menjek, és fussam le a kört szépen.

Befutottam, és csöndben leültem, nem mondtam semmit, nem csináltam úgy, mint aki nyert (najó, elég keveset ettem, talán inkább csak ittam), és vártam az óra végét, de méginkább Anettet, mert tavaly is beért 59 percre, és mert hittem benne. Ati jött már szembe pár helyen a körön, de én a célban vártam Anettet. De Anett nem jött. A rajt viszont közeledett, én pedig felálltam, hogy megyek. Megyek akkor is, ha bezárult az óra, mert előtte a 27-es szám megjelent a fejemben (szerintem elszámoltam valamit korábban), és ez volt a 27. óra. És mert volt még kedvem menni, és mert már mindig fogok még egy tiszteletkört menni. Sokáig nem kellett nógatni, sőt, a mégtovábbi folytatásért se nagyon kellett volna ennél jobban, de azért annyira nem akartam meggyilkolni justforfun a talpam, hogy nem beírt eredményért még sokat futkorásszak. Maradt még bennem bőven, de ezeket a köröket elteszem jövőre pluszba. ;)

És eddigre már Anett is bent volt, és kicsit megérkezett a megérkeztem-hangulat is. Nem volt még teljesen kész minden, mert a fiúk még futottak, de mi végeztünk. Anett, nyugtass meg, hogy megölelgettelek, mert őszintén szólva nem emlékszem. Annyi felől és annyiféle inger jött hirtelen és egyszerre és folyamatosan, hogy itt elveszett az uralmam magam felett, és csak reakcióra futotta (talán), szegény Ákost például nem is értem el jó sokáig – ne haragudj! Fogalmam sincs, mi történt ebben az időszakban, fáradt is voltam már azért ennyi ébrenlét után agyban, koncentrálni is nehéz volt, meg pörögtek is az események, végetért a jóvilág, hogy csak kimegyek futni egy kicsit, nyugiban. (: A cuccomat a többiek eddigre már nagyrészt összepakolták (aszitték nem futok még vagy 10 kört :D), várt az eredményhirdetéshez az istállós trikóm, de az eredményhirdetésre kicsit mi is vártunk, valamikor a következő etap közben került rá sor, viszont hálistennek a teljes női dobogó jelen volt, hiánytalan kupaosztás tudott megvalósulni. (: Itt már nem volt harci tekintet, örültünk egymásnak a lányokkal, megkaptuk szép sorban a masszázsunkat is, és büszkék voltunk a többiek teljesítményére. Ezúton is köszönöm nekik is, és mindenki másnak is, hogy ilyen jó kis versenyt kanyarintottunk együtt ebből az eseményből – igazán nagyszerű élmény volt!!! <3

img_9640.jpeg

Bepakoltunk a kocsiba, elkocsiztunk a szállásra, küzdöttünk az ébrenmaradásért (én biztosan), és bemásztam egy kád vízbe egy Ákostól kapott pohárka rozéval James Bondozni kicsit. Mondjuk szerintem ő sosem csukott szemmel próbált nembecsúszni a víz alá. :D

3. fejezet - még mindig verseny

Nehezen és nyugtalanul aludtam éjjel azt a pár órát, amit sikerült. Az izmaimat éreztem, forduláskor mindig megébredtem a fájdalomra, hülyeségeket álmodtam összevissza, persze meleg is volt, és reggel 8-kor már nem bírtam az idegeimmel, hogy mi lehet a fiúkkal, futnak-e még vajon. A telefonomat már az első rajt előtt teljesen letettem, utána se kapcsoltam be, sőt, szinte egész hétvégén offline voltam (imádatos volt, fogok még ilyeneket csinálni ;) ), viszont reggel muszáj voltam ránézni, hogy mi a helyzet. A fiúk még futottak, épp hallottam is az ablakból egy rajtot, mire kicsit magamhoz tértem és mondtam Ákosnak is, hogy még Peti és Zoli szaladoznak, nemsoká megint rajt, ki is pattantunk az ágyból és a következő startra lent is voltunk. Nem aludtam sokat, nem aludtam jól, de nem bírtam ki, hogy nem vagyok ott, majdnem annyira szorítottam még, mint a saját teljesítésemért. (: Peti annyira szuper volt tavaly is, és annyira elszánt volt most, meg annyira szimpatikus emberileg, hozzáállásilag, kitartásilag, hogy az egész napot a karámban töltöttük – kisebb megszakításokkal, de minden szünetben ott voltunk, drukkoltunk, lelkesítettünk, erőt közvetítettünk. Megoldottuk a szuperfinom reggelit a Kotyogósban – futásidőben, körbesétáltuk a tavat – futásidőben, interjút adtam – futásidőben, de a szünetekben mindig ott voltunk. Zoliról tudjuk, hogy nagyon ügyes, de mi Petire tettük le a voksunkat ezen a napon. Estefelé elmentünk vacsizni a szállásra, így kicsit magára hagytuk hősünket, vagyis őt is és végtelenül kitartó Renijét is, és mikor indultunk már vissza, jött a hír, hogy vége. :( Az egyik körben elaludt, és jobbnak látta befejezni. Peti, rettenetesen büszkék vagyunk Rád, felnézünk arra a hatalmas teljesítményre, amit véghez vittél!!!  És ha még azt is elárulom, hogy 14 órán keresztül ketten!!! köröztek Zolival, szerintem mindenki mégjobban felnéz rá! 52 óra lett a teljes verseny hossza. Gratulálok a címvédéshez, Zoli!

img_9681.jpeg
img_9679.jpeg img_9990.jpeg

 

Érzelgősködtünk kicsit, szomorkodtunk kicsit, örömködtünk kicsit, hogy ilyen szuper volt minden, hogy Peti mellett most már Renit is megismertük, hogy ilyen klassz volt ez a "pár" óra, az egész verseny, érzékeny búcsút vettünk mindenkitől, és felmentünk a szállásra. Megiszogattunk (végre) némi rozéfröccsöt, és egy szó sem esett a versenyről (de, csak arról :D). És megpróbáltunk nyugodtan aludni, immáron nekem is kicsit jobban sikerült.

A hétfő is még szabi volt, így kényelmes készülődéssel, Kotyogós reggeli kávéval és smoothie-val búcsúztunk Tihanytól egy kis időre.

img_3774.jpg

Outvokáció

Biztos, hogy jövőre is ott leszünk! Szerintem én ezt a versenyt most már soha többet nem hagyom ki! (: Menet közben úgy éreztem, jó lesz jövőre, ha majd csak élményig futok, elvégre most már a címem is megvédtem, szóval meg is tehetném, de ismerem magamat, nem ringatok hiú álmokat. D: Ott leszek, bármi is lesz, mert nem veszítette el a kedvenc versenyem címet most sem, bármennyire is eszement az egész koncepciója, és bármennyire is durva az, ami itt végbemegy – tegye fel a kezét, aki azt gondolja, hogy nem vagyok eszement – naugye. :D Szépen lefogytam, csodásan feltöltöttem magam, alaposan kikapcsoltam, egy másik világba kalauzoltam magam, és így a sportedzői vizsgám tanulási véghajrája is könnyebben ment utána (végül szerencsére nem kellett a tételeket vinnem a körök közbeni szórakoztatásra, mert sok csodás üzenetet kaptam <3). Nagyobb visszhangja is lett a mostani alkalomnak, mint tavaly, és azért az sem mindegy, hogy sikerült megvédenem a bajnoki címemet. Ehhez persze elengedhetetlenek voltak a futótársak, hiszen nélkülük nem lehetett volna ilyen jó hangulatban és eddig eljutni – köszönöm Nektek és gratulálok mindenkinek a többnyire az előzetes elvárásokat meghaladó teljesítményhez! A frissítőcsapatomon pedig nem szeretnék változtatni, ha elvállalnak jövőre is: mindent tudnak, mindent jól csinálnak, mindent tolerálnak, szuperül kalauzolnak – végtelenül hálás vagyok Nektek! <3 Hálás vagyok azoknak is, akik közelről, távolról, virtuálisan, valóságosan, gondolatban, akárhogyan, mindenhogyan szurkoltak nekem, ezzel az erővel lettem az, aki lettem. És azzal az erővel, amit Sanyosz épített belém a felkészüléssel: tudom, hogy elsőre nem tetszett, de köszi, hogy most már elfogadod, elismered és támogatod, hogy én ezt szeretem. (: Hálás vagyok Szilvinek és Mikinek, akik megleptek menet közben egy éremmel annak ellenére, hogy azt Thomasnak ajánlottam, ajándékoztam. És végül, de nem utolsósorban köszönöm a szervezőknek, a közreműködőknek, a crew-nak, a Kotyogósnak, mindenkinek, hogy ezt a kalandot adjátok nekünk, halandó embereknek!!!

Utószósz

Már a nagy nap közeledtével egyre inkább azt éreztem, olyan ez, mint a legszuperebb nyári tábor: egy évet vártál arra, hogy most újra találkozz azokkal, akikkel tavaly annyira jól érezted magadat, akiket azóta (szinte) nem is láttál, de olyan, mintha tegnap váltatok volna el. Mégis, alig bírod már kivárni, hogy ismét eljöjjön ennek a boldog együtt töltött időnek a pillanata. És valóban ilyen volt akkor is, amikor betoppantál Tihanyba... De ezt már tudjátok. (: Igyekeztem a többi részét is megosztani veletek, ha valami mégis kimaradt volna, az kizárólag véletlen lehet, mert annyi minden történt ebben a 27+x órában. De nem felejtek el belőle semmit. <3

Melléklet

Köridők, amik így magukban mindent még nem mondanak el, mert volt amikor mosdószünet is volt közben, volt, amikor kicsit siettem, mert valami feladat volt, de szép mintázatnak azért jók, főleg matekosoknak (: (14-nél lehetett valami mérési anomália, mert az sem volt ennyivel hosszabb, mint a többi)

koridok.PNG

Fotóalbum

A képek forrása az esemény fb oldala, valamint a megjelent cikkek. (Lehet, hogy azért szeretem ilyenkor jobban a rólam készült képeket, mert az pont a másik szemszöget mutatja meg, amit én nem láttam... amit meg láttam, azt nem tudja a fotó visszaadni.)

További hivatkozások:

2021\06\04

One Way Ticket Ditke Run 2021

 

owtdr.jpg

Idén is lesz One Way Ticket Run, és idén is ott leszek. Sőt, szeretném, hogy Ti is ott legyetek!!!

Ismerem magamat: egy hét múlva ilyenkor már tűkön fogok ülni. (:

Rettenetesen fogom várni nem csak a futást (na persze azt is), hanem a kis üzenetek megjelenését: minden órához húzok majd egyet becsukott szemmel, és érzem, hogy most is csuda jókat fogok együtt futni veletek egy-egy körben. 
Ehhez már csak annyi kell, hogy írjátok meg ezeket az üzeneteket, jókívánságokat, bármiket, egyet vagy akár többet, amiket én addig nem, de ott majd annál inkább megismerek.

Jól bevált módszeren ne változtass – tavaly annyira bevált, hogy idén is ezt a csodálatos módszert szeretném használni, azt a csodálatos élményt szeretném átélni.

Köszönöm, hogy velem lesztek most is! <3

Itt tudjátok üzeneteiteket a sors és az univerzum kezére bízni: One Way Ticket Ditke Run 2021 - Körüzenetek

 

2021\04\07

Tvedi20

Cseppet sem volt szokványos az év, cseppet sem lesz szokványos ez az összesítő sem. Érlelődött bennem sokáig, szinte minden nap hozzákerült egy kis darabka, de nem volt miért elsietni, szépen lassan kerekedett ki az egész, elvégre attól még 365 napról van szó, hogy ilyen lett 2020. Mert nekem cseppet sem volt unalmas, de azt sem állítom, hogy erre számítottam január 1-jén.

Sok-sok tervem volt, szép nagyok, amikhez a kicsiket is igazítottam – a köztes utakat egy-egy nagyobb állomáshoz. Aztán pedig fokozatosan borult minden, vagy majdnem minden. Nem estem kétségbe, mert szerencsére se a munkámat, se az egészségemet nem érintette, a családom is rendben volt, bár nem egy barátom nyögte (és még mindig nyögi) ennek a változásnak a terhét. De nem is tudtam volna mit tenni, ha kétségbeesek, akkor kétségbe lettem volna esve, de semmi más nem változik emiatt – csak én, az erőm, az egészségem, a reménykedésem-hitem, hogy rendben leszünk. Próbáltam lehetőségeket, és nem katasztrófát látni, de ezt ne érzéketlenségnek vegyétek. Nagyobb hasznot hajtottam magamnak (és meggyőződésem, hogy másoknak is) azzal, hogy nem begörnyedtem sírni a sarki fotelbe, hanem kerestem, hogy tudok profitálni ebből, mit tudok mégis megfogni ebben a sok megszorításban. Vagy éppen hogyan tudok másoknak segíteni.

Kaptam is 2020-tól (nem is kell mindig annyira nagyon nézni, hogy ilyet is lássunk bele), és volt is, amit elvett tőlem. Ezzel az egyensúllyal megbékéltem, és igyekszem jó diák lenni, hogy a megtanultak megmaradjanak a fejemben, ne felejtsek el mindent. Hálás vagyok, hogy ez az év is a miénk lehetett, hogy éltünk, túléltünk 2020-ban.

A 2020-as éremnek is két oldala van, hiszen kaptam dolgokat, de elmúltak mások, és nem feltétlenül az utóbbi a rossz mindig. (:

Kaptam 2020-tól Elmúlt 2020-ban
˙Az eddigi legtöbb lefutott km-t egy éven belül ˙Néhány korábbi "leg"
˙Az újratervezés gyakorlását ˙A kiszámíthatóság
˙Nemmindenáront ˙A görcsös ragaszkodás és teljesítési kényszer
˙Elengedést és lecserélést ˙A terv szerinti haladás
˙Előre betervezett versenyeket ˙Több előre betervezett verseny
˙Előre be nem tervezett versenyeket ˙Spontán versenynevezéstől való ódzkodás
˙Eddig még nem ismert megmérettetést ˙Pár minden évben beiktatott verseny
˙Instant és virtuális eseményeket ˙Csak szervezett eseményekre koncentrálás
˙Sikereket ˙Néhány várható sikerélmény
˙A határaim kitolását ˙Szűkös határaim
˙(Futó)barátokat ˙(Futó)barátságok
˙Más mozgásformákat itthonra ˙Egysíkú mozgás
˙A tájfutást ˙Csakafutás
˙Szabad szemmel jól látható házi eszközkészletet ˙"Súlytalanság" (haha)
˙Futócipőket ˙Több pár futócipő
˙Egy új futóklubot ˙Egy futóklub
˙Minifutóklubot a kollégákkal ˙Meg egy másik futóklub
˙Koordinációs létrát ˙Koordinációs létra
˙Megvalósult vágyakat ˙Vágyak
˙További terveket ˙Tervek
˙Olyan barátságos és időben megfogott "sérülést", amit majdnem nem is érdemes annak hívni, de szerencsére kihagynom nem, csak kicsit visszavennem kellett miatta ˙Ez a "sérülés" is elmúlt végül még az év vége előtt

 
Kaptam leckéket, az ösztöneim igazolását, további ismereteket magamról, a képességeimről, az erősségeimről, és kaptam tanulási lehetőséget is, úgyhogy egy szavam sem lehet ezzel az éves mérleggel kapcsolatban.

Volt változatlanság is az évben, ami legalább biztos központot jelentett: a cipőim, a színes gatyáim, a városi és hegyi futások, az edzőim, a Sanyoszistálló, a bringás kísérőm, a frissítőm, a karácsonyi szaloncukor-osztás, a Meru, a jótékonyság és az, hogy szeretek futni, és igénylem a mozgást. És persze a lelkes szurkolóim családon innen és túl!

Azon kívül, hogy fura volt, nekem nagyon gyorsan el is ment ez az év. Mint egy időutazás, mintha kimaradt volna valami, egy pár hónap. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a csíkjaim azonosak a 2020. január 1-jei és a 2021. január 1-jei aktuális állapotokat mutatva. De majd 2021-ben! (;

Csíkok

És hogy ne hazudtoljam meg magam, egy kis statisztika, inkább a saját magam szórakoztatására és az emlékezet végett, semmiképp sem dicsekvési vagy nyomasztási célzattal, mert nem vagyunk egyformák, én én vagyok, Te pedig Te, és ez így van a lehető legjobban. (:

  • Összes km:
    • Futás: 3566km
    • Bringa: 390km
  • Összes idő:
    • Futás: 336 óra
    • Bringa: 22 óra
    • Torna (mindenmás): 130 óra
  • Futás: 300km felett 7 hónap, de 200km alatt is volt egy hónap
  • A “legdurvább” hónap: futásban a leghosszabb június és a legrövidebb augusztus, torna szerint a 30 órás április.
  • És
    • végigmentem 5 instant körön,
    • részt vettem 2 virtuális eseményen, és
    • megtisztelt 9 verseny, amin részt vehettem.
ermek_2020.jpeg   kupak_2020ig.jpeg

Egyben lefutott leghosszabb távom 80,45km-re emelkedett, egy napon belül lefutott távom pedig 148km-re duzzadt. Ezekkel egyidőben a 76-os lett a kedvenc rajtszámom.

szoloskor.jpg   img_1073.jpg

Pár cikk és nem túl sok beszámoló született, de igyekszem még majd pótolni, magamnak is jó visszaolvasni ezeket az élményeket.

Van, amit nem vállalnék be 2021-ben, ha nincs 2020, van, amitől visszatart a 2020-as tapasztalat, de mindenképp szeretném 2021-et is a maga teljességében megélni, nem a “mindenáron”, hanem a “legmaradandóbbélmény” jegyében. Mindeközben pedig szeretnék megmaradni magam, és továbbra is én lenni:

Ditke/Tvedi

 

Bestnine helyett pedig legyen most racenine, ha már a véletlen pont így hozta:

ow.jpg

One Way Ticket Run

lb1.png

Lupa Beach Run

s62.jpg

Suhanj!6

bt.jpg

Börzsöny Trail

szk.jpg

Szőlőskör

rr.jpg

bud:runwayRun

nfm.jpg

Naplemente Félmaraton

ub.jpg

UltraBalaton

lb2.jpg

Lupa Beach Run

süti beállítások módosítása