Tavaly úgy esett, hogy lecsúsztam a Zúzmara nevezésről, meghúzták a vonalat, mielőtt nekiláttam volna a folyamatnak, pedig olyan jópofa hópelyhes érem járt a félmaratonért, hogy szerettem volna a ráadásul extra helyszínen futni. Aztán ez az esemény viszonylag hamar megkapta az "ígyjártam" címkét.

Szerencsére a félmaraton-mánia csomagomhoz ez az idén sem kellett, mert Siófokon már kipipáltam a téli állomást, de ha már egyszer nem jött össze, másodszor időben intézkedtem.

Bár a tavaly év végi túlzásba vitt kényszerpihenő, és az ennek folyományaként idén elég kevés lefutott kilométer, valamint anya sem erre biztatott volna, mégis örülök, hogy lefutottam ezt a 21 km-t. Nem vártam egyéni csúcsot, nem is akartam semmit sem extrázni, csak szerettem volna végigcsinálni, úgy, hogy tényleg végig is tudjam futni és megkapjam a jegesmacis érmet – hiszen lélekben erre készültem.

Az egészségi állapotomon kívül az időjárás is eléggé viccesre sikerült így év elején, ezek együttállásának köszönhetően csak csütörtökön merészkedtem ki a szabadba futni egyet. Erre mindenképpen szükségem volt, hogy ne csak a terem levegőhiányos közegéből lépjek szombaton a Lóversenypályára. Egyben azt is kipróbáltam legalább, hogy a kitalált öltözékemben bazimelegem van, és még grátiszként a csípőm is beállt. Mázlija van annak, aki futás után pont be tud esni egy stretching órára, és még a csontkovácsa is ráér másnap, így szombat reggelre már egész jól ment a járás.

A vicces időjárásnak és a meglepi havazásnak köszönhetően tán eddig soha nem tapasztalt agyalás előzte meg a versenyt: Aszfalt vagy terepcipő? Mennyire öltözzek be, ha melegem volt két napja? Ha esik a hó, még kabát is kellene... Mit veszek fel utána, ha még egy egész délutánt mászkánlni készülök? Majdnem még előző este sem volt világos a forgatókönyv, de végül gyártottam alternatívákat, és ennek megfelelően pakoltam. Aggasztó volt az is, hogy a vegyes borítású pálya miként fog kinézni a havazás latyakba fordulása után, és vajon megfagy-e az egész reggelre.

Éjszaka csodaszép időt álmodtam, és ennek megfelelő enyhe napot is kaptunk, tökéletes időjárással, 1-2 fokkal, többször napsütéssel és csak néha széllel. Így az égiekre nem lehetett és nem is volt panasz! A helyszínre érkezvén azt is konstatáltam, hogy jó döntés volt a terepcipő, az aszfalton kibírok annyit benne, de a többi részre inkább ez lesz a nyerő.

Rajt előtt sokmindenkivel összefutottunk, és egy közös fotóval és mókázva hangolódtunk a Mesterrel az indulásra. A csarnokban szerintem kicsit túl meleget csináltak(tunk?), így én már előre leizzadtam, de jól esett, hogy nem kellett fagyoskodni az indító kürtszóig.

Aztán indulhat a mandula! Tudtam, hogy nem fogom gyorsan bírni, pláne, hogy a terepviszonyokról fogalmam sem volt, így semmiképp sem akartam az elejét elfutni, bemelegedtem, ismerkedtem, az első párszáz méteren még Andival közösen. Aztán következett az ismerkedés után rögvest az alkalmazkodás, hozzávetőlegesen 21 km-en keresztül. (: Egy komplett fizikai és logikai játék vette kezdetét: fuss-ugrándozz-korrigálj úgy, hogy lehetőleg találd meg azokat a nyomvonalakat, ahol meg tud kapaszkodni eléggé a cipőd, és nem csúszol el, ha lehet, még a pocsolyákban se merülj el bokáig, és közben a többieket is kerüld ki/engedd el. Szóval ez volt a mai Zúzmarun. Még ha kicsit fárasztó is volt, amit részben betudok az edzetlenségemnek, azért élveztem ezt a nehéz feladatot, amibe belefért még egy pulcsicsere és a cipőtalpak tökéletes tisztítása. (: És élveztem, hogy azért viszonylag tudok tartani egy (elég lassú (: ) tempót, és nem is terveztem ennél többet a mai napra. Ami még fontos volt: nem makacsolta meg magát a csípőm, nem fájdult meg a lábam, párszor akart csak a csuklyám beállni, de aztán mindig gyorsan meggondolta magát. A 17-18. km között azonban a csípőm nem bírta tovább, és magával rántotta a fájdalomba az egész ballábamat. Szerencsére nem volt elviselhetetlen, és egy km alatt egészen el is múlt ez a fájdalom, de azért kihagytam volna. (:

Voltak lassabb(nak érzett) és gyorsabb(nak érzett) szakaszok, utóbbi leginkább nem meglepő módon az aszfaltos részeken, nem estem el egyszer sem, nem ment ki a bokám, a végén megpróbáltam még a 2 órán belüli beérkezést is megcélozni, bár ehhez kicsit későn kaptam észbe, de amiért jöttem, meglett: futottam egy jó hangulatú 2 óra körüli félmaratont. A térkép alapján egy zabolátlan kiscsikó hóbannyargalászása történt ma kereken 2 óra 1 percben, jelenleg kicsit terminátorkás még a mozgásom a friss izomláznak köszönhetően, de így jár az, aki egy hónapig nem fut hosszabbat, és aztán egyetlen nap alatt megduplázza az elmúlt egy hónap szumma futásmennyiségét a Zúzmara félmaratonon.

Nagyon díjaztam a befutó melegségét: ekkor pláne imádtam, hogy nem kell kint fagyoskodni, hanem egyből a meleg helyen vagyok! És tisztelettel köszönöm a dicséreteket, és az idétlenebbnél idétlenebb végfotókat.

Persze nem volt elég ennyi a mai napra, így végigszurkoltam a 10 km-eseket is még délután, hogy aztán egy pohárka forraltborral jutalmazzuk meg magunkat a napi teljesítmény okán Feri barátommal. Most pedig jöhet a pihenés, mert kicsit megnyugodtam, hogy tudok még futni, nem felejtettem mindent el, és nincs már olyan messze az a forma, amibe visszavágyom. És tovább!

A képekért pedig köszönet a Kabaláknak és Gergőnek!