Akad az úgy néha, hogy az ember már azzal az érzéssel kel fel, hogy minden szuperül rendben van. És ez az érzés néha a felkelésen túl is kitart. De ha ezen túl még el is hiszed, hogy szuperül rendben vagy, akkor tényleg szuperül rendben vagy!

Volt egyszer egy CEP, amiről tavaly valamilyen oknál fogva lemaradtam, így idén már szerettem volna ott lenni. Ehhez mondjuk az is kellett, hogy "elintézzem" a Kékest – ezúton is elnézést kérek mindenkitől, hogy ehhez ekkora hó kellett. ): Szerettem volna én csúcsrafutni, Nellikével is izgatottan várom az első együttfutásunkat, de ez így valóban kényelmesebb hétvége lett ebben a formában.

Egyrészt "nálad nem lehet tudni", másrészt meg így a Kékes nélkül "egye fene", de azért nem úgy indultam neki, hogy megnyerem. Nem volt bennem akarás, nem volt bennem erre terv, csak rendben voltam és jót akartam futni – megfelelőt, ügyeset, rendeset, magamat odatéve.

Előzetesen tudtam, hogy Móni is jön (őt tudtam csak hova rakni gyors áttekintéssel a rajtlistából), tudtam, hogy ő nálam jóval gyorsabb, de aznap már nem jutott eszembe, hogy keressem, valóban ott van-e, így nem is tűnt fel, hogy nincsen. Magammal foglalkoztam, a fontos és a főszereplő én voltam.

Mit csinál az, aki érzi magában, bár nem hirdeti az erőt, a harmóniát, az aznapi összhangot? Ügyesen bemelegít, még ha az erős szélben majdnem meg is akar fagyni, örömtelin beszélget az ismerősökkel, és teljes nyugalomban készül a rajtra, megtalálva azt a pozíciót, ahonnan megfelelően indulhat.

El is indultam szépen a tömeggel, lendületesen, hogy ne érje szó a ház elejét, majd kb. 500 méter után azt láttam az órámon, hogy 4:46 körüli tempóval nyargalok. Nyargalok, de úgy, hogy kellemesnek, kényelmesnek érzem, úgyhogy villámgyorsan a nemistudokilyetfutni megrettenés helyett megbeszéltem magammal, hogy olyan lazán, jólesően megyek, mint egy könnyű 5:30-as tempónál. Az agy csodákra képest – innentől ezzel treníroztam magam, aminek eredményeként sikerült is tartani ezt a bőven-bőven 5 alatti szintet. A 7 km-esekkel futottam együtt, de ez ezek után már tudatos volt és szándékos.

Emellé az időjárás áprilisi kedvében volt elég erőteljesen: a szél lankadatlanul fújt, természetesen folyamatosan szembe, és nem kímélve erejét, hol sütött a nap annyira, hogy kicsit neki akartam vetkőzni, hol pedig hirtelen esőbe váltottunk, és örültem, hogy mégsem vetkeztem nem sokkal előtte. Eláztunk, megszáradtunk, meleg volt, fáztunk pár kilométerenként váltogatva, és a szél kérte a folyamatos ellentartást.

A frissítőpontokat kihasználtam (különösen a RNR pont töltött el örömmel az italon kívül), a bemagyarázotttan "5:30"-as laza tempót tartottam, és még egy dolgot mantráztam magamban amellett, hogy okosan fussak: első vagyok. Lesegettem a többiek rajtszámát, hogy ki tartozik még az én távomhoz, de nem felejtettem el közben, hogy magamért megyek.

Mivel nem szokásom még ilyen sebességgel futkározni hosszabb távon, különösen szembeszélben, ezért az első kör végére érzett már némi fáradás, de elnyomtam, nem hallgattam rá, és mentem még egy kört, fejben elölről kezdve, mintha addig mi sem történt volna.

Megdolgoztam ezért a 14 kilométerért, de sikerült két szinte teljesen egyforma kört futni (11 mp különbséggel), sikerült magamból egy aktuálisan maximumom felülit kihozni, rajt-cél győzelmet aratni magam felett. Sikerült áttörnöm egy gátat, ami leginkább az agyamban létezett, és most már papírom is van róla, hogy elhihetem: képest vagyok durva dolgokra. (:

A végkimenetel pedig: soha ilyen kimerült nem voltam még a célban, de elnézhető, mert nettó 1:04:42-es idővel a lányok között másodiknak, korcsoportomban pedig – dobpergés!! – elsőnek értem célba!!! A pasik közül is csak 8-an előztek meg, de leginkább arra vagyok büszke, hogy ezt véghezvittem, és 4:42-es átlaggal eljuttattam magam a kerítés túloldalára, és most már kinevetve semmissé tehetem azt a falat, amit én magamnak képeztem.

Megdolgoztam érte előtte, megdolgoztam érte közben, és dolgozom keményen továbbra is! Ugye, Edzőbá? (;

E helyütt kérnék elnézést Tresótól, amiért a jól kitalált 2 kör – 1:11-et nem sikerült tartanom a 2111-es rajtszámommal. (:

És mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs két csodás csajszi: Timi és Anett, akik útitársukul fogadtak oda-, illetve visszafele. Hatalmas köszönetem érte, és örülök, hogy keresztezték életeink egymást! (: Gratulálok a Ti ügyes teljesítésetekhez is!!!

Akinek pedig az én beszámolóm nem elég, az megtekinthet "nyomtatásban", más által említve -itt-. (;

Update: Eredményhirdetős képek most már vannak, úgyhogy frissítésként íme pár, ha már egyszer... (:

Fotó: Kiss László

És ami még ennél is szuperebb: a Streamsportnak hála az eredményhirdetésem videója is elérhető a facebookon.