Backyard támogatás
2023. május 20., Rettert: Backyard Masters - The Race of the Champions
⭐Támogass az álmom megvalósításában!⭐
Igazán nagy terveket vettem a fejembe, hosszú, sokáig tartó futásra készülök – 2023. május 20-án vár rám a Backyard Masters - The Race of the Champions. ➡️
Talán már tudjátok, hogy az utóbbi években a kedvenc versenyszámom a backyard ultra lett, azaz: óránként elindulni egy 6,7km-es körre, az órából fennmaradó időt regenerációval, táplálkozással, pihenéssel tölteni, majd a következő órában újra elindulni a körre – és tenni ezt minél többször, mert az nyer, aki a legtovább bírja. ♾️
Négy hazai győzelem &&&& után lehetőségem nyílik a világ minden tájáról érkező ultrafutókkal együtt megmérettetni magam a németországi Rettertben.
Az én célom elsődlegesen minél jobb eredmény elérése (minél több órát a pályán tölteni), de szeretném a női világcsúcsot megdönteni, illetve az élmezőnyben végezni. é
Ha úgy érzed, hogy szívesen beszállnál a megvalósításba, támogatnál egy számodra nélkülözhető összeggel engem és a kísérőcsapatom tagjait, vagy esetleg úgy gondolod, hogy valamilyen termékkel tudnál hozzájárulni a sikerhez, nagy örömmel és hálával fogadom, fogadjuk az adományod. ❤️
Utalást az alábbi alapítványi számlaszámra küldhetsz (melyről cég esetén adóigazolást is kapsz), terméktámogatással pedig keress engem.
Köszönöm a csapatom nevében is, hogy mellettünk állsz és segíted ezt az izgalmas kalandot! Ígérem, hogy a legjobbat adom majd magamból a versenyen! %
Az anyagi támogatás adatai
✅Kedvezményezett:
Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért
(rövidített név: Falvak Kultúrájáért Alapítvány)
✅Bankszámlaszám:
10103104-39629722-00000002
✅Közlemény:
"Fűrész Edit futása"
Bíztass másokat is
Amennyiben van olyan ismerősöd, akitől tudod, hogy szívesen támogatna, nyugodtan továbbítsd neki a felhívást. Ha pedig cégről tudsz olyanról, aki szerinted segítségemre lehetne, jelezd felém, hogy elküldhessem neki a bemutatkozó anyagomat. Ezekért is végtelenül hálás vagyok!