Valahogy most kicsit nehezen jön ki belőlem. Mert jól érzi magát bennem, nagyon jól érzi magát. Mégis megpróbálom, mert már tapasztalatból tudom, hogy sokminden, bár néha apróságok, ami ilyenkor még bennem van, kicsit halványul az idő múlásával, viszont később újraolvasva a leírtakat visszatér minden, és jó rá emlékezni, jó a maga teljességében újraélni. (:

Terv ez az UB már régóta, ám a családi csapatot nem sikerült még összetrombitálni, és mivel tavaly már kétkeréken megjártuk a nagytavat, ideje volt kétlábon is tiszteletem tenni körülötte. Ahhoz, hogy ez ennyire mozgassa a fantáziámat, elég volt egyetlen éjszakát átfrissíteni tavaly, innentől nem volt kétséges, hogy ez a hétvége ennek lesz szentelve, és az első szimpi alkalmat meg kell ragadni. Azaz várni kell nagyon izgatottan, Szandi mikor írja ki, hogy na most jött el az UB-zás ideje. ;)

220 km nem piskóta, nem gyerekjáték és nem is kis teljesítmény, így a saját bőrömön ízlelés után mindenkinek azt javaslom, hogy ha ekkora fába vágja a fejszéjét (én mondjuk maradtam a fűrésznél, nem tudom, ez befolyásol-e valamit (: ), akkor mindezt a móka kedvéért, a legapróbb teljesítménykényszer nélkül, de a legnagyobb élvezettel tegye. Továbbra sem gondolom másképp: nem választottam volna más első UB-élményt magamnak, csakis ezt, ahol 183%-ban az élvezet kedvéért és jókedvűen vettünk részt.

Nem, nincs titok: a Suhanj! csapatát erősítettem, mert tudtam, hogy itt jó helyen leszek. Az előzetes tervezés alapján ugyan "csak" 26,7 km-t kaptam, de Zoli egyrészt megnyugtatott, hogy vállalhatok akár többet, meg lesz ez még több úgyis, másrészt a véghajrában szinte kétnaponta növekedett szépen a távom. (: Az UB előestéjén kerek 58 km-re készülve mozgattunk át még Bendivel, de sejtettem, hogy úgysem ennyi lesz az ennyi.

Alapesetben a két handbike-os fiatalemberhez voltam védőangyalként kirendelve, de kaptam éjszakai Ancsis-futókocsis szakaszt is, meg Andrissal is tervben volt egy romantikus-kettesben. No meg a Varga Pincészet. És volt, amikor egész nagy csapatra terveztünk. Nem mondom, hogy nem tartottam kicsit tőle, de azt se mondanám, hogy igen. Életem leghosszabb 24 órán belüli távja előtt álltam, de álltam elébe, mert ez volt a feladat, ebben kellett tevékenyen részt vennem. És én részt vettem.

Nem csak futásilag, hanem agyban is munka (volt) ez: hova menjünk, hogy menjünk, kipakol, bepakol, összeszerel, megbeszél, odafigyel, csapatotnyomonkövet, számol, tervez, készül, koncentrál.

A logisztikát szerintem sikeresen abszolváltuk, ehhez jól jött a sok autó, jól jött, hogy én szinte ugyanazzal a csapattal kocsikáztam végig, és jól jött, hogy Hajni top teljesítménnyel volt a sofőrünk. (: A kétszázhuszonharmadik kipakolásra már szerintem csukott szemmel is ment volna a mindentkiszed-handbikeszétszed-handbikebetesz-mindentvisszatesz, vagy épp ennek a fordítottja, így lehet, hogy a "Körbepakoltam a Balatont" címért is versenybe szállhatunk jövőre. (;

Nem szeretnék részletesen beszámolni a szakaszokról, mert bár mindennek megvolt a maga izgalma, érdekessége (Tördemic megint nem maradt story-mentes), nekem egyben az egész egy komplex és komplett, összefonódott élmény! Az az élmény, hogy egy ekkora csapat egymásra odafigyelve, egymást maximálisan támogatva, ráadásul nem is egyedül, hanem a suhancokkal együtt mennyire flottul körbevette a Balatont! Nem pánikoltunk semmin, nem volt morgás, ha valaki később vagy előbb ért a váltóponthoz, egymásért voltunk, és azért, hogy megrajzoljuk a Balatont körbekerítő suhanjkék vonalat!

A fiúk nagyon ügyesek voltak, az emelkedőket is egész jól bírták már a végére, elhitték, hogy meg tudják csinálni, és aztán meg is csinálták (ugye, azok a jó kis vízszintes szakaszok Badacsonynál, Balázs és Bendi (;), nem ettek meg, amikor huszonnyolcadszorra azt mondtam, hogy innen már tényleg vízszintes, de cserébe a lejtőn futtattak velem 3:48-at. (((:

Éjszaka is állták a sarat, és olyan szépen csendben, rendben és észrevétlenül suhantunk át az alvó városkákon, hogy csak a lámpáink mutatták, hogy arra járunk. Itt nagyon élveztem, hogy 3 kisfiam van, és velük szelem át a sötétséget: Bazsi, Bendi és Andris mellett ráadásul két nagyobb gyerek is tekert ezen a szakaszon a csapatban.

Ancsi nagyon élvezte, hogy kalandosra sikerült az éjszakázás: kereket cseréltünk, meglátogattuk néha a susnyást, szegénykét folyamatosan pakolásztam vissza az útra, és még a fővilágosító is ő volt. Mindezt egy jó kis keszthelyi lampionparádéval és tüzijátékkal indítottuk, mert nem kispályázunk! (; Az árokról pedig majd személyesen mesélünk, akit érdekel. D:

Andrissal és Zolival is nyertünk egy etapot, és mivel a kislegény a vihar hevében elpilledt reggelre, így egy saját tempósabb 5-öst is bezsebelhettem, versenyezve az autókkal. (:

Az éjszakai vihar kicsit átrendezte az előzetes terveket azért, a végére lett több átalakulás is, de nem estünk kétségbe, a csapat szuper futói rendületlenül haladtak, nem ijedve meg esőtől, széltől sem, amiért hatalmas tiszteletem jár újfent mindenkinek!!!

A legvége pedig: a PindúrPandúrok mókázás közben összetalálkoztak és fotózkodtak egy nagy emberrel, majd összegyűlt a teljes banda, mindenki beszállt a kör végére mégegyszer, hogy közösen zárjuk be azt a kék vonalat, aminek rajzolását cirka 27 órával előtte elkezdtünk. Ez pedig jó végszó a munkás, de szuperül teljesített nap végére!!! Vagyis az elejére, mert eddigre újra reggel lett. (:

Akik pedig ki nem maradhatnak: Lajos és Tibi, két biciklis kísérőnk, akik a teljes távot végig velünk tekerték, folyamatosan ugrásra készen, ha bármi kellett, és minden méteren segítve és vigyázva a Suhanj!-csapatot! No persze a fotós, aki lencsevégre kapott ízelítőül néhány vidám pillanatot, és ha kellett, a kerékcserében is jeleskedett. (:

Hogy mit adott nekem ez az egész? Fergeteges pár napot, örömet, még erősebb kapcsolatokat, és hatalmas erőt meg további őrültséget. Mindezt 60,1 km-ben. Külön öröm volt, hogy nagyon sokmindenkivel sikerült összefutni akár előtte a tésztapartyn, akár véletlenül útközben.

Mit nem adott? Alvást. Na azt nem adott. De annyira nem is hiányzott, volt az első etap után egy viszonylag nagyobb pihenő, talán 2*10 percre el is szuszókáltam a parton a srácok szaladgálása közepette, és éjszaka is sikerült egy szűk órát aludni a kocsiban a vihar alatt (szerencsére nekem vihart sem adott, ezt mázlistán megúsztam).

És hogy mi lesz ennek a jövője? A 60 km több mint a negyede... De van ennek a tónak harmada, fele is, sőt, 220 km-e... (:

Mindenkinek bátran ajánlom, de elsőre mindenképpen így élvezze, ahogy mi is élveztük az egészet, Aligától Aligáig. Szívből jövő köszönetem és tisztelem mindazoknak, akik ehhez a csodához bármivel hozzájárultak.

Ami pedig még nálam is többet tud mondani, és enélkül nem lenne teljes a beszámolóm: a képek hiánytalanul megtekinthetők a fészbukon, és én nem akarok kihagyni egyet sem, így itt érhetők el: UltraBalaton képek a Suhanj! csapatáról - köszönet érte Figurának!

Valamint mozgóképes beszámoló 1,5 mp hírnévvel egyenesen az UltraBalaton oldaláról.