Sok mostanában a hiszti. Nem, nem is mindig a hiszti, inkább csak az engedés a csábításnak, a túlzott fáradtság, a másnak is teret adás, meg a most-inkább-lehet. Többször nem indulok el mégsem, mint az év többi részében. Mert fázom, mert sötét van, mert nagyon fáradt vagyok, mert a többi program mellett már nem fér bele, mert most megtehetem, mert most nem akkora gond, ha megteszem.

Nem sok ilyen van már azért (szerencsére már nem a totál elveszettségem az uralkodó állapot), de mindenképp több, mint ami tőlem mint mintadiáktól átlagosan megszokott (azaz >0 :D). Megengedem magamnak néha, hogy ilyen mondvacsinált indokokkal ne csináljak meg egy edzést - mert nem mások ezek, mint kifogások csak, körmönfont-átlátszó magyarázatok arra, hogy picit elfáradtam és picit szükségem van pihenésre.

Persze ezek a sumákolások mégsem teljes sumákolások: kompromisszumokat kötök magammal. Kompromisszumkészen hajlandó (és képes!) vagyok egy következő edzést tisztességesebben, jobban megcsinálni, egy másikat mégsemelsumákolni, sőt a lehetetlenség ellenére belegyömöszölni a napba, vagy éppen a futás helyett egy sokkal megdolgoztatóbb erősítő edzést lenyomni (és közben majdnem kicsit megbánni, hogy nem futottam inkább helyette :D).

Mindezek mellett pedig tervelek, tervezek, találgatom ki a következő évemet, okosan, tanulva az idei és a tavalyi örömeiből és nehézségeiből, és igyekszem kifundálni azt a forgatókönyvet, ami a legtöbb pozitívval tölt (majd) el. (:

És igyekszem élvezni a futást, szeretni, hogy most "csak" kedvtelésből futok, és törekszem minden lépésben az élményt megtalálni és a hajszát elengedni.

Élvezem, hogy élvezhetem. Élvezem és köszönöm az ebben közreműködéseket.

És nemsokára az új célok felé megyek, mert nekem ez is élvezet, szeretek valahova tartani, valamire ráhangolódni, és magamat annak szolgálatába állítani, a szolgálatot pedig teljesíteni.