Ha tegnap írom meg végül ezt a posztot, ahogy terveztem, teljesen másképp szólna. De ma írom, és ennek örülök is.

Két hete nem futottam, nem is sportoltam szinte semmit, a szó klasszikus értelmében biztos nem. Pakoltam, dekoráltam, sétáltam, de futás, erősítés nem volt. Kicsit pihentem, lazítottam, de megéreztem. Megbeszéltem magammal, hogy a múlt hét még pihenés (úgysem tudtam volna edzeni), de aztán kezdődik a felkészülés a maratonra, beékelve a többi versenyt.

Hirtelen felismerés: szombaton félmaratont kell futni - te jó ég! Akkor ahhoz a héten azért kéne egy közepeset és egy kisebbet futni, hogy legalább annyi legyen előtte, főleg, hogy nem egyedül futom - ez mondjuk tök jó lesz benne, debütál a nemegyedülfutás.

Tegnap már előre féltem tőle, hogy hogy fogok tudni délután futni. Mintha elfelejtettem volna, hogy hogy is kell azt. Kifelé menet a szigetre azon gondolkodtam, futó vagyok én egyáltalán? Mert most nagyon nem úgy érzem magam... De muszáj.... Nagyjából ez motoszkált bennem:

De menni kell, egyszer vissza kell térni, mert a lelkem mélyén tudom, hogy ez most csak a leeresztés következménye, még akkor is, ha amúgy épp nem is érzem magam szupermaratonistának. Bevállaltam, megcsinálom, felkészülök, nem kell a hiszti, aztán majd ha kész, akkor úgyis tél lesz, új év kezdődik, és eldöntöm, mi lesz a célkitűzés 2017-ben. Éppen nem éreztem az erőt magamban ahhoz a rengeteg tervhez, amit kitűztem a jövő évre, de messze is van még az.

Ha kb. egy tizest szeretnék, akkor az 3 darab Suhanj! körrel abszolválható. Az első indult nagyon kényelmes lassú tempóban, Blanka és Laura társaságában. Aztán kis pihenő után csak elindultam egy másodikra egyedül, és mivel nem volt, aki visszafogjon, ezért kicsit abba belehúztam, persze nem teljesen szándékosan. Annyira jól sikerült, hogy a felére ki is purcantam, de azért lelkiismeretesen végigfutottam, talán nem is volt olyan rossz a második fele sem 5:40 környékén mozogva. Ma megnéztem: nem csoda, hogy elfáradtam, mert külön erőlködés nélkül a kipurcanás előtti utolsó km-t 5:06-tal futottam. Hát hüle vagyok én? Hova rohanok ennyire? (: Na azért ez után a kör után is szaladtam még egyet, szintén egyedül, már kicsit okosabban és fáradtabban, az 5:40-et alulról szagolgatva. És közben az járt a fejemben, hogy hogy fogok én így lefutni szombaton 21 km-t??? És hogy nem hiszem, hogy a maratonokat csak úgy halmozni fogom egymásra, de ezért talán nem haragszik meg senki sem. És hogy azért elég meleg van.

Ami miatt pedig jó, hogy nem tegnap írtam: itt megállt volna a történet. Ma viszont már érzem magamban az erő ébredését, akarom csinálni, tudom, hogy menni fog, csak vissza kell rázódnom, csak meg kell végre csinálni azt az edzéstervet, csak futni kell még holnap egy kényelmes 5 km-t, csak el kell menni csontkovácshoz, csak futni kell egy szuper éjszakai félmaratont várral, és ismét helyén lesz Editke és az ő futókedve és lelkesedése.

Ki lehet hagyni két hetet, rá lehet készülni a nagy etapra, de TILOS PÁNIKBA ESNI!!!

És ha ezt hamarabb tudom, tudhattam volna, hogy lehetségesen éppen csak ez a "baj" :) :