Kedves Naplóm!

...ja, nem, ez nem az a hely most. (:

"Mit műveltél már megint?" – hangzott el a kérdés ma délután, így leírom inkább, mert mitműveltünk.

A máshol futás mellett a másik izgalmas dolog, úgy gondolom, az éjszaka futás. Az idén már volt egy ilyen, és lesz is mégegy, de a legfrissebb, a középső a tegnapi Night Run 2016. Budapest egy csodálatos város éjszaka, imádom a fényeit, a kivilágított épületeit, hidait, ezek összképeit, így ez egy igazán jól kitalált verseny. Most még a Várkert Bazár, mint rajtközpont is meg volt alaposan fényfestve, szerintem igen impozánsan, tetszetősen. Egyszóval gyönyörű minden, érdemes a része lenni!

Mint azt már a minap írtam, eléggé be voltam rezelve a mostani kevés futás miatt ettől a félmaratontól. Be voltam rezelve még reggel is, és egy kicsit még a rajt előtt is. Viszont tartanom kellett magam és fel kellett pörögnöm, mert egy csapat része voltam: életemben először futókocsival futottam egy versenyen, ráadásul soha még ilyen hosszan. De miért ne lett volna így, ha már volt rá lehetőség? Ha valami, akkor ez a verseny pont nem verseny, hanem élmény, még akkor is, ha tavaly itt éppen aktuális csúcsot futottam. Most ezzel kellett debütálni.

A napi rákészülés az esti rajtnak köszönhetően baba-üzemmódban telt: felkeltem, ettem, aludtam, ettem, ismét aludtam, megint kicsit ettem, és indulás.

A rajt előtt összegyűlt a csapat, Márk már nagyon fel volt dobva, le nem lehetett törölni a vigyort az arcáról, mi a lányokkal kicsit még aggodalmaskodtunk, de megbeszéltük a haditervet. A zene lassacskán meghozta a pörgést is nekem, így a rajtra alakult a kellő hangulat. A kőpapírolló döntött: én kezdek. A víz már ekkor szakadt rólunk, és ez a későbbiekben sem nagyon lett másképpen.

Ugyebár a Várkert Bazárból egyenesen a várba vezet az út, hova máshova, és mint minden rendes Budai várba, ide is macskakő vezet fel. Na ez azért nem olyan egyszerű feladat, így amikor tényleg úgy gondolta az út, hogy márpedig ő most akkor makacs macskakövesen emelkedik, besegítettek a lányok, és hárman próbáltuk kordában tartani a folyton balra vágyó, és a köveken és azok hiányán néha irányt módosító kocsit. Annak ellenére, vagy épp annak köszönhetően, hogy zötyögtünk, hogy nem lehetett túl kényelmes a kocsiban, hogy felfelé kellett menni, hogy előzgettük az embereket, nagyon jó hangulat kerekedett! Olyan nincs, hogy ha egy út felfelé megy, akkor ne kelljen lejönni a várból, így aztán a lefelé út meg egyenesen bulis lett: kajabálásokkal próbáltunk utat teremteni magunknak, és hagytuk, hogy a gravitáció játékai legyünk: suhantunk, míg el nem értük a vízszintest.

A már sima és balatonparti talajon (igen, mi a Balatonnál voltunk, azt mondták! (: ) visszatértünk a megbeszéltekhez: ügyesen váltogattuk egymást, a másik kettő pedig a terelésben jeleskedett. 1 km, 2 km, frissítőpont – szépen megvolt a váltások rendje.

Azért a vár után nem volt ez egy egyszerű menet – nekem legalábbis nem úgy tetszett, és szorított a topom, a hátam, a tüdőm, patakzott a víz, de leküzdöttem. Hatalmas löketet adott viszont, amikor megérkezett a rövidebb távok okozta szembeforgalom, akkor bekapcsolódott bennem az adrenalintöltet. A rakparti terep nem volt már olyan csupaizgalom, de ennek a futótömeg volt a szépsége, és klasszisokkal jobb volt így, mint tavaly egyedül.

A lányok nagyon jól bírták, már csak miattuk is muszáj volt mennem, de igyekeztem tartani az iramot, akármilyen poszton is, és szerintem nagyon jó kis csapatot alkottunk, néha együtt suhanva a többiekkel is, és a nehézségek ellenére volt bőven móka, vicces ötletelés és kocsiiránykorrekció. Márk, azaz a Főnök is nagyon élvezte a futamot (vagy ha más nem, eléggé úgy csinált, de szerintem nem színészkedett), és megállapítottuk, hogy mi vagyunk a pindúr pandúrok, vagy Charlie angyalai (persze Charlie-val), avagy a Szőke, a Fűrész és az Okos. (:

Azon túl, hogy engem így utólag átgondolva pláne lenyűgöz, hogy mennyire csapat, és nem három futó csajszi voltunk, lenyűgözött az is, hogy közben mennyi tapsot, biztatást kaptunk. Vajon azért (is), mert három futó csajszi voltunk Márk mellett? ;) Hogy még izgibb legyen, egy időre saját biciklis Kitt-ünk is lett (eddigre már megszületett a Night Riders), természetesen anya személyében, aki szintén nagyon élvezte az egészet.

Nem volt mindig őszinte a mosolyunk, de okosan beosztottuk szerintem, mindig volt, aki bírta (néha túlságosan is, ugye Kata? (: ), és a megfelelő távolságú és jól megérdemelt frissítéseken (és jófej csokigyűjtésen) kívül nem kényszerültünk megállásra, csak igyekeztünk élvezni és falni a kilómétereket, még akkor is, ha már kicsit szerettük volna, hogy a cél elérkezzen.

És aztán elérkezett!!! Lefutottuk, és nem értékeltük az adott körülmények mellett olyan rossznak a 2:16:29-es teljesítményünket! Én a magam részéről megittam legalább egy liter hideg kólát a végén, olyan jól esett, aztán mivel eddigre igencsak másnap lett, mindenki szépen hazament. A késői rajt hátránya, hogy az éjszakai busz még akkor sem jár, ha amúgy jár, de az előnye egy csodás jutalomséta még az éjszakai Budán-Pestben, és ha a telefon normálisan működött volna az izzadt kezek között, akkor záróakkordként nem csak a lámpaoltás utáni hidat tudtam volna megörökíteni – de azért így is szép lett.

Köszönöm Andi, Kata és Márk, hogy együtt futhattunk, és köszönöm, hogy ilyen jó csapat voltunk! Remélem, lesz még legközelebb, amikor kicsit felkészültebben én is még jobb lehetek! ;) Bár tudjátok, az én koromban... (:

És hogy a végére fáztunk-e? P: Gratulálok mindenkinek,aki teljesítette a vállalt távot ebben a melegben!!!