Nem nagyon akartam már az idén az előre betervezetteken kívül versenyezni (ami még egy trailt meg egy mikulásfutást jelent kb.), de kaptam egy kedves meghívást a tegnapi Dobogókői hegyi futóversenyre, Máthé Istvántól - ezúton is hálásan köszönöm!!! Lehet visszautasítani egy ilyen ajánlatot? Na azt nem, de elgondolkodni rajta simán, és amúgy sem tartott 15mp-nél tovább, amíg befészkelte magát a fejembe. (:

Több táv közül is lehetett választani, egészen rövid-kedvestől a maratonos 34km-ig, sőt, még teljesítménytúra is volt. Tájfutó szervezésben (Tabáni Spartacus SKE Tájfutó Szakosztály), úgyhogy ettől picit más hangulatban, mint egy "sima" terepfutás (és én is mindig nosztalgikussá válok ilyenkor a gyerekkori tájfutások nyomán). A maratonon kevés induló volt, de nem akartam túltolni a dolgot, az élvezetnek pont elég lett volna egy kisebb, meg nekem is, mivel elég régen merészkedtem terepre utoljára. Viszont ha már a helyszín ez, akkor a Prédikálószék mindenképpen legyen benne, mert azt a kilátást imádom!!! Úgyhogy egészen könnyű lett a dolgom: a legrövidebb, Prédikálószéket is tartalmazó távot, a félmaratont futottam.

Picit később érkeztünk, mint szerettünk volna, de minden ment pörgősen, a rajtszámátadásnál még tudták is,  hogy hova tegyenek (:, a mindenki kedvessége és segítőkészsége örömmel töltött el a kicsit kapkodós készülődés közben. Pisi megvolt, átöltöztem, összeraktam magam, melegítés csak a Meru Warm-mal volt, chip letörölve, ellenőrizve, és már futhattam is a rajtba, ahol megállás nélkül be is kapcsolódtam az induló tömegbe.

Viszonylag hátulról indultam, de hát így jár, aki nincs ott időben, de szépen elhaladtam legalább a mezőny egy része mellett (az elsőknek meg hírét sem láttam, mert úgy elrohantak már az elején), és bőven volt még idő mindenre a 20km alatt.

Az útvonal jó volt, az erdő szép, igyekeztem nézelődni, amikor tudtam, de voltak olyan szakaszok, ahol csak a lábamat volt időm ellenőrizgetni, hogy jó helyre lép-e. Az elején valamiért eléggé instabil, koordinálatlan voltam, ezt nem tudom még, mi okozta, de aztán szép lassan rendbejöttem. Az első részben viszonylag sok volt az akadályfutás: fákon keresztül, patakon többször átkelve (részemről gázolva, cipőmosással), avaros köveken egyensúlyozva, erdőn keresztülvágva, de megvolt a maga bája. (: Esni is csak egy testes fatörzsön bénán átmászva sikerült, de nagyon rambósan továbbgördültem, valódi probléma nem történt.

Aztán a Prédikálószékre fel kellett mászni. Konkrétan. Már az itinerből tudtam, hogy itt nagyon meredek lesz, meg persze a szintrajz sem ígért mást, de azért alaposan és a vártnál jobban megdolgoztunk, mire felértünk. Itt volt egy második kis esés menet közben, inkább olyan visszacsúszás-féle, mégannyira sem gond, mint az első. A gerincen végigfutni pedig külön élvezet volt!

Fent örültem a kilátót meglátva már, és bár a csodás panorámáig pont nem vitt el az út, és nem akartam kitérőt tenni, azért a fák között átkukucskált a Dunakanyar. És mivel annyira sosem siethetek, hogy ne fotózzam le pont a Prédit, ezért csináltam is kukucskafotót, Bea csinált rólam erőfitogtatót (: (valahol az első esés után összetalálkoztunk), és még csináltam a kerítésen keresztül, ahol már látszott jobban, milliónyi emlékfotót a fejembe. Még mindig csodás!!!

Innen megint egy nagy lejtő következett (benne egy kicsit hosszabb aszfaltos szakasszal, ahol ráadásul izgalmasan szembefutott egy másik táv ;), egy kis részen megint erdőnátvágással, néhol pedig sárral). Elengedtem a lovakat, bár azért okosan, hogy ne legyen gond (de itt már jobban voltam). Innentől kb. már teljesen együtt futottunk Beával, váltott lovakkal haladtunk, hol én elöl, hol ő. (:

Volt (asszem) két meredek kanyar az útvonalban, ahol az egyenesről le kellett térni, ezek nem adták olyan könnyen magukat, de szerencsére gyorsan reagált a környéken futók csapata, és nem lett belőle pár tíz méternél hosszabb vargabetű. Egyedül azért úgy sejtem alaposabban benéztem volna. A track-et letöltöttem az órámra előzetesen, de szinte végig mellette haladtam. Amíg volt szalagozás, márpedig mindenhol rendben volt, addig ezen nem nagyon izgattam magam. Az itinert is elolvastam előtte, de sok nem maradt meg a fejemben belőle, mivel nem tudtam hova rakni (ismeretlen környék, a turistajelekre csak ömlesztve emlékeztem, a kerítéseken meg mégsem kellett átmászni a falétrákon, mert nem volt kerítés). Térképet is kaptunk, de nem akartam megállni tanulmányozni, ahhoz pedig nem volt eléggé kiemelve az útvonal, hogy szaladás közben felfogjam, így ezt elengedtem.

A második, egyben utolsó emelkedő nem ígérkezett annyira meredeknek előzetesen, és a valóságban sem volt olyan vészes, néha még vízszintes, vagy akár kicsit lejtő szakaszok is voltak benne, de így a végefelé azért már megdolgoztatott ez is. Belefutottunk, amikor-amennyit csak tudtunk, néha kis sétával pihentünk, majd ismét nekiiramodtunk. Itt már végképp elkélt egymás segítsége, legalábbis nekem Beáé tutira jól jött, ha más nem, lelki ostorozásként, hogy nem állhatok le, mennünk kell. Köszönet érte! (: A 3. ellenőrzőpontnál, ami lényegében ennek az emelkedőnek az elején volt, kicsit erőtlennek éreztem magam, be is nyomtam a nálam lévő zselét, ami ugyan csodát nem tett, de tán köszönhető neki, hogy nem véreztem el a végére, és ennyire még bírtam tartani magam. (Be fogok csempészni tuc kekszet a táskámba, mert arra vágytam közben...)

Aztán beértünk, beszámolásra együtt csippantottunk, és sikerült is a 4. helyet holtversenyben megszereznünk, még a nyugtát is megkaptuk róla, hogy ma itt voltunk, minden részidőnkkel együtt. (:

A rajt/cél területül szolgáló menedékház előtti parkban mindenféle bográcsos ételekből lehetett vásárolni, a gulyáshoz kedvezményes jegyet is biztosítottak a futóknak, és kicsit ugyan fagyoskodva, de átmelegítettük magunkat a finom levessel, hogy aztán kocsiba vágjuk magunkat és induljunk haza.

Szeretem a kicsi, családias versenyeket, ahol látszik a szervezők és önkéntesek minden beletett munkája, energiája, a verseny kedves kis emberközeli rendszere (pl. a kézzel felcímzett borítékokon), szeretem, hogy próbálnak mindent alaposan megtervezni és kivitelezni, szeretem, hogy ezek ilyen emberi, tényleg szívből jövő rendezvények. Mivel nem vagyok amúgy kötekedős típus, és valószínűleg bizonyos dolgokat, részleteket nem látok, de amennyit most láttam, és a hozzáállást, azt szerettem. Az útvonal jól ki volt jelölve, előzetesen mindenre fel lehetett készülni (teljes volt a tájékoztatás), az ellenőrzőpontok egyértelműen látszottak, megfelelően voltak frissítőpontok, a személyzet kedves volt, és még a rendszerben valamiért magát megváltoztató nevem is pikkpakk javításra került. (:

Mindenen lehet javítani, minden lehet jobb, és az erre való igény szintén szerethetővé teszi az eseményt, de én itt most a saját bőrömön nem tapasztaltam semmi kivetnivalót. Hallottam, láttam engem nem érintő dolgokat, de ezeket nem az én tisztem elmondani, már csak azért sem, mert nem tudom hozzá a hátteret.

Mosolyogva, örömmel zártam ezt a napot, jóérzéssel jöttem el, és még a teljesítményemmel is nagyjából elégedett vagyok. (: Nem biztos, hogy nem jövök vissza többet, az óriási emelkedők ellenére. d: Majd erősítek combra, tüdőre, és akkor még jobban fogom tudni élvezni a meredek részek báját is a versenyen. (: Vagy teljesítménytúrát választok, és akkor lesz időm megcsodálni mindent, nem szaladok el az erdő varázsa mellett.

Köszönöm, hogy ott lehettem, meleg szívvel ajánlom mindenkinek!

Ákosnak pedig ismét köszönöm a hozzájárulását, nem különben a lelkesedését! (:

Fotók: Máthé István, az esemény fényképei, Varga Bea, én