... és még most is fáradtnak érzem magam, pedig aludtam 12 órát...

A sport nem csak arról szól, hogy csináljuk, hogy futunk, hogy edzünk, és még nem is csak arról, hogy ehhez kapcsolódóan tudatosabban élünk, egészségesen és célzottan étkezünk, eleget pihenünk. Arról is szól, hogy mások sportjának is részesei vagyunk, amennyire csak tudjuk, segítjük őket a céljuk elérésében, azon az úton, amin éppen mennek a vágyaik felé. Szerintem.

Mennek: úsznak, bicikliznek vagy éppen futnak. A hétvégén került megrendezésre ugyanis az IronMan Budapest 70.3. Kicsit beszippantott ez a világ: járkálunk mindenfelé futni, és már az önkénteskedés is egyre nagyobb szerepet kap. Aki régen triatlonozott, és elkezdte fontolgatni az újrakezdést, annak pedig különösen nem visszariasztó, hanem inkább motiváló, ha bekapcsolódhat egy neves triatlonverseny beteljesülésébe. Így tehát nem volt sokáig kérdés, hogy ott a helyem az önkéntesek csapatában, és már az első pillanattól tudtam, hogy nem fogom megbánni, sőt, egyre inkább így lett.

El nem tudom képzelni, mennyi munkája lehetett ebben a szervezőknek, és Rékának, aki összefogta, összerázta a csapatot olyan formába, hogy mindig legyen mindenhol elég ember, minden fontos feladat ellátásra kerüljön, hogy a versenyzőknek csak saját magukra kelljen figyelni.

Mivel pénteken volt az IronKids, a legkisebbek kedvcsináló futása, ezért már aznap délután kimentem megismerkedni a tereppel, fotózgatni a piciket, olvadozni tőlük. Végigszurkoltam egy eredményhirdetést és egy tombolát is. Csaba már depózott, így oda is elkukkantottam, és meglestem pár pontpontpontdrága és csudaszép bringát. Ilyenem egyelőre nem lesz, de a szemem nyugodtan legeltethetem. (:

A már akkor is szuper hangulatot a sok eltökélt versenyzővel a másnap csak tovább fokozta. Éppen a 70.3 úszórajtjának idejében érkeztem, hogy felvegyem a szép zöld csomagom, és várjam a rám váró izgalmas feladatokat. A Neumann frissítő volt a főhadiszállásom a hétvégére, így az utolsó versenyszám, a futás során tudtam csodálni a kitartást, küzdést, erőt, akaratot és felkészültséget.

Nem kis munka felálllítani egy frissítőállomást, de úgyhiszem, ha a csapatnak tényleg az a célja, hogy segítsen, minden rendben legyen, akkor pont olyan gyorsan meg lehet ezt ugrani, ahogy mi is tettük. Mindennek megvolt szépen a helye, elrendezése, táblája, majd a felelőse, hogy ha megérkeznek a futók... És ekkor jön igazán a feladat! Ugyebár a futás nem arról szól, hogy megállunk iszogatni, eszegetni a frissítőpontnál, de mégiscsak kell az utánpótlás, hogy ne legyen baj. Tehát te nagyon észnél vagy, nagyon odafigyelsz, nagyon kiabálod, hogy mivel is tudsz szolgálni, akár még futsz is vele kicsit, hogy megfelelően el tudja venni. És közben nem csak kínálsz, hanem az elhasznált poharakat, szivacsokat, banánhéjakat is összeszeded. Amíg bírod... Mert aztán ahogy egyre többen kerülnek a pályára, egyre többen futják egyszerre 1-2-3-4. körüket, egyre lehetetlenebb, hogy még tökéletes rendet is tarts. Kőmíves Kelemenné-hangulat: mire összeszeded egy szakaszon az eldobált szemetet, addigra indulhatsz újra, mert ismét megtelt a placc. Neverending story. Azért néha muszáj kicsit ritkítani rajta, de elsődleges, hogy a futók mindent megkapjanak.

Nagyon meleg volt, nagyon-nagyon meleg volt, így még erősebb a kihívás, és még jobban oda kell figyelni. Nem véletlenül lett sztár a locsolócsöves "zuhanykapu", nem véletlenül volt néha mégis egy kis megállás, egy kis mosás, hogy lehűljenek, míg újra vissza nem érnek.

Szurkolni persze kötelező, bátorítani, lelkesíteni és ünnepelni mindenkit, akár fiú, akár lány, akár fiatal, akár idősebb, akár hazánkfia, akár Péter, akár vendég, akár az első, akár a kétszáztizenhatodik. És nem is tudsz másképp tenni, mert meg kell hajolnod az előtt, amit ők éppen véghezvisznek! Mert véghezviszik, végigcsinálják és jogos büszkeséggel futnak be a célba!

Külön meghajtom a fejem az előtt, aki talpi szalagszakadással is végigcsinálta még az utolsó 5 km-t is, és ha annyit tudtunk segíteni, hogy bekísértük az utolsó párszázon a célba, tartottuk benne a lelket és éreztük azt az elszántságot, amivel még így is végigcsinálta, hát ennyit segítettünk. Kicsit mindannyian őrültek vagyunk...

És mit kapsz te ezért cserébe? Köszönetet, tapsot, dicséretet – a versenyzőktől! És mekkora feltöltődés neked is ez: tudni, hogy valóban segítetted, és valóban jót tettél vele, hozzásegítetted ahhoz, hogy a célját elérje, hogy átfusson a finishline-on, hogy (ismét) ironman-né váljon! És ő tapsol meg téged, és ő mond köszönetet, amikor utoljára érinti a frissítőpontot, és te ettől még jobban felnézel rá, mert nem átall erre energiát áldozni, és visszaadni kicsit abból, amit kapott.

Külön libabőrös élmény, hogy a legkitartóbbal, aki legtovább volt a pályán, közösen befutottunk, bekísértük az utolsó 200 méteren, és tudta, hogy nincs egyedül, hogy most már biztosan megcsinálja!!!

A szombati egésznapos talponfrissítés után pedig estére még egy óriási élmény: BeFitRun éremosztás! Felemelő a célbaérkezők, különösképpen az ismerősök nyakába akasztani az érmet büszkén rájuk, hogy teljesítették a távot. És öröm látni a szemükben, a mosolyukban, hogy megkoronázza a dologot, hogy az érmet nem egy idegentől kapják!

Fotó: ironmanbudapest.hu

Persze az éjszakai futóversenynek éjszaka van vége, ahhoz pedig közel a másnap korareggel, de az úszásnál is kell segíteni, aludni meg ráérünk majd vasárnap este. ;)

Egyelőre az úszástól tartok a legjobban a triatlonon belül, az az, ami jóval technikásabb, és jóval kevésbé művelem mostanában. Persze, hogy örültem, hogy vasárnap reggel az úszóknál kezdhettem! Ráadásul a vízben: vizibicós terelőként, az eltévedt vizibáránykák visszairányításával. Izgi feladat volt, és közben megállapíthattam, hogy továbbra is van bennem egy kis félsz, de végülis tudok én úszni, meg hát még meg is tanulhatok. A vasarnapi 5i50 az előző napi távnak a fele, de itt már több a nem profi versenyző, így széthúzódott a mezőny már az úszásnál. Azért mi megvártunk mindenkit rendesen, amíg még belefértek a szintidőbe.

A bicikli az idén kimaradt, de azt nem is piskóta frissíteni, száguldoznak és végképp nincs megállás, ráadásul süvít alattuk egy drótszamár is: idén elég, hogy ebbe a két etapba belekóstam így elsőre.

Ez a nap talán egy kicsit kevésbé volt perzselő, legalábbis én úgy éreztem, kevesebben is voltak, így könnyebb volt a pályát a frissítőállomásnál tisztán tartani. Részidős voltam a Neumann-on: úszásból érkeztem, de kicsit korábban távoztam, hogy a saját futásomra fel tudjak készülni nyugodtan. Ettől függetlenül ismét nagyon jó érzés volt, újra szurkoltunk azoknak az elvetemülteknek, akik mindkét napot bevállalták, és extrán kajabáltunk, ha az előző napi frissítőtársunk megjelent a pályán! (:

Ezek után már csak hab a tortán, hogy elérkezett az én futásom: a kétnapi állást, a viszonylag kevés alvást, a sok munkát, talponlevést éreztem azért, de csak 6 km következett – az IronGirl. A kétnapi munkában szerzett ismerősök közül is sokan indultak, Kincső is észrevett a tömegben, mikor Blankához beállt a rajtzónába, Rékát is szerencsésen megtaláltuk, de a rengeteg vascsaj között azért most nagyon sok volt az ismeretlen arc, nagy örömömre! Mindig örülök, ha valaki szintén nekikezd a futásnak, vagy éppen csak megpróbálkozik egy ilyen eseménnyel, így melengette ez is a lelkemet. Ahogy az is, ahogy a kétnapi munkatársak régi jóbarátként köszöntöttek és bíztattak! (:

Úgy terveztem, hogy futok egy tempósat, rövidebb a táv, így az össz erőmennyiségemet mindenképp jobban tudom koncentrálni. Ennek megfelelően 5-5:30-as zónát állítottam be magamnak, hogy Tomi jelezhesse, jól haladunk-e. Tetszett a rajtoltatás, kicsit szeparálta a tömeget, a rajtcsomagon belül sikerült ráadásul a második embernek lennem, és meglepetésre Julcsival indulni (:, így végig úgy mehettem, ahogy én akartam, nem kellett sem a rajtnál lassan indítani, sem a szlalomversenyt megnyerni. Tempósan, de önuralommal indultam, nem akartam elfutni, de akartam a határaimat feszegetni, úgy, hogy bírjam végig, és ne fájjon jobban a lábam, mert jövő hétvégén még vár rám egy 6 órás váltó is például. Jólesett megnyomni, bár éreztem, hogy ez egy tizesen már nem menne. Futottam Éva-anyukámmal is pár métert, de bennem volt a lendület, így rohamoztam előre. 2 km-nél volt a frissítő és fordító, mindenképpen kellett inni, és gondoltam nem lacafacázok, lendülettel teszem a vizet a számba (miután kikerültem a többieket és elvágtáztam az önkéntesek és az asztal között), meg is lett az eredménye, mert még az orromba is jutott. Szerencsére nem volt gond, így mehetett tovább az 5:12-14 körüli tempó, amit nagy örömömre addig is tartani tudtam. Kecsegtetett, hogy már csak vissza kell jutni oda, ahonnan indultunk. ;) Azért nem egészen így lett, mert a végén belefért egy másfél kilométeres kanyar, hogy mi is a nagyok finishline-jára érjünk vissza és az ironman-es befutókapun fussunk át a piros szőnyegen. Ez annyira nem esett jól a lelkemnek, de nem nyafogtam, menni kellett tovább, tartani, ahogy mentem, és aztán a végére szokás szerint belefért még egy kis gyorsítás is. 28:09 a hivatalos eredmény, ez 5:12-es átlagot jelent, amire nagyon büszke vagyok, mert mostanában nem nagyon sikerült 5:30 alattit futni huzamosan, ez pedig egy végig így tartott tempó volt. Valóban elindultam egy mostani határ felé, de tudom már azt is, hogy meg tudom csinálni, és tudom még tovább javítani! Köszönöm mindenkinek a szurkolást!!!

És tényleg felemelő ismerőstől érmet kapni a nyakba! (: Jól esett a végén a fűbe feküdni, lábra állni már nem annyira, sőt, de a hazafelé útba beépített majdnem két órás séta segítségemre volt a konfortérzet visszaszerzésében.

Jópár dologgal indít ez az izgalmas és tartalmas hétvége tovább. Fantasztikus élmény a pálya széléről is végigélni egy IronMan-t, és részese lenni egy ilyen eseménynek, egy ilyen feladatnak – nem ez volt az utolsó ilyen! (; Erősödik bennem az ironman-né válás vágya, elhatározása, már tervezgetem az edzéseket, a felkészülést a fejemben, hogy hogy legyen. Erősíteni akarok a futásomon: ezt a tempót bírni hosszabb távon, illetve rövidebb távokon még erősebb iramot diktálni.

Megyek tovább előre! Köszönöm, hogy támogattok benne, és köszönöm, hogy átélhet(t)em azt is, milyen támogatni!

Gratulálok minden teljesítőnek! Még nagyon sok ilyen napsütéses, vidám és élményekben gazdag hétvégét mindenkinek!!! Az én lábaimba a két nap alatt 36100+27219 lépés került.

De mindeközben mindenki vigyázzon nagyon magára, és csak ésszel szabad mindezt, különösen ilyenkor nagyon figyelve mindenre!

RIP Radoslav Okrucký