Vannak dolgok az ember életében, amiket nagyon vár, amire nagyon készül. Így volt ez az idei reptéri futással, amire már jó előre készültünk. Nem volt minden tökéletesen zökkenőmentes, de mivel tudtuk, mit akarunk és igyekeztünk arra fókuszálni, ezért a végeredmény pontosan az lett, amit szerettünk volna. (: Vagy még annál is jobb! ;)

Immár negyedik éve került megrendezésre a bud:runway run nevezetű esemény, amely az idén is a bevételével a Suhanj! alapítványt támogatta, és így az is kézenfekvő volt, hogy a suhanjosok is ott lesznek. Mivel korábban vagy alkalom nem volt rá, vagy a távjaink nem egyeztek, így ezt a versenyt végre Bendivel terveztük közösen teljesíteni, ügyesen bevállalósan a 10 km-es távon. Lélekben nagyon készültünk rá, amikor tudtunk, edzésen is, sokat beszélgettünk is arról, hogyan, miként lesz a verseny, mint fogunk futni, mire kell egyáltalán ilyenkor figyelni.

Közvetlenül a verseny előtt egy darabig nem tudtunk találkozni sajnos, de ez van, ha nyár van: az ember nyaral, úszótáborba jár, de a cél végig ott lebeg a szeme előtt! És amikor eljön az ideje, akkor ez tölti már ki minden gondolatát.

Reggel jó korán kellett érkeznünk, de hangolódni, fotózkodni, a pályára kijutni, a többiekkel csevegni és egymás hangulatát fokozni megfelelő időt kell hagyni. (: Kék póló, piros póló - előbb egyikben, majd másikban díszelegtünk, fotózkodtunk, egy kis pogi, egy kis tea, némi kencefice, hogy minden rendben legyen, mindeközben az erőnk mérlegelése, hogy elég lesz-e a 10 km-re, mert mindenképpen ez a cél.

Nálam az utazás és a heti aludni nem bírás miatt volt egy kis para, de már előző este azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy a múltkor is tök jól ment, amikor előtte szét voltam esve... Azért nem szeretném ezt rendszeresíteni. (: És most nem is én voltam a fontos: Bendi az, aki a tempót diktálja.

Izgalmas pillanatok következnek, elindulunk ki a pályára: az ideiglenesen miattunk lezárt 1-es terminálra, ahol a kifutópályán fogunk futni. Meleg van, a rajtig még van idő, de teszünk néhány bemelegítő kört (még repülni is megtanultam), itt is beállunk egy (pár) Suhanj!-fotóra, és már nagyon várjuk, hogy indulhassunk!

A Rajt! Bendivel elindulunk a már annyira várt versenyen! Nem szaladunk el az elején, nem is tudnánk, mert előttünk is futnak, de aztán a kisember hamar nem bírja, és belekezdünk az előzésbe. Igyekszem tartani egy adott tempót, azonban ő a főnök. Nekem is kell bírnom vele, de előzetesen az egy órát tűztük ki magunknak, hogy annyi idő alatt emésszük fel a 10 km-t. Szépen tempósan megyünk, viszonylag egyenletesen. Bendinek néha azért törölköznie kell, néha kicsit megpihen, ilyenkor besegítek, ingadozás leginkább emiatt látszik a tempónkban. (: Az elején talán kicsit nehezebben fogynak a kilométerek (ezen nem csodálkozunk már, ez így szokott lenni), de beállunk a tempónkra, figyelünk egymásra, és teljesen összehangolódva már falja az aszfaltot és a távot a kis csapat! A fordítónál természetesen frissítünk, ami azt jelenti, hogy Bendi ledönt két pohár vizet, míg én iszom 2 kortyot, de ez pont elég a folytatásra, és indulunk is vissza.

Az első kör 29:19 lett, ha így tudjuk tartani végig magunkat, akkor meglesz az egy óra! A második körre is ráfordulunk, Bendi fáradhatatlan, én is már bemelegedtem, így csak a tűző nap izzaszt meg minket egy kicsit, de megy minden simán, haladunk előre rendíthetetlen! Ismét fordító, frissítés, és már indulunk is vissza a célba.

Nem csak arra maradt erő, hogy fussunk, hanem arra is, hogy szurkoljunk a többieknek, hogy a hős fogadhassa és viszonozhassa a többiek elismerő szavait, és hogy ez a dicséretben fürdőzés plusz adrenalinnal és lendülettel ruházza fel őt! Büszkék voltunk magunkra, hogy így bírtuk, és büszkék voltunk a többiekre, akik szintén nagyszerűen futottak! És én külön büszke voltam Bendire, aki odafigyelt rám is, és néha megérdeklődte, hogy bírom-e. Mertem volna azt mondani, hogy nem? (:

Jómagam szeretem a végét egy kicsit megnyomni mindig, az utolsó erőforrásokat beletenni, ha már egyszer megmaradtak, és megpróbáltam most Bendit is erre ösztönözni, vevő volt az ötletre. De ha nem lett volna, akkor is így lett: Csomósék majdnem utolértek minket, amiből a végére egy jó kis versengés lett, mert ugye ezt az előzést nem hagyhattuk! (: Így meglett a véghajrá is ügyesen, izgalmasan, erős célegyenessel és a befutásnál boldog mosollyal.

És 59:00-s idővel! Megcsináltuk! Bendi teljesítette 4. versenyét, élete első 10 km-esét, 9 évesen!!! Nagyon büszke vagyok rá, és köszönöm, hogy vele futhattam, és örülök, hogy ilyen jól sikerült bemelegítenünk a futóműveket! A képekért és a supportért pedig köszönet Hajninak! Gratulálok mindenkinek!!!