Volt egy üres hétvégém még, amire nem volt verseny a maraton előtt. Kaptam is meghívást egyre, jóbarátok is mentek, a helyszín is szimpatikus volt, és tudtunk választani az edzéstervbe illeszthető távot. Nem, nincs több kérdés. (:

Igencsak kellemes társaságban utazhattam, még az is izgi volt, hogy ki kellett menni korareggel "New Yorkba" (tudtátok, hogy fővárosunkban is vannak számozott utcák? (: ), így kényelmesen és kellemesen érkeztünk meg reggel Dunaharasztiba Bea, Edit és a gyerkőcök társaságában.

Megtisztelő felkérésem is akadt: beállhattam segíteni a TomTom órákat kipróbálni vágyóknak. Végre élőben is dolgozhattam az önjelölt fészbukos helpdesk vállalásom mellett. És segíthettem azoknak, akik először találkoztak az órával, mint anno én Tihanyban.

Ez ugye azt jelenti, hogy nem mászkálsz nagyon a verseny előtt, elfoglalod még az agyad is, és a bemelegítés egy része is a sátorba szorul. Mivel ennek most tétje nem volt, csak jól akartam érezni magam 14 km-en, de azért futni rendesen, ezért nem volt belőle különösebb probléma, ami a ráhangolódásból hiányzott, azt a pluszt megadta az önkéntes szolgálat öröme.

Aztán jöhetett a feladat: 14 km-t lefutni. A rajt előtt sikerült beállni Andris mellé, aki naívan azt hitte, hogy én is az ő tempójában megyek. Vicces. (: Azért az elején megpróbáltam: (majdnem) 5 percre levittük az első 3 kilométert, ami neki ugyan bemelegedés, nekem viszont halál volt. Meg is lett az eredmény, bemelegedtem én is: az első frissítőnél neki kellett állnom vetkőzni, őt pedig továbbengedtem. Ebből kerekedett egy kis lenyugvás, egy kis szétesés (minden biztostűt 3-szor leejtettem, miközben a pólóról a topra igyekeztem áttenni a rajtszámot, és egy a végén nem is lett meg). Ittam, kicsit sétálgattam, mert a vádlimban az izmok kicsit lázadoztak, hiába az indulás előtt elfogyasztott magnézium... Azért újra nekilódultam, mire sikerült megint összekapni magam. Nem mondom, hogy nagyon kipihentem ez idő alatt magam, mert nemsokára megint úgy gondoltam, hogy belesétálok... Nem jól tettem, ismét elindulni annyira fájdalmas volt a vádlimnak, hogy kizártam, hogy én még egyszer megállok a táv vége előtt. És így is lett. Meg lenyomtam a második magnéziumot.

Doppingolt, hogy a vetkőzős megállóm során megelőző embereket visszaelőzhettem, előzgetve mindig is tudtam kicsit gyorsabb lenni magamnál. Így visszagyorsultam egy viszonylag normális tempóra, nagyobb sebességnél a lábam is kevésbé nyafogott, 5:30 körül imbolyogva sikerült a folytatást teljesíteni. Második kör, frissítő, elhatározásomhoz híven nem álltam meg, ennek megint orrbavíz lett a vége, de még majdnem jól is esett.

Aztán megtörtént, ami néha meg szokott: beállt mögém valaki húzatni magát, ezáltal engem tolt. Jó két-három kilométeren keresztül így mentünk, lassacskán mellém is zárkózott, megbeszéltük a fontos dolgokat (14 km, ezt már simán megcsináljuk). Jól esett, hogy ez pont kijött így a végére: jócskán megnövelte a tempót a közös futás, és amikor én már ebben elfáradtam volna, akkor ő húzott engem, és jófej módon nem engedett lemaradni. A legvégére elengedtem, benne nagyobb hajrá maradt, mint bennem, de azért nekem is becsúszott 5 perc alá az utolsó leggyorsabb kilométerem. A jófejséget megörökítve még közös fotót is kaptunk. (:

A teljes távra tekintve jól esett, bár utána fájt, egy darabig terminátorként léteztem, de Bea megmentett egy kis masszázzsal.

És a tények, mert ilyen alapos eredményt kaptunk az időméréssel:

• összidő 1:20:04
• 1. kör: 43:01 (6:09-es átlag) (az az 5 perc...)
• 2. kör: 37:02 (5:18-as átlag)
• összes induló között 25/74
• lányok között 7/32
• kategóriámban 4/15

Konklúzió: akkor is meleg van, ha a sátorban nem érzed annak... De nem baj, ha elveszik egy biztostű... És nem tudhatjuk, mi lett volna, ha (nem pihenek ilyen sokat közben)... Akkor is így bírtam volna? A negyedik hely már a dobogó széle. ;)

Lesz még ebből azértis valahol valamilyen dobogó, mert a folyamat itt nem áll meg!!!

És ha leesik a kisautó, Edi felveszi, legalább megvan a hazaút tematikája. ;)

Örülök, hogy egy viszonylag népes Suhanj!-csapat vett részt a versenyen. Öröm Veletek futni, jó tudni, hogy Ti is ott vagytok! (:

Szintén öröm az egyre több ismerős, akikkel örülünk egymás sikerének, elbeszélgetünk a verseny élményeiről, jótanácsokkal látjuk el egymást és várjuk a következő találkozást, ahol ismét szurkolhatunk a másik jó teljesítményének!

És tetszik ezeknek a kisebb versenyeknek a családias, barátias hangulata, a szurkolók, szervezők, önkéntesek odaadása és lelkesedése, ahogy segítenek minket, futókat. Köszönjük szépen!!!