Kicsit rendhagyó lesz ez a bejegyzés, de ez kicsit most a lelkemből mutat meg. Ugye nem baj? (: Aki nem kíváncsi rá, az még most időben abbahagyhatja az olvasást, de én azért neki is szeretettel ajánlom - mint mindig.

A hét pihenőnapjai, és az előző napi jó kis eredmény után óvatosan, de bizakodva indultam neki a félmaratonnak, nem volt nagyon határozott cél, a körülményekre való tekintettel szerettem volna "csak" végigcsinálni. Azért leginkább 2 órán belül.

Már az odaút is nagyon jó hangulatban telt, Suhantunk, bolondoztunk, eszmét cseréltünk, ahogy azt jófej emberek csinálják. És amikor megérkezünk, a jóérzés csak fokozódott. Vannak olyan futkosós ismerőseim, akik mindenkit ismernek, mindenkivel jóban vannak, mindenkivel csináltak már valamit közösen stb. Habár nékem is egyre több futó ismerettségem alakul ki, most éreztem először, hogy lassan én is jó sok mindenkit ismerek már. (: Az, hogy ez a jó sok mindenki örömmel, szeretettel üdvözölt, melengető jó érzéssel tölt(ött) el! Nem csak odabiccentés, hanem néhány kedves szó váltása, érdeklődés, bíztatás, ölelés, öröm a viszontlátás felett, és Editke szíve máris csordultig napfénnyel! Futó létemre jó sokáig tartott eljutni a rajtszámfelvételig. (((:

Lehet, hogy ennek lett a következménye, hogy én a 3.2.1.rajt-nál végéztem még az utolsó simításokat, de nagyon nem izgatott a dolog, nem győzni jöttem, és így legalább maximálisan kiélhettem a számomra oly motiváló előzgetést. A többieknek adott bő két perces előnynek köszönhetően így szépen majdnem a teljes mezőnyt végigkísérhettem egy-egy szakaszon. (:

A lábim fájt nagyon az elején, nem is mentem sugárhajtással, de csak a frissítőknél álltam meg kicsit inni, megnyújtani és biofreezezni alsó végtagjaim. Nagyjából féltávnál kezdett jó lenni a dolog, onnantól meg sem álltam, sőt, 16 körül valaki bekapcsolta a rakétákat, és az utolsó ötösön lehet még valami rekordfélét is futottam. (: De nem is ez volt a lényeg: végigfutottam, a frissítős megállásokon kívül nem volt egyetlen lépés séta sem, és a végeredmény kereken két óra tiszta idő lett. Nagyon tetszett a terep, élveztem a hullámvasutat, és a felfelék is akkorák voltak, amiket végig biztosan meg tudtam futni, és nem adtam fel sétafikálásba váltva, majd jól kipihentem magam a lejtőkön lefelé vágtázva. Futottam, egyre gyorsabban, mert egyre jobban esett, mert éreztem a befektetett munka eredményét.

Amit pedig a legkedvesebb emlékként hoztam haza erről a napról: a rengeteg lelkesítő mosolyt és biztatást közben, a sok ismerős köszöntését, az őszinte szurkolást egymás felé, az igencsak feltöltő, széles vigyorral kísért pacsikat, az elismerő szavakat a véghajrámban, az öleléseket előtte-utána, a gondoskodást, az odafigyelést, az érdeklődést, a gratulációkat, a közös örömöt és a közös hobbi kovácsolta igazi emberi érzéseket.

Nagyon örültem az eredményemnek, annak, hogy sikerült jól teljesítenem, de leginkább Nektek örültem, a rengeteg futóbaráti szeretetnek, az egyre több barátnak, jóbarátnak, akik azt éreztették velem, hogy nem csak én örülök a találkozásnak, a viszontlátásnak és a közös napnak. És mosolyra derültem a számtalan "ő is mindenhol ott van" tekintet kapcsán, ami sokunk szemében villogott. (:

Köszönöm! Ezen a napon PONT ERRE volt szükségem!!!