Ha az embernek szülinapja van, érdemes azt megünnepelnie, és aznap szuper jól éreznie magát.

Ha az ember rocker és futó, hatalmas boldogság, ha van egy rákkendró' futóverseny a szülinapján.

Ha az ember futó barátai szintén részt vesznek a szülinapján a futóversenyen, az maga a boldogság!!! (:

Régóta a tervben, illetve a naptárban pihent a második RNR futásom, és nem kételkedtem benne, hogy ez is szuper lesz. A sok-sok jelentkező jóbaráttal együtt készülődni felemelő érzés volt, és kiegészítette az izgalmakat, hogy részt vállaltam én is a versenyhez való hozzájárulásban. Jólvanna, megláttam, és annyira kínálkozott, szinte könyörgött, hogy a nyelv piros legyen, hogy kifestettem 250 érmet a verseny reggelére. Hiányozni fognak, de jó helyre kerültek. ;) Köszönöm a pár darabos besegítőknek az együttszínezést! (:

Olyan szépeket futottam a héten, hogy bizakodva vágtam neki, és egy szuperjót akartam futni, bár tudtam, hogy mindenképp élvezni fogom a napot, mert a kékségben nincs is más lehetőség, főleg szülinaposan. (: Mivel ez azért nem sík volt, 1:20-on belülre igényeltem magam. Az elmúlt 2 hétvégén nem volt verseny (vagyis 2 hete az edzéssel "letudott" virtuálfutás), így már hiányzott is, pörögtem is, hogy megint emberek között futhatok.

Háromautós konvojban utaztunk Vérteskozma térerőmentes falujába, megérkezve azonban nem várt és annyira nem is preferált hideg szél fogadott. Szép időnek ígérkezett, de a szél.... Kényelmesen, időben ott voltunk, a segítőkészségnek és rugalmasságnak köszönhetően mindenkinek ügyesen lett nevezése, rajtszáma, és várhattuk, hogy indulhassunk.

Részemről én majdmegfagytam... A kedves Szél úr elégé fitogtatta erejét, nem akaródzott levenni a kabátot, forogtak a fogaskerekek, hogy hogy is legyen az öltözködés, és közben egyre jobban lefagyott a lábfejem... A szokásos lehető-legkésőbbi-versenymegelőző-pisilés most szerencsére nem csúszott a rajt utánra, de azért a dzsekimet, táskámat lehajítva ugrottam be a rajtba. A nagy sietségben a rajtnál jutott már eszembe, hogy zsepit nem vettem magamhoz, de a 19-es és a 149-es rajtszámú versenyzőnek hála kettővel is bélelhettem a nadrágomat – ezúton is köszönöm. Indulás előtt még egy szerencse-tökkelütést is kaptam a szomszéd sráctól, ami valóban hatásosnak bizonyult – ezért is hálával tartozom.

Villámgyorsan ellőtt rajt, és mehetünk is. Lejtővel indulunk, ami szuper (most még), de elfutnom nem szabad, azonban annyira le voltak fagyva a lábfejeim, hogy attól féltem, eltörnek, letörnek. (: De legalább nem fájtak, mert szinte nem éreztem őket, és úgy mentem már az elejétől, mint a rákkendró'! (: Tanulmányoztam előtte a pályát, így tudtam, mire számítsak: nagylejtő, kisemelkedő, kislejtő, majd vissza: kisemelkedő, kislejtő, nagyemelkedő. Jegyzeteltem közben fejben, hogy tudjam, mi lesz vissza, hova tartalékoljak, hogy nyerhetek majd erőt.

Mentem kényelmesen, az elejétől szokatlan módon nagyon jól esett, és jócskán 5 percesek alatt sikerült tartanom magamat, belehalás-veszély nélkül. Kanyarogtunk, emelkedtünk, lejtettünk, utolértem sokmindenkit, elhaladtam Gábor mellett is, köszönve, majd aztán jól nem hagyta lerázni magát, és jött velem. Ez különösen jól esett: az előzgetésen kívül az tud még külön energiával vinni előre, ha valakit húz(hat)ok. Jó volt hallani ugyanazt a légzést, lépéseket a hátam mögött, biztonságot és feladatot adott, hogy menjek szépen előre. Ráadásul olyan emberek mellett mentem el, akikről azt gondoltam, hogy utol sem érem őket, szóval a motiváltsággal nem volt gond.

Ha ez nem lenne elég: csodás idő volt, aszfalton, de erdőben vezetett az utunk, fákkal szegélyezve, a csöndbe és a napsütésbe burkolózva haladhattunk. Hogy néha a szélnek ellen kellett tartani, hogy legyen egy kis plusz edzés is? Naés!? Amikor hirtelen elállt, akkor meg meg kellett próbálni nem hasraesni. A lényeg az volt, hogy magunkba szívjuk a tágas természet feltöltő csöndjét, miközben a kedvenc hobbinknak hódolunk.

És mindezt nem egyedül. Amikor elérkezett a szembefutók ideje, csekkoltam a mezőnyt, hogy hol is állok, és mosolyogva szurkolt egymásnak a két oldal, mert erre mindig jut erő! ;) Számoltam egy lányt, meg magam előtt láttam mégegyet, akit a fordítónál meg is előztem. Nagyonfaszavagyok!!! A többiek nem tudom hova tűntek, mert a rajt után nem így érzékeltem a helyzetet. A fordulóban benyomott 1 korty víz viszont nem tetszett a torkomnak, kicsit ki is zökkentett, de nagyon nem engedtem, és magamban ordítottam hátra Gábornak, hogy meg ne álljunk, toljon be a szülinapomon a dobogóra, ha már így áll a helyzet! Aztán egyszer szemben egy kedves lány örömmel jelezte, hogy harmadik vagyok. Örültem (főleg az ő lelkesedésének és kedvességének is), ugyanakkor kicsit, de nem nagyon pánikba estem: az egyik hölgyet nem láttam szemben, de sebaj, ez is dobogó még. Aztán meglett az elbújt kisasszony, sőt, egy kanyarban könnyen meg is előztem, így színesgatyás volt a második. Mentünk, néha azért ellenőriztem, hogy jön-e bosszút állni a megelőzött, de szerencsére nem tette. Ettől még menni kellett, nincs megállás, főként, hogy magamnak futok, és nem azért, hogy ő ne érjen utol. Az emelkedőket is megfutottam, egész jól is estek, a lejtőn lefelé meg ugye a sz@r is gurul, mint már nagyon jól tudjuk. És Gábor is hallatszott mögöttem.

Odafelé feljegyzetem magamban, hogy az utolsó nagy szint előtt lesz még valami kis emelkedő... Meg közben azért az is ment a fejemben, hogy a záró 5 km végig emelkedő lesz. Na ez utóbbi volt igaz, az előbbit a manók átépítették, mire visszaértünk. ): Kezdtem kicsit fáradni, belül sikoltva vártam a kicsit pihenős lejtőt, szugeráltam magam, hogy lazán futok, és a combom teljesen fájdalommentes. Nem jött semmi pici lejtő, hogy pihenjek pár lépést... Aztán beértük a fejbevágós barátomat, és hárman haladtunk együtt. Olyan bizsergető érzés volt, mert mintha néma szövetséget kötöttünk volna: húzzuk, nem hagyjuk el egymást, nem akar senki lemaradni, és beszélni sem fogunk, mert arra már nincs erő, de az elmék támogatnak. Gábor másféllel a vége előtt ellépett, így maradtunk ketten, és mivel fáradtunk, és a vége is közelgett, ezért itt már bele kellett rakni egy kis buzdítást verbálisan is. Meg be akartunk érni 1:15-ön belül, ha már így alakult... Én kiabálni akartam volna magamon könnyítendő, helyette inkább csak a párosunkat bíztattam, meg a távot, hogy fogyjon már el. És a lejtő továbbra sem jelent meg.

Visszaértünk a parkolóhoz, már csak a túristaházhoz kell felmenni, ezaz. Végre mindjárt vége. De azért még ez a párszáz méter megdolgoztatott. Hányingerem lett, ami sosem szokott lenni, rengeteg vizet akartam inni a célban, és kicsit idegesített Andris lelkesítő beszéde is, de nem volt erőm csendre inteni. A kedves út közepén sétáló futóknak pedig üzenem, hogy következő alkalomra szerepet cserélünk, és én fogom nekik megmozdulás nélkül a futóutat elállva mondani, hogy már nem sok van... Khm...

Utolsó kis emelkedős szakasz, már nagyon tipegek-pihegek, nem nagyon lesz most véghajrá, úgy érzem, főleg, ha nem lesz egy minimális csökkenés az emelkedőben... Futópartnerem el akartam engedni, mert benne láthatólag volt még energia. El lettem hallgattatva. (: "Viccelsz? Te vagy a szerencsekobakosom, most már nem hagylak itt, ne állj meg!" És a célban is azt állították, második lettem. (:

Betoltak-behúztak a srácok másodiknak, és ezért millió hálával tartozom nekik!!! Nélkülük nem sikerült volna! És 1:15:07 lett, vagyis még a terveimet is teljesítettem! Csodás szülinapi ajándék nekem! És olyan is történt, ami eddig soha: odajöttek srácok, akikkel nagyjából egy bolyban haladtunk, és gratuláltak, hogy milyen jól mentem. Nekem. Boldogság volt, hogy ezzel megtiszteltek, kicsit zavarban is éreztem magam. Egy valami viszont nem változott: nem lettem kicsit sem magasabb. (((:

Beérkezve a teljes Suhanj!-csapattal boldogan ölelkeztünk, hihetetlen, hogy ilyen sokan ott voltunk, letörölhetetlen mosoly és boldogság volt minden arcon, és megbontottam a befutósörömet (ezt a szót mindenki úgy tagolja, ahogy akarja :P). Vidámságban telt a többiek bevárása, a melegruhábabújás, a nyújtás, és az eredményhirdetésre várakozás.

Kaufer Tamás főrendező úrnak hálás köszönetünk a rendezésért, az odafigyelésért, a mindenért, és köszönöm, hogy lebuktatta a szülinapomat, és megköszönte a festegetős hozzájárulásomat. És még másodikként is emlegetett. ;) Köszönet annak a kedves futóhölgynek is, aki megköszönte az érmet. (: Minden teljesítőnek gratulálok és hálás vagyok, hogy ott voltatok!!!

És ha így még nem lett volna teljes a nap, és nem ért volna fülig a szám, köszönöm a Suhanj!-csapatnak a csodás megle-pi-kniket, a tortát és az ajándékokat, a sok-sok kedvességet, amit kapok tőlük, és a mérhetetlen szeretetet, amivel második családomként körülvesznek!!! A láthatósági eszkimónak nagyon csodás napja volt! Hajni és Márk: hiányoztatok!

Amennyiben valakinek nem lettem volna elég hosszú (engedtessék meg kivételesen a szülinapi beszámolónak), az eredményhirdetést is megnézheti a következő linken a Sporthírügynökség jóvoltából: 12. Vérteskozma Rock 'n Roll futás – eredményhirdetés. Idővel gazdálkodók tekerhetnek 10:30-hoz, de az egészet érdemesnek tartom a megtekintésre.