Fantasztikus és nagyon nehéz

Remek élmény és szenvedős órák

Aligséta és BedaSzabielőzés

Együtt és egyedül

Semmi hiányérzet és mégis kicsi

.

Ilyen ellentétpárokkal lehetne jellemezni egy Backyardot, különösen az első Esztergom Backyard Ultrán, az enyémet.

.

Fontos, amikor egy szervező figyel arra, hogy minden a futók érdekeit szolgálja, minden a sokáig tartó versenyzés szolgálatában álljon, tudja, mik a tapasztalatok korábbi versenyek alapján, és meghallja a résztvevők igényeit. Persze a szabályokat is be kell maximálisan tartani, ha hiteles eredményeket akarunk, a futók érdeke is, hogy ebből ne engedjük. De erre itt nem is volt szükség.

.

Meghívást kaptam, de úgy sejtem, enélkül is tiszteletem tettem volna: tavasszal, itthon kiemelt versenyem lett az a Backyard, ahol a versenyt megelőzően Pósa Tibivel, szervezői körbevezetéssel ki is próbálhattam a pályát.

.

A téli alapozás nekem most inkább téli pihenő volt, de erre a versenyre a rugalmasságom megtartása mellett szerettem volna már tudatosan készülni. Gál Tibivel átbeszéltük, miként kellene az edzéseket szervezni, köztük heti egy közös résztávozással a Runner's Lab futóival; elolvastam több könyvet és Nellivel is folytattuk üléseinket a mentális felkészülés jegyében. A pihenő után jó volt újra rendszert teremteni a futásaimban, élveztem és tisztességesen jártam az utat a nagy cél felé. Tervszerű, de rugalmas is volt ez egyszerre, épp ahogy nekem aktuálisan kellett.

.

A nagy cél pontos szervezést is igényel: a segítők ráérés szerinti szervezése, összehangolása (hiszen nekik is kell pihenni, hogy bírják mellettem), a frissítés kialakítása, a szükséges felszerelés összepakolása. Utóbbi teljesen én vagyok, de van már hozzá egy szuper listám, amin csak végig kell szántanom bőrönddel a kezemben 😂, a frissítést pedig a tavaly lejegyzeteltek tapasztalatai alapján kicsit átalakítottuk, rendszer természetesen most is volt benne, de a szakértelmet Tibi tette ebbe is. A csapatom most is kiválóan teljesített: szótfogadtak, szótfogadtam, értem dolgoztak, figyelték az igényeim, és sikerre vittük ezt a koalíciót – köszönöm Ákos, Csabi, Hajni, Zsófi, Anita, Tibi, Flóri és táv-Erika! ❤️ És köszi Imibá a jószomszédságot!

.

Millió apró részlet, és még el sem kezdtünk futni! 🙃 De nem is kezdenék el, ha nem kapnám Tőletek a muníciót hozzá, a kedvenc cetlijeimet, a kis szeretet- és emlékbonbonokat, amik minden körre elkísérnek (és most egyszer sem felejtettem el húzni 😉).

.

És végre elkezdtünk futni! Ezt vártam nagyon régóta! Azt, hogy ne kelljen semmivel se foglalkozni, csak futhassak, ez lehessen a kikapcsolódásom, az én kis boldog és biztos-biztonságos világom. Már az első körben kaptam hozzá egy angyalt Christiane személyében, akivel összhangban tudtunk futni, fázni 😉, akivel megbeszéltük az élet nagy dolgait, és akivel a szombatot teljes egészében együtt nyomtuk le (még akkor is, ha esetleg épp nem tökéletesen együtt tettük meg a kört). Szaladtak is az órák, jó volt osztozni rajtuk, jó volt csendben lenni, amikor az volt az igény, és jó volt tudni, hogy nem hagyjuk ott egymást. Köszönöm Christiane! ❤️

Ez volt eddig talán a könnyebb része, de tudtam, hogy örökké nem tart ki. A backyardon nagyon hatásos taktika, ha találsz magadnak egy társat, egy párt, akivel egyezik a dinamika, egyezik a körök lüktetése – akivel kényelmes az együtthaladás, akivel ugyanott vannak a fák* a pályán. (*fák: lásd a 2022-es tihanyi One Way Ticket Run beszámoló).

Christiane ment, az éjszaka jött, és nehéz lett a feladat. Ott éppen azt éreztem, hogy ez az eddigi legnehezebb a backyardjaim során. Nem volt senki, akinek egyezett volna a tempója (pontosabban a dinamikája) velem (vagy nekem vele), így egyedül róttam a köröket, még ha voltak közös, beszélgetős szakaszok is. Erre fogom, hogy egy idő után hisztisen, nyűgösen elkezdtem unni a köröket – pedig csodás erdei pálya, hatalmas, összeboruló fákkal szegélyezve, nagyjából félúton a kiskapu a szurkoló segítőkkel, a másik irányban pedig más ingerekkel tarkított városiasabb rész. A napközbeni szenzációs hivatásos diák szurkolópontok is aludni tértek éjjelre, ők sem dobtak már fel minket a pálya 4-5 pontján rendszeresen. Nyűgös voltam, fszsg-nak tartottam az egészet, az éjszaka nem erre való, a futás nem elég szapora, értelmetlen emberkísérletbe fizettük be magunkat önként. De bármennyire is hisztis voltam, erőtlennek, gyengének éreztem magam, annyi rutin volt már a tudatalattimban, hogy komolyan sosem fordult meg a fejemben, hogy haza kéne menni, mentem gépiesen, mert ezt tanultam meg feltétlen reflexként az eddigi alkalmak alatt, hogy itt bizony futunk egy kört, kerékcsere, üzemanyag, és indulunk újra meg újra meg újra a következőre.

És az éjszaka vacogásai, a sosemelég takaróeszköz, a megmentő meleg tea, a puha unikornistakaró, a szögletes indulások egyszercsak ismét meleg napos körökké változtak – egyik óráról a másikra.

És a nappal és a meleggel együtt az erő, a feltámadás is megjött, Főnixmadár szállt a pályán, tánc váltotta fel a nyafogást, és az akarat, céltudat is visszaerősödött. És ez mennyire jó érzés volt! Ezt várja a nehéz pillanatokban az ultrafutó, ezért verekszi át magát a nyűgön, mert már tudja, már megtanulta, hogy a másik végén ott várja egy másik világ. Ákos azt mondta a szenvedésre, hogy "ezért jöttünk" – én meg azt gondolom, hogy a feltámadásért jöttem. Nem szeretek szenvedni, én nem ezért csinálom, de a feltámadást, a túljutást igenis élvezem!

🎥 Hangulat a feltámadás után

Futottak a fiúk is, lányok is rendíthetetlenül. Voltak régi ismerősök, öreg-BY-motorosok és mit sem sejtő elsőpróbás kiscsikók. Volt, aki konkrét tervvel érkezett, volt, aki tudta, hogy az ide felesleges. Néha elbúcsúztunk valakitől, néha elismerően dicsértük a még mindig pályán lévő újoncokat, néha továbbcsábítottunk; néha továbbnógattak már kiállni vágyókat a segítőik – és milyen jól tették! Büszke vagyok mindenkire, és legyetek Ti is büszkék magatokra és a csapatotokra is azért, amit ott véghezvittetek!

A lányoknál jó ideje már csak hárman voltunk, úgy gondoltam, illendő lenne azért itt minden korábbi nehézség ellenére hoznom a papírformát. Végül Nika 27 kör után állt meg, Edina pedig elárulta, hogy 33 kört szeretne, hiszen ezzel döntené meg a rekordját.

Mi a legjobb egy fáradt ultrafutónak egy másik fáradt ultrafutó társaságában? Hát a feladat! Hihetetlen hatással tud lenni rám, az akaratomra, a hisztimre, a kitartásomra, ha egy ilyen fontos és magasztos feladat bekapcsolja a tyúkanyó- vagy segítőorsi-üzemmódot! Ez kell nekem! És ez hiányzott eddig, egy kis plusz valami, amiért menni kell, mert más tőlem függ (legalábbis úgy érzem, hogy át tudom venni a teher, a felelősség, a siker biztosítékának egy részét). Bevallom kicsit a látható vég is megnyugtatott, de Edinát semmiképp sem hagytam volna megállni, neki még menni kellett, és ha ehhez az kellett, hogy minden egyes kör előtt megszámoljuk, hogy most épp egyszerre csak egyet megyünk, ha ehhez az kellett, hogy menjek vele, amíg a térdem engedi, akkor ezt csináltuk.

A Nika kiállását követő körben volt egy őszinte és mély megijedésem: megfájdult a térdem a plusz tape-től annyira, hogy futni nem, csak sétálni tudtam a minden lépésnél belenyilalló fájdalomtól. Agyam pánikolva megoldást keresett, hiszen épp most értünk egy lépéssel közelebb a kis célhoz, és ha csak sétálok, biztosan nem érek be időben! Patella igazít, tape visszapödör, patella újraigazít, és nagyon odafigyelve, óvatosan próbáltam a futást, ha kellett, most kicsit több sétával. De nem lett végül baj, és a későbbiekben is viselhető, bár konstans mértékű volt a fájdalom, a lassabb futást kevésbé preferálva.

Edinával elindultunk minden körre, volt tánc és bolondozás, Levi és Marci meglepetés-látogatása, a már végzett futóim visszakapcsolódása, és az ismét visszatérő diákszurkolók "én magának szurkolok" erőt és mosolyt adó buzdításai. Szinte már imádtam mindent! Én ezalkalommal új taktikaként minden tizedik kört tempósabban tettem meg, na meg egyszercsak úgy döntöttem, hogy " 'szameg az összes jegesmedve", és innentől nem volt már szinte semmi gond.

Pityegtünk egyet Edinával, mert küzdelmes volt ugyan, de elérte a célját, elégtételt vett a 33. körön bátran és erősen, és erő volt az is, hogy itt a befejezés mellett döntött.

Én kiszaladtam a 34. körre, kicsit már felszabadultabban, a térdeim szinte felváltva éppencsak jelezték, hogy megvannak.

A 34. kör után tartottunk egy röpke eredményhirdetést, igaz, csak ketten, Nika addigra már valószínűleg boldogan pihent harmadik helyezettként.

Nem fejezhetek be Backyardot tiszteletkör nélkül, ez is már a szertartás, a rutin része. Az eredeti terveim szerint nem most kellett volna ennek még eljönnie, de ilyen előzmények, a térdfájdalom, a későbbi terveim és a visszatérő problémám jelen esetben nem túl sikeres kezelése előrehozták ezt a 35. körre. Hiányérzet cseppet sem volt bennem, sőt, öröm és elégedettség uralkodott leginkább rajtam, így nem fájt meghozni ezt az okos döntést. A két legénnyel úgy indultam az utolsó körömre, hogy ezt nekik is elárultam. Abszolút 3. helyen zártam így is (nem mintha ez a backyardban számítana 😅), és túl erősnek látszottak a fiúk a magamban érzett erőhöz képest, 5 kört már nem tudtam volna végigcsinálni az éjszakában. Nincs milettvolnaha se, de nyugodtan tudtam aludni, mert a srácok még pont azt a másfél kört töltötték mindketten a pályán, amíg ott voltunk, így csak reggel jutott tudomásomra a 36 és 37 körös végeredmény.

.

Egy jó versenyt millió toluló élmény zár, benemálló fecsegő, bármennyire is fáradt közben az ember, kérdések, számolgatás és "bizonygatás", hogy ez így elég volt, ez így volt jó.

Egy mégjobb versenyt a következő alkalomra szőtt tervek követnek, meg az óhatatlan kis elégedetlenség, de ha ennek megtaláljuk a helyét, és tudjuk, hogy ez csak a maximalizmus hangja, akkor visszaáll az elégedett és eltökélt rend. 🙂

.

Nem lehetek elég hálás a kis csapatomnak, akik végigcsinálták ezt velem akkor is, amikor épp azt mondogattam, hogy soha többet nem backyardozok, akik telefonon keresztül is próbálták menteni a menthetőt, az edzéstervi tanácsokért és a frissítési terv összeállításáért, a helyért, az összepakolásért, a rámfigyelésért és az engemtámogatásért!

Hálás vagyok az előtte, közben és utána szükséges nyugodt alvást biztosító kedves kis körszobás szállásunkért, akik nagyon kedves módon az értékelésben gratuláltak az eredményhez.

Hálás vagyok Tibinek és a Runner's Labnak minden felszerelésért és frissítésért.

Hálás vagyok a Zergének és Schwartzinak a szuper órámért, amit nem sokkal a verseny előtt cseréltem le, hogy a súly és az akksiidő ne szaporítsa a nehézségeket – tökéletesen bevált mindkét előnyével és minden funkciójával! Egyáltalán nem volt zavaró a kezemen, és egyetlen szünetbeli töltéssel is 26%-on zárta az eseményt féltakarékos beállítással (mert ilyenkor pont az kell nekem).

Hálás vagyok Grétinek és Hajninak, no meg Annu tornáinak, mert úgy összeraktak, hogy nemhogy a derekam nem fájt egy pillanatra sem, de igen mutatós futómozgásom maradt még a végére is, szép tartással.

Hálás vagyok Tibinek és csapatának, nagyszerű, igazán emlékezetes versenyt hoztak össze, ahol minden futó főszereplőnek érezhette magát, mert minden jó és minden értünk volt.

Hálás vagyok a saját futóimmal együtt minden futónak, akikkel nagyszerű hangulatban töltöttük ezt az eseményt, és gratulálok mindenkinek a megtett távhoz, a megszerzett helyezéshez, Gyulának külön is a győzelemhez.

De hálás vagyok az összes támogatónak is, az abc-nek, az étteremnek, a fürdőnek, és különösen a csodás nyereménycipőért és -bicikliért Edinának, az ON-nak és a Neuzer-nek. Mindkét új barátommal igen jóban vagyunk. 😉

Hálás vagyok mindenkinek, aki szurkolt, drukkolt, gondolt rám.

Hálás vagyok a családomnak, akik most is, mint mindig, mellettem álltak és velem voltak végig.

És hálás vagyok a testemnek és elmémnek, hogy ezt végigcsináltuk: a lábaimnak, a fejemnek, a gyomromnak, ami most teljesen jól volt végig, még a nehézségeknek is, mert elengedhetetlen részük van abban, hogy a főnix-élményt átélhessem.

Ismét sokat tanultam, és alig várom, hogy legközelebb ezt a tudást is felhasználhassam minden eddigivel együtt, amik idáig elhoztak – hogy még jobb lehessek!

Fotók: a segítőimtől és az esemény hivatalos fotói közül