2016-ban voltam először a BUÉK20 elnevezésű teljesítménytúrán Csabának köszönhetően, Csabával. Nem tiltott a futás, így akkor futva tettük meg a távot, és lényegében az volt az újkori terepfutásaim egyik elsője, még ha egész hosszú szünet is követte. Nem volt kérdés, hogy 2017-ben is ezzel kezdődik az év.

Nagy várakozással álltam a BUÉK20 elébe, bár az évvégi betegség gyengítő hatása még kissé érződött. Nem volt sok futás 2017 elején a szabadban, inkább még próbáltam másféle edzésformákkal és beltéri futkározással visszanyerni az életerőt – nem mindig teljes sikerrel. Hozzátett egy lapáttal az is, hogy bejött ez a bazihideg. Nem az volt a nyűgöm, hogy rekordokat döntöget a hőmérséklet, hanem hogy nem éreztem magam még teljesen egészségesnek, és nem akartam ráfázni és ráfázni. De semmiképp sem akartam kihagyni!

Aztán pénteken délután született egy ésszerű döntés: futás helyett valóban teljesítménytúra lesz ez az idén. Döntöttünk így Andrissal, mert a szupernél is rekordabb hideget ígértek, pont szombatra (majd vasárnapra), mert így fel lehetett öltözni kicsit jobban mackónak, kényelmesebben melegebben, mert így lehetett vinni a termosz teát a hátizsákban magunkkal, mert így nem izzadtunk le teljes bizonyossággal, hogy aztán rizikóztassunk egy visszafázást. Nyugodtabb lett így, jó döntést hoztunk.

Engem nagyon beijesztett ez a hideg, kicsit túlságosan meg is ijedtem, hogy nem akarok visszabetegedni. Ha jövőre is -18°C lenne, amikor megyünk, akkor jó lesz a túrabakancs, a két vastag hosszúzokni, a középmeleg futógatya a hegymászónadrággal és a rövid aláöltözőnacival, a duplakesztyű néha lehetne melegebb, a sapka-sál is kell, de a hőtükrös aláöltöző, a hosszúujjú futófelső és a vastag futópulcsi közül egy vékony réteg elengedhető a barikás kabát alatt. Mert így azért már az elején picit meg lehet izzadni, főleg a hátizsák alatt. Na meg amikor az ember a lejtőkbe azért némileg belefut, mert hajtja a vére (meg a lába).

A társaság lassan összekészülő tagjának köszönhetően passzentosan értünk a helyszínre, és papír szerint 10:00-kor rajtoltunk el. Indításnak védőital, kis spekuláció a kezdő lépésekről, majd uzsgyi! Elhagytuk Hűvösvölgy Gyermekvasút megállóját, és belevetettük magunkat az erdőbe, egy jó kis havas séta keretein belül. Szinte sosem voltunk egyedül, még ha néha nekünk is kellett meglesni a térképet, leírást, hogy merre tovább, a piros-fehér szalagok és a többi bátor túrázó színesítette végig utunkat.

Csodálatos időnk volt: a hideg ellenére végig sütött a nap, és így beöltözve kellemes volt a séta, és csak néha akart lefagyni a kéz, az áll, a fülcimpa alja, vagy épp picit a nózi. Szerencsére nem gyakran és nem elviselhetetlenül. Amikor a napsugarak jobban hozzánkfértek, akkor még a hőmérséklet is egész elviselhető volt, kicsit jobban eldugva a nap elől az erdőben volt hűvösebb a levegő. A szélátfúvások is bőven az elviselhetőségi határ alatt boldogítottak.

A téli erdő, a napfény és a kristálytiszta levegő mindenért kárpótolt: a vizuális élmény és az élvezeti érték számomra maximális volt! Tipródtam rajta egy darabig, hogy a fényképezőmet ki merjem-e tenni ennek az időjárásnak, de aztán úgy döntöttem, inkább megkímélem, meg akkor nem is fogok (akarni) folyamatosan kattogni. A fiókból előkerített kompakt kisgépemnek a feltöltésére viszont már nem volt agyam, így egyetlen képet se készítettem vele, a nap további részében pedig lesúlyozási funkciót töltött be. Azért a telefonos orralfényképezés bajnokává sikerült válnom. (;

De nem is a fotózás volt a lényeg, bár egy picit melegebb, de hasonlóan havas-napsütéses erdei fotóstúrát majd szeretnék, de ez a kirándulás most a kitörölhetetlen memóriába való képrögzítésről és a digitalizációtól (majdnem) mentes színtiszta élményről szólt. Gyűjtöttük az állomásokon az újévi pecséteket, izgatottan vártuk a titkos ellenőrzőpontokat, és élveztük a szervezők által kiszemelt csodás erdei utat, minden látványával, nehezítő óriáslépcsőjével, megfutható lejtőjével és fenékformáló emelkedőjével együtt! És mázlisan találkoztunk még a gyermekvasúttal is! Egyszóval: csodálatosvolt!!!

Hatalmas köszönet illeti a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesületet és a bennünket kiszolgáló csapat minden egyes tagját, hiszen az előkészületek és különösképpen az egész napos helytállásuk, értünkfagyoskodásuk rettenetesen tiszteletreméltó! A befutóban kapott forró tea és virsli megkoronázta a napot, és bár közben lefagyott a kezünk (kesztyűben nem lehet virslizni) és egyhelyben hamar elkezdtünk fázni, a megfagyott tormát és a tányéron percek alatt fagyásnak induló mustárt nem lehetett kihagyni! Feri tiszteletére pedig majdnem magamra is öntöttem – ha már rá nem önthettem – a meleg teát.

Az összesített pontszám részemről egy csodálatos nap, a retinámon keresztül az agyamba égett fantasztikus képek, papír szerinti 14:59-es teljesítés, és visszavágyás a természetbe!

Én biztosan jövőre is ott leszek, azt, hogy túrázva vagy futva, még meglátom, de jószívvel ajánlom mindenkinek, mert nagyon hangulatos, nagyon kellemes évindító, és nagyon jólszervezett isaz esemény! Találkozzunk 2018 BUÉK20 eseményén!