Először és utoljára 3 éve futottam fel a Kékes csúcsfutáson a 1014m-es legmagasabb magyar pontig - legalábbis egészen a mai napig ez így volt.

Annak idején nem esett annyira jól a dolog: egyszer mindenképp meg kell csinálni, de az én térdeim nem preferálják az emelkedőt, ez a pálya pedig mást sem csinál, csak emelkedik, ráadásul alaposan és aszfalton. Nem is nagyon emlékszem részletekre, csak hogy eléggé sokat sétáltam, mert egyrészt elfáradtam, másrészt a lábam is fájt, mintha ez dolga lenne. Persze nem úgy megy az, hogy egyszer megcsináltad, és utána nem akarsz mégegyszer mégjobbat. ;) Tavaly szerettem volna Nelli társaként megismételni a hadműveletet, de a hatalmas hó miatt az első időpontot lefújták, a második időpontban meg sajnos már máshova be voltam nevezve, így kihagytam.

Idén éltek az emlékek még erőteljesen az elsőről, így nem nagyon kapkodtam a lehetőségért, de amikor megláttam a csapatbeosztást, és azt, hogy Kriszti egyedül menne Nellivel, elgondolkodtam, elkezdtem számolni. Nem kis feladat a guide-é, és mindenképpen az a legjobb, ha legalább két ember megy kísérőként, így nem akartam Krisztit egyedül hagyni, másrészt itt volt a lehetőség, hogy pótoljam Nellivel, ami tavaly elmaradt. Úgyhogy nosza!

Azámhazám, de azért főleg a neves esemény közeledtével egyre inkább belegondol az ember, mit is vállalt. Készül rá, emelkedőket fut, majd bepánikol, hogy még az Erzsébet-kilátó 600 méteres emelkedőjét sem bírja szinte megfutni tök lassú tempóval, a Kékes meg 11,6 km!!! Bevallom őszintén, f*stam eléggé a dologtól. Főleg, hogy napok óta be van feszülve mindkét lábszáram, ami nem olyan nagyon kellemes érzés, bár a futásnál nem igazán zavar szerencsére. Csütörtökön viszont sikerült összehoznunk egy közös Gellért-hegyes futást Nellivel és Krisztivel, és nem mondom, hogy teljesen megnyugodtam, de legalább futottunk előtte közösen egy hegyeset (zebrákkal, sünökkel, szegényekkel :D). (:

Aztán eljött a mai nap. Rékával, Krisztivel és Mártival utaztunk le (fel), jó kis reggeli hangulatban, bár tartva az esőtől, amiből szépen jutott útközbenre. Én pedig meg voltam róla győződve, hogy nem fog esni.

Megérkezve beleolvadtunk a Suhanjos és futós közegbe, én azt hiszem most először talán mindenkivel találkoztam, aki ismerősként ott volt (ki az, akivel mégsem? (: ), nagyon jó volt a hangulat, és már nem annyira voltam betojva, bár izgatottan vártam, mi fog kisülni a dologból. Akárhogy is legyen, a célunk feljutni, ahogy éppen jólesik. Esetleg fussunk egyéni csúcsot, ha már itt vagyunk, Nellinek 1:2x volt, nekem 1:38:29 az első alkalom (just kidding, nem akartunk egyéni csúcsot, csak mókaként felvetettük, elmeséltük a számokat). Kriszti először volt, tehát neki mindenképp egyéni legjobbja lett. (:

A rajtnál fergeteges hangulat kerekedett, Suhanjosok, Runnabesek, és a többiek mind, mókáztunk, táncikáltunk, mosolyogtunk, örültünk. Mivel mi 5 perccel a rajt előtt rajtoltunk, ezért volt ennek a Kékes-futásnak egy hömpölygő suhanjkék előörse, ujjongva, kiabálva, zenélve, futva - és milyen jó volt! Egészen jól kezdtünk, de mi előnyben voltunk, futókocsit nem kellett tolnunk, így egy darabig az élen szaladtunk, szépen, egyenletesen, nem kifullasztóan tartva a jóleső tempót. Egy darabig - 9 perc futás után utólért az élmezőny, azaz ők 4 perc alatt futottak annyit, mint mi 9 alatt. (: És mégis milyen szépen és könnyedén mozogtak! (: Utolért a mezőny, de jódarabig ők előzgettek minket, mi haladhattunk, ahol nekünk kényelmes volt. Viszont bárki haladt is el mellettünk, kivétel nélkül volt hozzánk egy-két kedves, bíztató szavak, ami végigkísért egész a célig, és plusz erőt adott! (:

Frissítőtől frissítőig futottunk. Párás volt a levegő, hideg sem volt, de szerencsére a felhős égbolt és a korábbi frissítő pályamosás áldásaként egészen elviselhető volt az időjárás, szerintem arra semmi panaszunk nem lehet. És nem is esett. ;) Minden frissítőnél megálltunk egy pohár vízért, ittunk, nyakunkba öntöttük, közben sétáltunk tovább, majd kezdődhetett a következő etap. Nekem teljesen jó volt így, és bár kicsit éreztem a lábaim feszítését, ezek a megállók jól estek, jó volt utánuk újraindulni.

És így haladtuk ügyesen, szép tempóban: emelkedők, néha sík részek, elvétve lejtős párszázméterek váltogatták egymást, mi pedig haladtunk megállíthatatlanul. Az utolsó szakaszra persze már eljött néhány séta ideje, már vártuk a végét, de szuperügyesek voltak a lányok, és én is jól éreztem magam! Aztán pedig félig-meddig még a sípálya kövezetén is felfutottunk, és mosolyogva, kurjongva futottunk be a célba, Nelli-főszurkolásgenerátor örömkiáltásai közepette. (: 1:14-nél és kb. 800 méterrel a vége előtt megpróbáltuk elhinni, hogy lehet 1:20 belőle, és így is lett, a célidő tökéletesen teljesítve! (= Kriszti persze 1!!! másodperccel jobb időt futott hivatalosan, de megengedtük neki, mert nekünk meg nagyon szép volt a rajtszámunk (Nelli 2442, én 2424). D:

Odafent pedig nyújtás, fotó, gratulációk, találkozások, megint fotó, hóba hűtött sör ;), majd a fiatalokat elengedtük, mi pedig átöltöztünk, és elindultunk a Zoliék javasolta kék háromszögön lefelé.

2in1 lett a mai nap vége, azaz még egy jó kis 7km-es túrát is lenyomtunk lefelé a csodálatos erdőben, táskákkal a vállunkon, a felénél már kicsit (nagyon!) a végére kívánva magunkat, de még ha nagyon el is fáradtunk, visszaértünk a kisautóhoz, és az utazóközösség hazafelé vehette útját, fáradtan, ismét zuhogó esőben.

Szuper volt a társaság, jól esett a futás (a régi rossz emlékek felülírva ;) ), tökéletes időnk volt, aktívan fárasztóan telt a mai nap, de így teljes egészében volt feltöltő és szívet melengető, a már Pesten elfogyasztott lángossal együtt. (=

Ahogy Nelli fogalmazott: az első Kékesen még baba futó voltam, most már ufó. D: Éppen ezért már nem is zárkózom el a jövő évi "faragástól", ahogy azt esetleg tettem még pár órája. ;) És remélem, hogy jövőre is ilyen szuper lesz a hangulat, és ilyen imádnivaló emberekkel tölthetem a Kékes napját, suhanjkékben. <3