Régóta szerettem volna már végigcsinálni a sorozatot, és nem csak a nyuszis éremért, hanem mert szeretem ezeket a versenyeket, és különösen közel áll a szívemhez amiatt, mert az első ilyen alkalmával szerettem bele visszavonhatatlanul és végérvényesen a terepfutásba. Na meg persze kicsit a nyuszis érem miatt is. (:

Az idén végre semmi nem jött közbe: lefutottam a Mecsek Trailt tavasszal, nyáron a Börzsöny Trail erdeibe-hegyeire menekültem a nagy meleg elől, ősszel a Mátra Trailen rúgdostam fel a Kékesre a faleveleket, és télen...

A télben és a téli futásban az a legjobb, ha esik a hó. Persze így nem lesz könnyebb semmi sem, sőt, de sokkal szebb lesz, és ez az élmény ugye csak ilyenkor élvezhető, máskor ritkán éri az embert - élvezzük hát ki, amikor csak lehet. Ezen a télen (is) kedves volt hozzánk a Budai Trail időjárása, nem is kicsit: előző nap leesett az első valamirevaló hó, elég hűvös volt ahhoz, hogy el se olvadjon másnapra, még a sok-sok futó taposása ellenére se, ráadásul szikrázó napsütésben futhattunk. Mi ez, ha nem egy tündérmese? (:

És szerencsére az egész futásom is ilyen volt! Kicsit fáradok már az év végére, alig vártam, hogy végetérjenek a jelentősebb versenyek, és már csak kedvemre futkározhassak. Persze ilyenkor is szeretnék azért jót futni, mert ha nem is vagyok mondjuk villámgyors, de ha végigfutok valamit, az is lehet eredmény és jóérzés. (: A mostani trail pedig kivételesen jól esett: csodás volt a táj, az időjárás, tökéletesen sikerült felöltöznöm - se melegem nem volt, se nem fáztam, és a futás is irtózatosan jó élmény volt! Nem futjuk el az elejét, mert hova is sietünk, meg amúgy is emelkedő van, ráadásul 3 dombunk van ebben a távban, a két szélén lévő "kisebbet" egy középső nagyobb köti össze szépen szimmetrikusan. Idén olyan ügyes voltam, hogy az elsőt simán megfutottam, sétálás nélkül, aztán a második lábánál ettem egy kocka sajtot, annak is nekiindultam. Itt azért kicsit néha belesétáltam, de lehetőleg minél kevesebbet, hogy megint fussak, vagy legalábbis olyasmire vetemedjek a friss hóban kicsit nehézkesebben elrugaszkodva, a kedvenc nagyfenyőmnél pedig sétamenetben csináltam pár fotót is, ha már jutott rá időm.

A Tarnai pihenőnél annyira csodálatos a kilátás, hogy mindenkit kötelezően eltöltendő 5 perces bámészkodásra ítéltem volna!!!

A harmadik dombot pedig szintén "csalás" nélkül végigcsináltam, pedig itt az alattomos hosszú emelkedés ki szokott fogni rajtam a tizeniksz kilométer után. De most erős és kitartó voltam! (:

A kedvenc lejtőimen meg persze csapattam, azért odafigyelve, de nem volt olyan halálfélelmes rész most, mint például a Mátrában, mindenhol tudtam bátran és élvezettel nyargalni lefele.

End dö vinör iz: A tavalyi eredményemhez képest 5 és fél perccel jobbat futottam - mi lett volna, ha még baromira oda is teszem magam, meg futok terepen az elmúlt 3 hónapban. (: De ez így volt tökéletes! Annyira jól esett, annyira jó volt, szép volt, annyira élveztem! Ákos meg ki volt akadva rajtam beérkezés után, hogy semmi lihegés, semmi magas pulzus, mintha a sarki kávézóból sétáltam volna épp csak vissza. (: Hát ez van. :P És most már az sem érdekel, hogy 5. lettem. (: Mert sosem volt még ekkora élmény!!!

Nem tudom, mi lesz jövőre, persze a gondolataim elindulnak, de még nem állt össze a kép bennem, még a nyuszival kapcsolatban sem. De köszönöm ezt az évet, ezt a különleges és teljes sorozatot - magamnak, a társaknak, és nem utolsó sorban a Terepfutás Crew-nak, akik nélkül a "nyuszi" feleannyira sem lenne kedves számomra! (=

Fotók: saját, illetve terepfutas.hu