Az idei évemnek ez a verseny a csúcspontja. Megtisztelő meghívás, a kedvenc "műsorszámom", neves backyardosok, egy küldöldi mesterverseny, és akkor még azt nem is láttam, milyen csodálatos helyen lesz mindez.

A szervezés nem adta magát olyan nagyon könnyen, de hát a feladatok azért vannak, hogy megoldjuk őket, a nehezebb feladatoktól jobban fejlődünk, mint az egyértelmű megoldásoktól, és végülis lett jó megoldás, úgyhogy nincs ezzel semmi baj, ennek így kellett lennie. (:

Köszönet

Mivel ez azért nem egy szomszédos városba kiruccanás, és nem is egy órás kis szaladásra terveztem, kellett mellém egy segítőcsapat, illetve szükség volt némi segítségre, hogy ez az utazás, ez a megmérettetés megvalósulhasson. Bátor voltam, és ehhez segítséget kértem, hogy a csapatnak ne függjön ezen a megjelenése, és Ficcsivel ügyesen összekreatívkodtunk egy kis bemutatkozó, segítségkérő anyagot. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy támogatásotokkal megvalósulhatott az, hogy én aggodalom nélkül csak a futásra tudtam koncentrálni!

Akik nélkül ez nem jöhetett volna létre (és ez most nem a reklám helye, mert annyira önzetlen segítséget kaptam mindenkitől, hogy azt álmomban sem mertem volna gondolni): 

Allrys, D3 Hungary, Hammer Nutrition, Kozma Épületgépészet, Nails by Szilvi, Prospera Kft., Runner's Lab, White-Med Egészségügyi Szolgáltató

Adri és a Hell, Anya, Attila, Bea, Bea, Csabi, Dani, Enikő, Erika, Ficcsi, Flóri, Gabi, István, Julcsi, Juli néni, Kati, Májki, Marci, Marietta, Móni, Nelli, Pista és Olgi, Pista, Rita, Rita, Tibcsi bácsi, Tibi, Viki, Viki, Zsófi, Zsófi

Az összegyűlt támogatásnak köszönhetően fedezni tudtuk az utazási költséget, a kinti szállásköltséget, az étkezési és frissítési költség nagy részét, valamint segítséget kaptam a frissítéshez, a regenerációhoz és felszerléshez is. Nem tudok elég hálás lenni ezekért! <3

Gyors szabályismertető a versenyről és a backyardról

A Backyard Masters - The Race of the Champions meghívásos backyard verseny: olyan futók kapnak meghívást, akik 46+ órás backyard eredménnyel rendelkeznek, vagy valami mással vívták ki a szervező, Alex Holl elismerését. Az idei mezőnyben sokan voltunk olyanok, akik az októberi virtuális csapatvilágbajnokságon országuk legjobb női versenyzői voltunk, hiszen az eseménynek nemtitkolt célja volt az is, hogy kvalifikációt szerezhessen még több nő az idén októberi egyéni világbajnokságra, vagy akár megpróbáljuk a női világcsúcsot megdönteni (ez szerepelt az én terveim között is). Természetesen a hölgyek mellett férfiak is akadtak jócskán, ugyancsak nívós backyard és egyéb eredményekkel, így lettünk előzetesen 46-an, a tényleges résztvevői létszám pedig 34 fő, köztük 12 nő.

A verseny formátuma a backyard szabályai szerinti: a pálya 6706m hosszú, melyre minden óra egészkor rajtolunk (az első rajt szombat reggel 8 órakor volt), ameddig csak bírjuk. A körről vissza kell érni az óra végéig, különben az a kör már nem lesz érvényes, és ha még versenyben szeretne maradni a futó, a következő óra elején el is kell újra indulnia. A rajtok előtt 3, 2 illetve 1 perccel tripla, dupla illetve szimpla sípszó jelzi az időt, a rajtot magát pedig a kolomp megszólalása. Az, hogy milyen sebességgel haladsz, rád van bízva, de ha tovább akarsz még versenyezni, oda kell állnod a következő rajthoz is. A körön külső segítség nem vehető igénybe, a karám (bázis) elhagyása után nincs lehetőség a segítőktől semmit sem elfogadni, mindenféle közös feladatot a kör lefutása utáni pihenőidőben kell megoldani a következő rajtig. A körre vihetünk ki innivalót, ennivalót, de csak amit magunkkal tudunk vinni. A verseny egyfolytában zajlik megszakítás nélkül, nincs éjszakai pihenő, nincs kimaradt óra. A nők és a férfiak egyenlőek, nincs külön női vagy férfi győztes. Egyetlen győztes van: az, aki a legtöbb kört futotta, pontosan eggyel több érvényes körének kell lennie, mint a "másodiknak". Mindenki más pedig DNF (did not finish) státuszú, azaz nem fejezte be a versenyt, hiszen az annyi körből állt, ahányat a győztes futott. (Ha a két utolsó ember ugyanazon körben állt volna ki, vagy az utolsó magányos körről a futó nem ért volna be az óra végéig, akkor nincs győztes, és mindenki DNF jelölésű.)

Felkészülés, előkészületek

Októberben érkezett a meghívás, szóval egyrészt időm is volt átgondolni, hogy szeretnék-e menni (azt hiszem, ez nem tartott nagyon sokáig), illetve mindent előkészíteni, rákészülni is volt bőven lehetőségem. Előtte is volt már két versenyem az idén, mindkettőn próbáltam kicsit erre is hangolódni, edzeni, vagy azzal, hogy csöndben, magamnak menjek, vagy azzal, hogy nem tudom, hol a vége, vagy azzal, hogy sok újraindulás és közbeékelt szünet volt benne.

Megszervezni, kitalálni, átgondolni mindent szintén szépen folyamatosan igyekeztem, hogy minden rendben a helyére kerüljön, ki is tartott ez a folyamat azért egészen az indulásig. :D Az eszközök összekészítésében és az utazás megtervezésében nagy segítségemre volt a csapatom, amiért ezúton is hálás vagyok nekik!

Zsuzsi írta az edzéseket, én igyekeztem rendesen végrehajtani, hiszen mégiscsak ez a fő feladat. Emellett azonban a kiegészítő dolgokra is nagyobb figyelmet fordítottam, ezzel is a versenyre és a legjobb állapotomra akartam felkészülni: Zsófi és Annu tornáival egészítettem ki a futásokat (bár bevallom, ebből sokkal többet kellett volna, ezen majd a jövőben még javítok), futóiskolai edzéseket iktattam be Tibinél, havonta egyszer elmentem Grétihez, hogy rendberakjon, a biztonsági tape-et Szibi most is felrittyentette a vállamra, és a megelőző 2 hétben Hajni, Szibi és Krisz masszírozó kezei is a sikeren dolgoztak. Hosszú idő után vrázslatos versenykörmöm is készült Szilvinek hála. Nagyon köszönöm nekik!

Az én versenyem

Az volt a célom, hogy a saját 43 órás eddigi rekordomat megdöntsem, lehetőleg az élmezőnyben végezzek, és szerettem volna a női világcsúcsra is veszélyt jelenteni.

Annak érdekében, hogy minél tovább talpon bírjak maradni, az volt most a tervem, taktikám, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel haladok és a szünetekben a lehető legtöbbet pihenek, regenerálódok. Ennek megfelelően kicsit már a megelőző napokban takarékra kapcsoltam, a pályát bejártuk ugyan, de ott is csak pár kedves emberrel ismerkedtünk össze a séta közben, valahogy jobban esett magamnak maradni. Azért a két főnöknek: a helyi szervező Alexnak és az amerikai nagy-nagy főnöknek, Laznak csak illett bemutatkozni (igen, a backyard kitalálója, Lazarus Lake is jelen volt végig a versenyen).

A pálya

A tempót a szokásos módomon alakítottam: vízszintes, lejtős részen kényelmes futás, emelkedőn szigorúan séta. Nem volt egyszerű a pálya, egy kis aszfaltos és egy falatnyi füves részt leszámítva a többi köves volt, folyton figyelni kellett a lábunk alá, hogy biztonságos legyen a haladás. Karakterisztika szempontjából sem volt egyszerű: az első 3,3km ha emelkedett is, csak nagyon szolídan, itt nem nagyon lehetett séta-szakaszokat csinálni, főleg azért, mert utána egy 1,2km hosszú viszonylag meredek és folyamatosan emelkedő rész következett. A körönkénti 110m szintemelkedés nagyrésze itt összpontosult, és ha itt sétálni akart az ember (bár lényegében inkább kénytelen volt), akkor az elejét meg végig kellett futni. Az első és a második részt követő harmadik viszont már szépen tele volt fákkal ;) (a fa értelmezéséért lásd a legutóbbi tihanyi beszámolót), ha odáig eljutottunk, az már egyszerűbb volt a haladás szempontjából. Ha nagyon akarom, egy negyedik szakaszt lehet még megkülönböztetni: hosszú egyenes egy derékszögű törésponttal, mely az elején lejtett, a végén emelkedett, de azt már félig meg is lehetett kocogni, hogy picit hamarabb be lehessen érni.

A körök

Az első rajt videón

A köröket a minél kevesebb felhasznált energia érdekében az elején nem annyira edisen futottam: magányosan, nagyon senkihez nem szólva, senkihez nem alkalmazkodva, kicsit befordulva, magamban. Jól is esett ez, nem is fáradtam nagyon, álmoskás voltam már reggel is, de örültem, hogy nem lettem közben semmivel sem álmoskásabb. (:

Viszont az 5-23. körökben valami nem volt jó. Haza akartam menni, abba akartam hagyni, a nekrológom fogalmaztam, és azt, hogy hogyan fogom ezt tálalni azok felé, akik támogattak. De tudtam, hogy csak menni kell mindig még egy kört, aztán majd lesz valami. Ha haladok, akkor gyűlnek a körök, és abból baj nem lehet.

Az éjszaka is fárasztó volt kicsit, de amikor meglett a 24 óra, kicsit meg is nyugodtam. Az egy egész nap futás azért már csak valami, az annyira már nem szégyenletes. Ezzel szerintem le is tettem egy nagy adag stresszt magamról, megjött a világos ismét, és egészen látványos feltámadást produkáltam szerencsére.

Futottam néha egy-egy kört az előző nap megismert lányokkal, a belga Fannyval, aki tavaly az egyetlen olyan volt, aki a pályán esett ki, az izraeli Tamival, akinek az anyukája magyar, és gyakoroltunk magyar szavakat meg a Csip-csip csókát (erre a mondókára emlékezett Tami régről). (: Egy átbeszélgetett kör után viszont lepattintottam szegény Tamit, mondván, hogy spórolnom kell az energiával – jó volt így csacsogni is, megismerni egymást, jobban is telt az idő, viszont éreztem, hogy jóval több energiát is igényel így a dolog, és messze voltam még a célomtól.

A 26. körben azonban kicsit megváltozott a felállás: a kör elején utólértem egy kis összedolgozó csapatot. Tami és az októberi osztrák bajnok Angelika a fáradt és gyomorproblémával küzdő ukrán Viktoriia-t segítették, hogy végig tudja csinálni a kört. Beálltam hozzájuk, besegítettem, hárman segíteni Viktoriia-t egyénenként kisebb energiát igényel. És vonzott is ez a kis csoport: Tamit már ismertem, Viktoriia nemrég futott le 50 maratont 50 nap alatt az ukrán nőkért, Angelika pedig teljesen Christiane-ra emlékeztetett és nagyon biztosnak is látszott a dolgában. Azt hiszem, ez volt a legjobb döntésem a verseny során! Csoda kis négyes csapat lettünk erre a körre, Viktoriia utána még egy kört lefutott, de ezt is ügyesen behúzta, és Angelika és Tami nagyszerű társaim lettek innentől kezdve. Átéreztem a verseny szlogenét is teljesen: "A strong woman stands up for herself. A stronger woman stands up for everybody else." Ebbe a szellemiségbe Emilia illett bele még nagyon, aki 12 éves létére futott velünk 3 kört, majd 2 teljes napon át (az éjszakát leszámítva) minden órában hatalmas lelkesedéssel szurkolt mindenkinek.

A folytatásban együtt haladtunk a lányokkal, segítettük egymást, beszélgettünk néha, de ha kellett, csöndben voltunk, kicsit megismerkedtünk egymással, a körülményekkel, a kultúrákkal. Kialakult a köröknek egy jól tartható ritmusa, egy biztos lüktetése, ami mindhármunknak megfelelt, és csak mennünk kellett, a trió vitte magát körröl körre, egyenletesen. Néztük az időket, mikor hol járunk, szinte percre pontosan hoztunk minden pontot, sétából futásba, futásból sétába váltottunk, amikor eljött az ideje.

Megtudtuk, ki mit szeretne elérni, mi a célja, és ezek elérését közös célként kezeltük innentől. El nem tudom képzelni, hogy bírtuk ésszel, hogy Taminak 8-tól számoltuk vissza a hátralévő köröket a 40-es izraeli csúcsig. De meglett a 40 kör és az új PB, valamint az új izraeli csúcs. Tamitól érzékeny búcsút véve Angelika-val folytattuk az utat. Az első ilyen kört próbáltam kicsit máshogy felosztani (az első futós szakaszba is sétát, a második sétaszakaszba is futást tenni), hogy kevésbé legyen gyilkos, de egy kör után kiderült, hogy ez sem jó, egyedül is mentem végig végül ezen a körön, úgyhogy a következőn visszaálltam inkább Angelika mellé, jobban örültünk ennek mindketten, hogy nem kellett éjszaka egyedül menni az erdőben. (A pálya nagyrésze erdős volt, én valamiért mégis az emelkedős részt hívtam erdőnek. :D) Angelika szeretett volna 55 kört menni, hogy megdönthesse az aktuális osztrák csúcsot, de miután egy körön belül kétszer majdnem elesett, a biztonságot választva 44 körrel fejezte be a versenyt és állította be az új osztrák női csúcsot. Ladies, igazán hálás vagyok Nektek ezért az élményért!

Innentől pedig egyedül mentem. Nem nagyon volt más, aki hasonlóan futott, mint én, de általában voltak körülöttem. 37 körül már én is kezdtem elhinni, hogy jó leszek, onnan már olyan közel látszott a 40, ahonnan rendben kivitelezhetőnek látszott a 48 – valahogy ezt a 8 órát közelebb éreztem, mint az elején bármelyiket. :D Amikor egyedül maradtam, az éjszakai rész különösen nehéz volt: a séta közben a fejlámpa fényénél a köves útra koncentrálva eléggé befáradtunk mindig, nemhogy egyedül, így talán ez a szakasz volt a legnehezebb. Nehéz volt ébrenmaradni, és már kezdtem házikókat, meg mindenféle alakzatot formáló fákat, kőhalmokat látni, és ez kicsit meg is ijesztett. Próbáltam minél többet kitekinteni, nem a kövek apró monotonitásának rabjává válni, de az utolsó körben talán így is belebóbiskoltam pár másodpercet, ebből Szilárd ébresztett fel. (: Kicsit álomszerűek voltak az utolsó órák már, a pályán futva az tűnt álomnak, hogy a csapattal beszéltem, a pihenőben pedig az nem érződött valóságnak, ami futás közben volt...

Szakaszos céljaim voltak, majdmeglátjukmileszhaodaértünk további tervvel. 44-et szerettem volna a csúcsom megdöntéséért, 45 kör a 300km – pipa, majd pipa. 48-ig mindenképp menni akartam, megtetszett az 50 is, hogy több legyen, mint a tiszta két nap, de 48-nál már azt jeleztem a csapatnak, hogy még 2, aztán vége. A 49. után ellentmondást nem tűrően közölték, hogy még egy körre úgyis kiküldenek, ezen sikerült felhúzni magam, és a bosszankodással jó sok energiát el is vettem magamtól amatőr módon. Beértem az 50. körről is időben, lefeküdtem az ágyra és elkezdtem sírni, hogy én nem megyek már ki. Valahogy sikerült hatni rám még, talán azzal, hogy megígérték, utána már még egyre nem kell mennem, belémdiktálta Tami a shot-ot, és zokogva nekiállhattam az 51. körnek. A srácok felajánlották, hogy fussunk együtt, ha azzal tudnak segíteni, de ez az én harcom volt, ezt nekem kellett végigcsinálni. Próbáltam lassan menni, hogy megmutassam, igenis ki tudom centizni, és engem ugyan nem küldenek ki még egy körre, de ezzel a sokkal lassabbnak érzett tempóval is szinte pontosan ugyanolyan kört tudtam csinálni – ki érti ezt, erről is beértem 55 perc alatt bőven. Az 51. befutásnál Laz mókásan kérdezte, hogy kimegyek-e akkor még egy körre, de amikor mondtam, hogy nem, jóváhagyta, hogy megálljak, így is szép teljesítmény az enyém. Azt hiszem a főnök engedélye az igazi engedély. :D

Amikor beértem a célba, mindenki tapsolt – mint minden egyes körben. De ezúttal nem maradt abba a taps, mintha valami kozmikus tapsforgatagba kerültem volna, először talán nem is egészen értettem. És ott várt a célban a csapatom, és Tami és Angelika és Viktoriia és Fanny, és Alex és Laz és még fogalmam sincs, ki mindenki, de én elkezdtem bőgni, zokogni és a lányok nyakába borultam, mert ezt a harcot, ezt a küzdelmet közösen csináltuk végig! A két és fél napos intenzív nyelvlecke után itt hirtelen visszaestem a minusz 2-es szintre, szerintem már azt sem sikerült kimondani rendesen, hogy I love you, de ennek itt már nem is volt jelentősége, nem volt a szavakra már senkinek szüksége, csak sírtunk és ölelgettük egymást. Hogy közben mikor rajtoltak el mellettem a még versenyben lévők, arra egyáltalán nem is emlékszem.

Az utolsó kör videón

Közös fotó a főnökökkel, Alex-szel és Laz-zal, a lányokkal, egy kis csip-csip csóka Tamival, aztán a csapat valahogy benavigált a kocsiba és hazavitt a szállásra.

A szünetek

Mint mindig, most is elkészült előzetesen az alaposan átgondolt terv, hogy mikor mi legyen a hosszú-hosszú órák során. Az, hogy ezt ilyen alaposan átgondolom, kitalálom, megnyugtat, hogy minden el van tervezve, minden megfelelően a helyén van, és egy hibátlan tervvel indulunk neki. Maga az elv a fogyasztásaimra azonos volt az októberivel: lila/zöld izé felváltva sóval és tissue-val, szénhidrát, "üres" szünet. A teendőt mindig gyorsan a szünet elején elvégeztem (ettem-ittam, pisiltem, öltöztem), majd már a második szünettől kezdődően minden egyes szünetben lefeküdtem és megpróbáltam aludni. Ez a végefelé kicsit borult, amikor rövidültek a szünetek, de azért ott is igyekeztem. Hiába vettem viszont az alvásról szóló oktatókönyvet is felkészülésként, csak a második éjszaka sikerült összesen 2,5 percet aludnom 2 részletben, és akkor is már zagyvaságokat álmodtam.

Az előkészíthetőség érdekében minden kívánságom igyekeztem előző szünetben jelezni már, hogy a csapat össze tudja azt készíteni a nélkülem töltött időben. Így volt ez a ruházattal, cipővel, de leginkább az evéssel.

Próbáltam kicsit tartani a napok ritmikáját azzal, hogy az étkezéseket a normál étkezések szerint fogtam fel: volt reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora, éjszakai nasi. (: Nehéz dolog ez, mert nem nagyon lehet tudni előre, mire fogok vágyni, mi fog jólesni, épp ezért inkább több étellel készültem, amiből lehetett válogatni, alapozva persze a korábbi tapasztalatokra. Most a sláger a krumplipüré paradicsomos Allrys-szal, a leves, vagy éppen az áfonyás Allrys Hanutával volt. (: És volt, amit most egyáltalán nem ettem, pedig amúgy imádni szoktam közben (pl. körtét).

A frissítés alappillérei az Ethicsport Pre Gara Endurance és Recupero italai voltak, éjszakára az Energia Rapida+ shotok, i:am izotóniás ital és Mineral tabletták, Hammer Endurolite tabletta és a Tissue Rejuvenator, valamint a raw barok. És minden körben a pályán is megittam kb. 1,5dl vizet.

Nagyon pozitív dolog: a gyomrommal lényegében nem volt semmi gond. (:

Az volt még egy fontos alapelv, hogy ne húzzunk semmit sokáig: ha valami van, azt azonnal kezeljük, ne hagyjuk, hogy eldurvuljon (pl. kavics a cipőben, kidörzsölődés, fájdogáló izmok stb.). A térdem pl. elég hamar elkezdett szúrni, de bevetettük a D3-as csodamasszázspisztolyt (azóta is dolgozik rendületlenül), kenegettük mindenféle krémekkel, majd tape-et is kapott.

A csapatom

Anita, Bálint és Tibi voltak a helyszíni gárda: etettek, itattak, előkészítették a ruhám, masszíroztak, naptejeztek, jegeltek, lemostak, WC-re kísértek, lesték minden kívánságom, és ugrottak, hogy teljesítsék. Mindent megtettek azért, hogy jól sikerüljön ez a verseny, mintha nekik is céljuk lett volna, nem csak nekem. Köszönöm nekik, hogy figyelmesek voltak, odafigyeltek rám, eszem helyett eszem voltak! És hogy minden kör előtt az orrom alá nyomták a cetlis borítékot, hogy kihúzzam a körhöz tartozó üzenetemet, amikkel Ti mindannyian velem lehettetek! Volt, amikor nem passzolt a helyzethez annyira az üzenet, de ettől még nekem jól esett, viszont mindig rácsodálkozom, mennyire megtalálja a fonalat egyszer csak ez a valami, és mennyire betalál minden, akkor, amikor kell.

Semmi mással nem akartam közben foglalkozni, így a netet is kikapcsoltam a telefonomon, a telefont le is tettem, egyedül Krisznek és a családnak üzentem néha (vagy épp kértem ki nem mondott segítséget, hogy ne kelljen már kimennem még egy körre :D). De tudom, hogy mind velem voltatok, utólag visszaolvasni a verseny közbeni drukkolást igen felemelő volt, és megnyugtató volt a tudat, hogy ha akartok, az élő közvetítésen is rám tudtok nézni.

Amit kaptam

Úgy érzem, ez nem csak egy egyszerű futás volt, hanem igazán sokat kaptam tőle.

Kaptam egy pár napos kikapcsolódást, kiszakadást a megszokottból, egy csodás kirándulást egy csodás német kis faluba! Ha más nem tenné, ez is csalogat vissza, beleragyogta magát az a zöld és sárga és rendezett táj az elmémbe, a szívembe.

Kaptam egy pár napos nyelvleckét, benne egy 2 napos igazán intenzívvel. Itthon már az volt a fura, hogy magyarul is értenek. (Az éjszakai fáradt órákban a gondolataim már angolul fogalmazták meg magukat, és angolul akartam megbeszélni a dolgokat is a segítőkkel.)

Kaptam csodás embereket az életembe, akikkel biztos vagyok benne, hogy lesz még közös dolgunk, lesz még barátságunk: Fanny a kedvességével, Viktoriia az ártatlanságával, Tami és Angelika nem szorul magyarázatra szerintem, Amanda pedig mondhatta volna kicsit hamarabb is, hogy akarna velem futni pár kört. (:

És kaptam visszajelzést, hogy meg tudom csinálni, amit akarok, hogy erős vagyok, hogy túl tudok jutni nehézségeken, és hogy valójában azért én szeretek futni, még ha ott örökre el is akartam felejteni a backyardot – már benne van a bugi a lábamban, hogy mikor mehetek legközelebb, hogy mikor futhatok még többet, hogy mikor használhatom fel azokat az új dolgokat, amiket a mostani alkalommal tanultam.

És kaptam rengeteg szeretetet, szurkolást, kedvesebbnél kedvesebb üzenetet Tőletek, elismerő szavakat, gratulációt, és talán ez az egészben a legfontosabb, és büszkévé tesz, hogy én tettelek benneteket büszkévé: a családomat, a barátaimat, az edzőmet, a csapataimat, és akár még eddig ismeretlen embereket is. Köszönöm, hogy végig mellettem álltatok és hittetek bennem! <3

Az eredmény

Azzal a szabállyal vágtunk neki, hogy az egészség a legfontosabb. Ezt szem előtt is tartottuk, talán ezért is  tudtam olyan biztosan, hogy itt megállhatok. Az, hogy a bő 2 nap alatt csak 2,5 percet tudtam aludni, az, hogy azért jócskán meghaladtam az eddigi eredményem, az, hogy az utolsó shot-tól már a hallucinációk sem maradtak el, elégedetté tesznek ennek az eredménynek a birtokában. És közben tudom, hogy fizikailag még ment volna, hogy van még benne jó pár kör, remélhetőleg egyszer majd egy világcsúcs is.

Megdöntöttem a saját eddigi 43 órás rekordomat.

Meghaladtam a 45 órás 300km-t.

Futottam több mint két napon.

Megdöntöttem a magyar női csúcsot (az eddigi 43 órámat), és én vagyok a 4. legjobb magyar ebben a versenyszámban.

Második nőként végeztem ezen a versenyen, összesítésben (ami itt számít) 10. lettem.

A világranglistán pedig az idei második legjobb és a mindenkori 7. legjobb nő vagyok.

Mindezek alátámasztója a DUV-lista, a szűrési szabályok tetszőleges változtatásával.

Utána, avagy amit már nem nagyon szoktunk megmutatni

Nem érzek ürességet, mert jó picit nem a feladatok, teendők kavalkádját rendezgetni a fejemben minden pillanatban – pihenőt kap most az agyam is, nem kell minden másodpercben valamit szervezgetnie. Bevallom, ez most egy elég kellemes állapot. (:

A térdem megsínylette, így felpolcolt lábbal dolgozom még, nem mehetek futni, nem kirándulhatok – még!

A Fight Baby! Fight versenyt a következő hétvégén annyira le kellett mondanom, hogy még csak jelen sem tudtam lenni, segíteni a futóimat, a helyszínen lelkesíteni őket. De ezek benne vannak egy ilyenben, és ha akarok még futni hamarosan, akkor ezt a döntést most meg kellett hozni, és a senekemen kellett maradni.

Egyéb kár pedig most szerencsére nem nagyon keletkezett, a hangom már csak kicsit rekedt, a 4 db vízhólyag a múlté, kidörzsölődés nincs, nem égtem le, izomlázam szinte nem is volt, de ennek lehet a masszázspisztoly és a D3 rehab krém az oka.

Hogyan tovább? Remélem, hogy gyorsan és teljesen felépülök, és az év további részét a tervek szerint tölthetem. És tervezem közben, hogy mikor lesz a következő jó kis backyardos alkalom, ahol megint élvezhetem a véget nem érő futást. :D Mert ugye van még ott, ahonnan ez jött. ;) És remélem akkor is velem lesztek! <3

Fotók: a csapatom által, illetve az esemény Facebook csoportjából