Kedves Naplóm!

...ja, nem, ez nem az a hely most. (:

"Mit műveltél már megint?" – hangzott el a kérdés ma délután, így leírom inkább, mert mitműveltünk.

A máshol futás mellett a másik izgalmas dolog, úgy gondolom, az éjszaka futás. Az idén már volt egy ilyen, és lesz is mégegy, de a legfrissebb, a középső a tegnapi Night Run 2016. Budapest egy csodálatos város éjszaka, imádom a fényeit, a kivilágított épületeit, hidait, ezek összképeit, így ez egy igazán jól kitalált verseny. Most még a Várkert Bazár, mint rajtközpont is meg volt alaposan fényfestve, szerintem igen impozánsan, tetszetősen. Egyszóval gyönyörű minden, érdemes a része lenni!

Mint azt már a minap írtam, eléggé be voltam rezelve a mostani kevés futás miatt ettől a félmaratontól. Be voltam rezelve még reggel is, és egy kicsit még a rajt előtt is. Viszont tartanom kellett magam és fel kellett pörögnöm, mert egy csapat része voltam: életemben először futókocsival futottam egy versenyen, ráadásul soha még ilyen hosszan. De miért ne lett volna így, ha már volt rá lehetőség? Ha valami, akkor ez a verseny pont nem verseny, hanem élmény, még akkor is, ha tavaly itt éppen aktuális csúcsot futottam. Most ezzel kellett debütálni.

A napi rákészülés az esti rajtnak köszönhetően baba-üzemmódban telt: felkeltem, ettem, aludtam, ettem, ismét aludtam, megint kicsit ettem, és indulás.

A rajt előtt összegyűlt a csapat, Márk már nagyon fel volt dobva, le nem lehetett törölni a vigyort az arcáról, mi a lányokkal kicsit még aggodalmaskodtunk, de megbeszéltük a haditervet. A zene lassacskán meghozta a pörgést is nekem, így a rajtra alakult a kellő hangulat. A kőpapírolló döntött: én kezdek. A víz már ekkor szakadt rólunk, és ez a későbbiekben sem nagyon lett másképpen.

Ugyebár a Várkert Bazárból egyenesen a várba vezet az út, hova máshova, és mint minden rendes Budai várba, ide is macskakő vezet fel. Na ez azért nem olyan egyszerű feladat, így amikor tényleg úgy gondolta az út, hogy márpedig ő most akkor makacs macskakövesen emelkedik, besegítettek a lányok, és hárman próbáltuk kordában tartani a folyton balra vágyó, és a köveken és azok hiányán néha irányt módosító kocsit. Annak ellenére, vagy épp annak köszönhetően, hogy zötyögtünk, hogy nem lehetett túl kényelmes a kocsiban, hogy felfelé kellett menni, hogy előzgettük az embereket, nagyon jó hangulat kerekedett! Olyan nincs, hogy ha egy út felfelé megy, akkor ne kelljen lejönni a várból, így aztán a lefelé út meg egyenesen bulis lett: kajabálásokkal próbáltunk utat teremteni magunknak, és hagytuk, hogy a gravitáció játékai legyünk: suhantunk, míg el nem értük a vízszintest.

A már sima és balatonparti talajon (igen, mi a Balatonnál voltunk, azt mondták! (: ) visszatértünk a megbeszéltekhez: ügyesen váltogattuk egymást, a másik kettő pedig a terelésben jeleskedett. 1 km, 2 km, frissítőpont – szépen megvolt a váltások rendje.

Azért a vár után nem volt ez egy egyszerű menet – nekem legalábbis nem úgy tetszett, és szorított a topom, a hátam, a tüdőm, patakzott a víz, de leküzdöttem. Hatalmas löketet adott viszont, amikor megérkezett a rövidebb távok okozta szembeforgalom, akkor bekapcsolódott bennem az adrenalintöltet. A rakparti terep nem volt már olyan csupaizgalom, de ennek a futótömeg volt a szépsége, és klasszisokkal jobb volt így, mint tavaly egyedül.

A lányok nagyon jól bírták, már csak miattuk is muszáj volt mennem, de igyekeztem tartani az iramot, akármilyen poszton is, és szerintem nagyon jó kis csapatot alkottunk, néha együtt suhanva a többiekkel is, és a nehézségek ellenére volt bőven móka, vicces ötletelés és kocsiiránykorrekció. Márk, azaz a Főnök is nagyon élvezte a futamot (vagy ha más nem, eléggé úgy csinált, de szerintem nem színészkedett), és megállapítottuk, hogy mi vagyunk a pindúr pandúrok, vagy Charlie angyalai (persze Charlie-val), avagy a Szőke, a Fűrész és az Okos. (:

Azon túl, hogy engem így utólag átgondolva pláne lenyűgöz, hogy mennyire csapat, és nem három futó csajszi voltunk, lenyűgözött az is, hogy közben mennyi tapsot, biztatást kaptunk. Vajon azért (is), mert három futó csajszi voltunk Márk mellett? ;) Hogy még izgibb legyen, egy időre saját biciklis Kitt-ünk is lett (eddigre már megszületett a Night Riders), természetesen anya személyében, aki szintén nagyon élvezte az egészet.

Nem volt mindig őszinte a mosolyunk, de okosan beosztottuk szerintem, mindig volt, aki bírta (néha túlságosan is, ugye Kata? (: ), és a megfelelő távolságú és jól megérdemelt frissítéseken (és jófej csokigyűjtésen) kívül nem kényszerültünk megállásra, csak igyekeztünk élvezni és falni a kilómétereket, még akkor is, ha már kicsit szerettük volna, hogy a cél elérkezzen.

És aztán elérkezett!!! Lefutottuk, és nem értékeltük az adott körülmények mellett olyan rossznak a 2:16:29-es teljesítményünket! Én a magam részéről megittam legalább egy liter hideg kólát a végén, olyan jól esett, aztán mivel eddigre igencsak másnap lett, mindenki szépen hazament. A késői rajt hátránya, hogy az éjszakai busz még akkor sem jár, ha amúgy jár, de az előnye egy csodás jutalomséta még az éjszakai Budán-Pestben, és ha a telefon normálisan működött volna az izzadt kezek között, akkor záróakkordként nem csak a lámpaoltás utáni hidat tudtam volna megörökíteni – de azért így is szép lett.

Köszönöm Andi, Kata és Márk, hogy együtt futhattunk, és köszönöm, hogy ilyen jó csapat voltunk! Remélem, lesz még legközelebb, amikor kicsit felkészültebben én is még jobb lehetek! ;) Bár tudjátok, az én koromban... (:

És hogy a végére fáztunk-e? P: Gratulálok mindenkinek,aki teljesítette a vállalt távot ebben a melegben!!!

Ha tegnap írom meg végül ezt a posztot, ahogy terveztem, teljesen másképp szólna. De ma írom, és ennek örülök is.

Két hete nem futottam, nem is sportoltam szinte semmit, a szó klasszikus értelmében biztos nem. Pakoltam, dekoráltam, sétáltam, de futás, erősítés nem volt. Kicsit pihentem, lazítottam, de megéreztem. Megbeszéltem magammal, hogy a múlt hét még pihenés (úgysem tudtam volna edzeni), de aztán kezdődik a felkészülés a maratonra, beékelve a többi versenyt.

Hirtelen felismerés: szombaton félmaratont kell futni - te jó ég! Akkor ahhoz a héten azért kéne egy közepeset és egy kisebbet futni, hogy legalább annyi legyen előtte, főleg, hogy nem egyedül futom - ez mondjuk tök jó lesz benne, debütál a nemegyedülfutás.

Tegnap már előre féltem tőle, hogy hogy fogok tudni délután futni. Mintha elfelejtettem volna, hogy hogy is kell azt. Kifelé menet a szigetre azon gondolkodtam, futó vagyok én egyáltalán? Mert most nagyon nem úgy érzem magam... De muszáj.... Nagyjából ez motoszkált bennem:

De menni kell, egyszer vissza kell térni, mert a lelkem mélyén tudom, hogy ez most csak a leeresztés következménye, még akkor is, ha amúgy épp nem is érzem magam szupermaratonistának. Bevállaltam, megcsinálom, felkészülök, nem kell a hiszti, aztán majd ha kész, akkor úgyis tél lesz, új év kezdődik, és eldöntöm, mi lesz a célkitűzés 2017-ben. Éppen nem éreztem az erőt magamban ahhoz a rengeteg tervhez, amit kitűztem a jövő évre, de messze is van még az.

Ha kb. egy tizest szeretnék, akkor az 3 darab Suhanj! körrel abszolválható. Az első indult nagyon kényelmes lassú tempóban, Blanka és Laura társaságában. Aztán kis pihenő után csak elindultam egy másodikra egyedül, és mivel nem volt, aki visszafogjon, ezért kicsit abba belehúztam, persze nem teljesen szándékosan. Annyira jól sikerült, hogy a felére ki is purcantam, de azért lelkiismeretesen végigfutottam, talán nem is volt olyan rossz a második fele sem 5:40 környékén mozogva. Ma megnéztem: nem csoda, hogy elfáradtam, mert külön erőlködés nélkül a kipurcanás előtti utolsó km-t 5:06-tal futottam. Hát hüle vagyok én? Hova rohanok ennyire? (: Na azért ez után a kör után is szaladtam még egyet, szintén egyedül, már kicsit okosabban és fáradtabban, az 5:40-et alulról szagolgatva. És közben az járt a fejemben, hogy hogy fogok én így lefutni szombaton 21 km-t??? És hogy nem hiszem, hogy a maratonokat csak úgy halmozni fogom egymásra, de ezért talán nem haragszik meg senki sem. És hogy azért elég meleg van.

Ami miatt pedig jó, hogy nem tegnap írtam: itt megállt volna a történet. Ma viszont már érzem magamban az erő ébredését, akarom csinálni, tudom, hogy menni fog, csak vissza kell rázódnom, csak meg kell végre csinálni azt az edzéstervet, csak futni kell még holnap egy kényelmes 5 km-t, csak el kell menni csontkovácshoz, csak futni kell egy szuper éjszakai félmaratont várral, és ismét helyén lesz Editke és az ő futókedve és lelkesedése.

Ki lehet hagyni két hetet, rá lehet készülni a nagy etapra, de TILOS PÁNIKBA ESNI!!!

És ha ezt hamarabb tudom, tudhattam volna, hogy lehetségesen éppen csak ez a "baj" :) :

Van még egy adósságom. És mivel megígértem, és nem is csak én vagyok érintett, ezért igenis törlesztek! (: Ezúttal kicsit rendhagyó formában, mert ha minden jól megy, még videó(cska) is lesz, bár nem olyanra sikerült, mint hittem. Sebaj, majd gyakorlom, beszereztem egy még tesztelés előtt álló kiskamerát saját magamnak is. (:

Egyre inkább kedvet kaptam ahhoz, hogy sokfelé fussak: félmaratont már tudunk futni, a pestieket lassan fejből megcsináljuk (:, lassan túl kevés lesz az éves négy félmaraton a félmaratonmániában. És egyébként is nem sokkal jobb nem a városi szmogban, hanem csodás tájakon, új vidékeken, fák és dombok között futni?! Hát szerintem de! Egyre inkább de! A jó levegő nem kérdés, a természetet mindig is szerettük, a Tihanyi Félsziget partja és belső tava mentén pipacsos és kezdődő levendulavirágzás között szaladni szintén nem a rossz dolgok közé tartozik, a dombok pedig erősítenek, javítják az ember (lányának) futását. Mindemellé beígérnek egy szépséges levendulás-szivecskés érmet. Na, kinek van még kedve ellentmondani? Ugye, hogy ugye!

A történethez hozzátartozik még egy előzetes szál: a Coca-cola női testébresztő futáson a nagy melegben végképp elegem lett a telefon cipeléséből, a két rövidebb távon még elvoltunk, de aztán azt mondtam, hogy ennyi, a tizesre nem viszem magammal, mert nehéz is, bele is izzadok, szorít is, egyszóval nem esik jól viselni. Elkezdtem ennek okán kutakodni órák után, amik követik, merre járok, és azért tudnak még némi információval szolgálni (pl. sebességet is mérnek :P és még úszhatok is benne), és ismét Garmin háza táján járt a szemem, nanáhogyalegdrágábbatnéztemki! :) Kellett hozzá még egy nap, mire leesett, hogy azámhazám, de telefon nélkül hogy lesz zene a futáshoz?! Egyedül futva azért szeretek zenélni, mint tudjuk, a zene 15%-kal képes növelni a futóteljesítményt is, szóval ez így mégsem olyan klafa... Még aznap este küldte a zuniverzum fészbukon a megoldást: a TomTom lett a TF egyik fő támogatója, ráadásul lehet a futóórákat tesztelni aznap, és ráadásul akár fülessel is!!! Utánanézve kiderült, hogy végre van egy olyan óra, ami nemcsakhogy multisport, nemcsakhogy pulzusmérős, nemcsakhogy GPS-es, hanem még képes zenét is szolgáltatni a maga kis bluetooth-os fülesén keresztül! Meg ne kérdezze senki, hogy szerelem volt-e első látásra! (Igen!)

Tesztelésre ugyan nem választattam ki, de... erről kicsit később.

Szóval Tihanyi Félmaraton, menjünk, mert nagyon szép, mert az első alkalommal is szép volt annak, aki volt! Kicsit zsúfolt lett már eddigre a program, pluszminusz 2 hétvége is valami sporteseménnyel telt, de hát valami laza tempóban csak végig tudjuk futni az élmény kedvéért! A Hajni-Bendi páros is jön, Dávid-Csaba is suhan, Blanka is párosozik a papájával, meg közben már mi is neveztünk, és még a rajtcsomagunk is megvan. (Sokk: a rajtcsomag tartalmazta azt a bizonyos szépséges érmet is... Ennyi erővel akár a Kékes Csúcsfutásra is elmehetünk, ennek az érme már úgyis nálunk, és akkor az sem marad ki az azonos nap miatt... Na
 jó, de, kimaradt.)

Ez volt az a nagyon esős időszak, és útközben is sikerült jól belemennünk egy alapos zuhiba, de legalább nem volt mellé rossz idő, és nem lett 40 fok, csak maximum párás levegő. Közben Csaba már betegség miatt visszamondta, és benevezett főszurkolóként az óriási kereplőjével. A terv szerint Szántódon leraktuk a járgányt, összeszedtük magunkat és átkompoztunk Tihanyba, csodálatos balatoni kilátással. Így volt parkolóhely, egyből a rajtnál lyukadtunk ki, és Tihanyban már eszembe is jutott, hogy az egyedi rajtszámom a kocsiban maradt, mert korábban kimászott a csomagból megmutatni magát... Szívás... Szerencsére elég korán érkeztünk, gondoltuk gyorsan órázunk egyet, hátha le lehet csapni még egy tesztelésre, és utána visszamegyek érte. Egy kis chip-kalamajka is volt, de az gyorsan megoldódott. Az óránál viszont viszonylag hosszú időt kellett várakozni, közben én már arra jutottam, hogy veszek is majd egyet, és eme okos gondolat után rájöttem, hogy akkor viszont teljesen feleslegesen várok a tesztelésre, mert egyből meg is vehetem és mehetek is vele. Van egy szuper jófej barátom, aki közben a szuper hőség ellenére bevállalta, hogy visszakompozik a rajtszámomért, és ezt igyekeztem egy jó kis lángossal pluszban is honorálni neki a végén.

Mázlim volt, mert kedvezmény is volt, egy meglepi füles is előkerült, és olyan jófejek voltak a TomTom-osok, hogy állítom, hogy azóta is beleszámít ez is, hogy annyira megszerettem! Ezúton is köszönöm Nekik Tomit! (:

Lehet futási zónát állítani az órán, trénerkedhet nekem a futás közben, a dombokra való tekintettel ezt 5:30-6:00 közé lőttük be. Meglett a csapat többi része is közben, Bendi kölcsön is kapta a másik órám, hogy mérje a saját szuper teljesítményüket. (;

A rajt csúszott, jó 20 percet, de én ilyenen nem idegeskedek, az élmény kedvéért voltam ott. Azért jó lett volna, ha előre tudjuk, hogy csúszik és mennyit, de részletkérdés. Elvileg tempó szerinti rajtzónák voltak hirdetve, biztos a másik szemüvegem volt rajtam, amivel nem láttam őket, de ez sem lényeges. Tomi beüzemelve, a zene is megy a fülemben, és tényleg hallom közben szépen a külvilágot is. (:

Fel voltam vértezve, a szó szoros értelmében: magamra applikáltam Gabi kameráját mellényként, hogy a csodaszép látványból megörökíthessek útközben, ilyet úgysem csináltam még. Hát végül nem is annyira sikerült, de majd legközelebb. (: Elindultunk! Nagyjából pár perc múlva nyakunkba szakadt az eső, megfürdetett alaposan, tartósan. Igazából még jól is esett, felfrissített, a levegőt is kicsit frissebbé varázsolta, és szerencsére nem lett elviselhetetlen pára. Tomi mondta a fülembe folyamatosan, hogy jó vagyok-e, gyorsítsak vagy lassítsak-e, és annak ellenére, hogy a gyári dizsimuzsikát szolgáltatta, egészen jól esett és jó tempót diktált a ritmus is.

Azért egy idő után elállt, a dombok, lejtők viszont maradtak. Igyekeztem tartani a tempót, sík terepen azért ez a sebesség simán megy, így jó lenne itt is teljesíteni, ha már ennyire pontosan tudom Tominak köszönhetően, hogy mennyivel is megyek. Szerencsére eléggé sikerült a sávon belül maradnom, igaz, a dombon felfelé néha kicsit lassultam, de igyekeztem minél jobban megnyomni, ha épp éreztem erőt magamban. De cserébe voltak lejtők is. Lejtőn ugye azt az utasítást kapja az ember, hogy ne fussa el, meg amúgy is vigyázni kell a térdre, mert a lefelét tán még kevésbé szereti, mint a felfelét. Nem esett jól visszafogni magamat, nem szerette a térdem sem, így egy idő után inkább kipróbáltam, hogy mi van akkor, ha elengedem magam, és gurulok lefelé, átadom magam a gravitációnak. Mivel azért az eséstől félek, meg mégiscsak vizes volt az út, ezért azért folyamatosan észnél voltam, extrán koncentráltam, de jó érzés volt száguldani lefelé, így maradt ez a taktika. (: Természetesen az emelkedők kompenzációja megvolt ilyenkor: a tervezettnél gyorsabbá váltunk a gravitációval összefogva.

Az első nagyobb betonos kör után a belső tó körül volt egy kisebb, izgalmasan földutas kör még. Nagyon szép volt ez is, pipacsok akadtak bőven, levendulát én még kevésbé láttam. Földút, tehát az eső jótékonyan hat rá: plusz kilókkal a cipőnkön futottuk ezt a részt, lehetne hívni akár vádlierősítésnek. Csacsival is találkoztunk ezen a szakaszon, nem futott utánunk, de nagyon tisztelettudóan nem is próbálta ki a patáit rajtunk. (:

Jól esett a sok-sok szurkoló az út szélén, biztonságot adott, hogy minden kereszteződésben állt egy szervező, aki nem engedte, hogy eltévedjünk, és még az autóktól is viszonylag el voltunk választva. A befutónál igazán jó kis bulihangulat alakult ki, ott azért többen összegyűltek, és az óriáskereplős magasember is csinálta rendesen a fesztivált. (:

Összességében én jól éreztem magam, elértem a célomat, mindkettőt, a végén megköszöntem Tomit, és megnéztük a 2 órán belüli teljesítményt, amit első közös utunkon produkáltunk együtt. Nem volt félmaraton, de jó volt az idő, szép volt a táj, jó volt a hangulat, jól esett az eső is, és a végén, bár picit nehézkesen leülve, de megehettük a jutalomlángosunkat, hogy aztán visszakompozva az eredeti oldalra, hazaérjünk a beszerzett levendulaszörp társaságában.

És akkor a hangulat kedvéért egy kisvideó, aki ennél hosszabbat szeretne látni, az külön kérhet. (: (Nem találtam magamról egyetlen képet sem az esemény fotói között, így ennyivel kell beérni...)

--> Dupla élménybeszámoló

--> Élménybeszámoló

--> Élménybeszámoló

Úgy éreztem, mégis csak szükséges, hogy néha írjak a futásokról, főleg, ha valami inspiráló élménnyel tudok szolgálni, nem utolsó sorban engem is feltöltenek a visszajelzések, így Szandi javaslatán felbuzdulva ezt erre a felületre helyezem, hadd mutassa meg, mire képes!

Látogassátok sok szeretettel! (:

Tvedi