Kicsit rendhagyó lesz ez a bejegyzés, de ez kicsit most a lelkemből mutat meg. Ugye nem baj? (: Aki nem kíváncsi rá, az még most időben abbahagyhatja az olvasást, de én azért neki is szeretettel ajánlom - mint mindig.

A hét pihenőnapjai, és az előző napi jó kis eredmény után óvatosan, de bizakodva indultam neki a félmaratonnak, nem volt nagyon határozott cél, a körülményekre való tekintettel szerettem volna "csak" végigcsinálni. Azért leginkább 2 órán belül.

Már az odaút is nagyon jó hangulatban telt, Suhantunk, bolondoztunk, eszmét cseréltünk, ahogy azt jófej emberek csinálják. És amikor megérkezünk, a jóérzés csak fokozódott. Vannak olyan futkosós ismerőseim, akik mindenkit ismernek, mindenkivel jóban vannak, mindenkivel csináltak már valamit közösen stb. Habár nékem is egyre több futó ismerettségem alakul ki, most éreztem először, hogy lassan én is jó sok mindenkit ismerek már. (: Az, hogy ez a jó sok mindenki örömmel, szeretettel üdvözölt, melengető jó érzéssel tölt(ött) el! Nem csak odabiccentés, hanem néhány kedves szó váltása, érdeklődés, bíztatás, ölelés, öröm a viszontlátás felett, és Editke szíve máris csordultig napfénnyel! Futó létemre jó sokáig tartott eljutni a rajtszámfelvételig. (((:

Lehet, hogy ennek lett a következménye, hogy én a 3.2.1.rajt-nál végéztem még az utolsó simításokat, de nagyon nem izgatott a dolog, nem győzni jöttem, és így legalább maximálisan kiélhettem a számomra oly motiváló előzgetést. A többieknek adott bő két perces előnynek köszönhetően így szépen majdnem a teljes mezőnyt végigkísérhettem egy-egy szakaszon. (:

A lábim fájt nagyon az elején, nem is mentem sugárhajtással, de csak a frissítőknél álltam meg kicsit inni, megnyújtani és biofreezezni alsó végtagjaim. Nagyjából féltávnál kezdett jó lenni a dolog, onnantól meg sem álltam, sőt, 16 körül valaki bekapcsolta a rakétákat, és az utolsó ötösön lehet még valami rekordfélét is futottam. (: De nem is ez volt a lényeg: végigfutottam, a frissítős megállásokon kívül nem volt egyetlen lépés séta sem, és a végeredmény kereken két óra tiszta idő lett. Nagyon tetszett a terep, élveztem a hullámvasutat, és a felfelék is akkorák voltak, amiket végig biztosan meg tudtam futni, és nem adtam fel sétafikálásba váltva, majd jól kipihentem magam a lejtőkön lefelé vágtázva. Futottam, egyre gyorsabban, mert egyre jobban esett, mert éreztem a befektetett munka eredményét.

Amit pedig a legkedvesebb emlékként hoztam haza erről a napról: a rengeteg lelkesítő mosolyt és biztatást közben, a sok ismerős köszöntését, az őszinte szurkolást egymás felé, az igencsak feltöltő, széles vigyorral kísért pacsikat, az elismerő szavakat a véghajrámban, az öleléseket előtte-utána, a gondoskodást, az odafigyelést, az érdeklődést, a gratulációkat, a közös örömöt és a közös hobbi kovácsolta igazi emberi érzéseket.

Nagyon örültem az eredményemnek, annak, hogy sikerült jól teljesítenem, de leginkább Nektek örültem, a rengeteg futóbaráti szeretetnek, az egyre több barátnak, jóbarátnak, akik azt éreztették velem, hogy nem csak én örülök a találkozásnak, a viszontlátásnak és a közös napnak. És mosolyra derültem a számtalan "ő is mindenhol ott van" tekintet kapcsán, ami sokunk szemében villogott. (:

Köszönöm! Ezen a napon PONT ERRE volt szükségem!!!

Megígérem, hogy most nem leszek hosszú. (: Nem kell mindig ömlengeni. Najó, de néha mégis meg kell írni, milyen jó is volt, és milyen jó is, hogy volt!

Már javasoltam, hogy a kőbányai pincerendszert, azaz a BBU Földalatti Futást mindenki próbálja ki egyszer, magam már nem is először voltam, de továbbra is élmény.

Már előre egész csapat ember jelezte, hogy részt kíván venni az alkalmon. A tervezkedés során a Bendi-Hajni-Edi hármas készült az alagút és a 4 km meghódítására, de a múlt héten úgy alakult, hogy csak az utolsó tényező maradt a rajthozállásra. Gondoltam akkor átfordítom a dolgot, a kellemes élményfutásból másmilyen élményt csinálok, annyira már úgysem újdonság a pince, viszont kezdem lassan nagyon megismerni. (: A héten sajna szükség volt pár pihenőnapra, de legalább ennek következtében lett elég alvás, így ilyen hosszú éjszakák alatt mertem nagyot álmodni: gondoltam megyek, és megnyerem. (:

A rajt előtt szép népes S!-csapat gyülekezett, felhőtlen jókedvvel, tavaszi vidámsággal, az időjárással teljesen harmonizálva és engem teljesen feltöltve! Voltak törpék, felnőttek, de mindenki majd'befutott már! Öröm volt látni őket, a mosolyokat, a lelkesedést, a nagy családot! Ám egy kép többet mond minden szónál:

Ott veti el a kockát az ember, ha felteszi a kérdést Kristófnak: Na, megnyerjük? Én nyulazok Neked, Te nyulazol nekem. (: A múltkor olyan jót hajráztunk a Violin fm végén, hogy nem volt kétségem afelől, hogy nemcsakhogy benne van a fiatalemberben a dolog, de még kedve is lenne hozzá. ;) (Csak bírjam a tempóját! :P) Így aztán jól betaktikáztuk magunkat az egyik rajtszakasz elejére: viszonylag szellős volt előttünk a pálya, de azért előrébb volt már felvezető sereg a korábbi rajtokból.

Voltak, akik nagyon szerettek volna az elején indulni (de hogy miért, azt nem tudjuk), mi azért a türelmes taktikázók voltunk, és (nagyon) nem bosszantottuk fel magunkat a kalimpálva és viszonylag méretes amplitudóval futó társainkon sem. Viszont mentünk, mert azt mondtuk, hogy menni kell. (: Külső szemmel aranyosak voltunk szerintem, ahogy ügyeltük a másikat, hogy el ne veszítsük nagyon, és ahogy visszajeleztünk egymásnak, hogy "Jövök!". Ezúttal nem a belassulva álmélkodásé volt a főszerep, de azért menet közben az orrunk elé is, nem csak a lábunk alá lestünk.

A föld alatt nem tudok mérni a GPS áthatolási képtelensége miatt, de ott úgyis egészen hektikusan lehet közlekedni: sok a kanyar, visszafordító, és még azért kicsit a pocsolyákat is szemmel kell tartani a csúszásveszély maximális kizárása érdekében. Meg a beszűkülő pálya az utólért korábbi rajtolók miatt a szélesebb szakaszokra korlátozza az előzhetnékünket. A lépcsőről, meg a kivilágítatlan töksötét toporgós 2 szakaszról nem is beszélve! Farkasvaksik előnyben, de a fény felé mentem, mert most lehetett. (:

Azonban a földfelszínről vannak hiteles mérési adatok, melyek elég sokszor mutattak 4 perc körüli értéket, és a mutató 4:03-ig is kilengett! Juhééé! És bírtuk mindketten a tempót!

Az idő viszont nem hazudik: az alagútból kiérve Kristóf otthagyott, mint jó nyuszi, tartottam a tempót, de azért kicsit sikerült előtte ellépnie, így simán alaposan megvert, én pedig 17:54-es idővel pottyantam be utána a célba. Hogy mennyi???!!! O: Oké, hogy gyorsak voltunk, de nagyon!!! Szerintem 20 éve nem futottam ilyen gyorsan, 4 km-en keresztül meg pláne, ráadásul egy sötét-kanyargós pincerendszerrel gazdagítva! Vagyis nem vagyok még 20, de izé, elég sok éve nem volt ilyen. Számoljunk: 4:28-as átlag a 4 km-en. Ma emberkedtem (;, bírtam, és jólesett!

Az eredményhirdetést nem szabadott kihagyni: reméltünk Kristófnak is egy dobogót ezzel a csodás teljesítménnyel, de ezek a fiatalok nagyon gyorsak, így ő az előkelő 8. helyen zárt, nekem meg jól összenyulazott egy ezüstérmet. Visszaszámlálás elindult: legközelebb első leszek. (:

A taktika is megvan a következő alkalomra: a Suhanj-család összeáll egy nagy egésszé, ahogy szokott, és szépen megnyeri együttes erővel a futamot! (:

Gratulálok a teljes csapatnak a szuper teljesítéshez!!! Köszönöm mindenkinek az energiát, a mosolyokat, a hangulatot, Kristófnak pedig külön az együttfutást, Nélküled nem sikerült volna, így a II. hely fele, vagyis az egyik vonalka a Tied! ;)

A képekért köszönet a Suhanj! családtagoknak!

Nemrég kicsit átalakult a TomTom Mysports webes felület, így sejteni lehetett, hogy a mobilapplikációt sem kíméli már sokáig az átváltozás. Íme, megérkezett! Én pedig nem tudtam ellenállni a kérésnek, hogy szétkattogjam. (:

Hogyan kezdjünk hozzá?

Mostanra valószínűleg már mindenkinek jelzett a telefonja egy szinkron során, hogy új applikáció érhető el. Akinél mégsem frissült volna még, az az áruházából letöltheti, külön alkalmazásként szerepel, a név is új: TomTom Sports. Telepítés/frissítés után egész gyorsan át is emel szépen minden beállítást, így nem kell semmit újból beírogatni. Ezt követően a régi app már az újra figyelmeztet, illetve át lehet lépni belőle az új alkalmazásba. A régi pedig törölhető is, azaz nem foglalnak duplán helyet.

Annyi gubancom volt vele, hogy egyből az áruházból megnyitva nem akart továbblépni az adatok átemelésén, de rendesen a widget ikonnnal megnyitva máris villámgyorsan megvolt minden, és indult az alkalmazás.

Nem meglepődni viszont: nem minden telefonra érhető el az újdonság...

Mit kapunk most?

Az applikáció "kezdőképernyője" ahelyett, hogy egyből az aktivitások listáját tárná elénk, kicsit közvetlenebb: könnyebben elérhető a menü alul, és az indítóoldalon motiváló, barátságos csempéket kapunk. Már ha mozogtunk rendesen, mert azt is az orruk alá dörgöli, ha kicsit elhanyagoltuk a testünket. (:

Kikapcsolható figyelmeztetők: törölhetjük a régi app-ot, ne feledjük el bekapcsolni a pulzusfigyelést.

És ezt követik az érdekességek: legutóbbi tevékenység, ami akár egyből innen meg is osztható, a sebességünk alakulása, az utóbbi 5 tevékenység össztávjának változása, korábbi események, beállított célok, és persze ez minden sportra szépen egymás után. Ahol meghaladtuk korábbi önmagunkat, zöld nyilacska jelzi a javulást, a lefelé mutató piros nyíl pedig a csökkenésre utal. Nekem épp van egy konzisztens, azaz szinten tartott értékem is, e mellett se fel, se le.

A csempefal képezi egyben a Latest menüpontot, ami kicsit túlmutat azért már a legutóbbiakon, de összhangban van az azonos nevű webes menüponttal. Természetesen minden csempe (hívjuk ennek, úgyis divatos az elnevezés, meg illik is rá) kattintható, azaz további ínyencségeket tartogat számunkra. Az aktivitások a részleteket mutatják a már megszokott módon, az elemző statisztikai adatok mögött pedig további részleteket találhatunk.

Aktivitásrészletek – még részletesebben

Az Activities menüpontban találjuk a tevékenységlistánkat, az edzéstípuson pedig arany, ezüst, bronz érmeket is gyűjthetünk: az átlagos tempó, a távolság, a félmaratoni időeredmény és még ki tudja mi alapján. Nem egy-egy érték, hanem értéksávok kapjuk ezeket az érmeket, de minden sportághoz megvan külön a dobogó. A lista szűrhető, vagy megjeleníthetünk benne minden mozgásformát egyszerre, időrendben.

Egy-egy akciónknál a térkép alatt a már jól ismert összegzés/statisztikák/szakaszeredmények hármas sorakozik, azonban az összegzés több adattal (és ha van, a helyezéssel), a statisztika pedig némiképp más köntösben. Különösen tetszik a különböző adatok párosított grafikoncsomagja: a szinttel párosított tempós, pulzusos minigrafikonok, a maximális értékek feltüntetésével. Végre nem kell keresnem a max pulzusom, látható az egyes pulzuszónák aránya is, de az emelkedés-szint párosítású minigrafikon lényegét őszintén szólva nem egészen értem.

A térkép és a minigrafikonok is kattinthatók, és a mostani megoldással sokkal jobban követhetők végig mobilon az edzés időtengelyén a pillanatnyi adatok. Bármit is kezdünk el meglesni, nagyon izgalmasan állítható a két megjelenített grafikon a lehetőségek közül választva fel-le húzással, bár képileg ez nem annyira kiemelt, én is véletlenül jöttem rá, hogy a karikákba más-más adat húzható. Ezt a térképnél sajnos nem sikerült elérnem, így itt be kell érni a tempó és szint követésével.

A szakaszeredmények újfajta megjelenítése tetszik is meg nem is: tetszik a formavilág, de túl távol kerülnek egymástól az egyes eredmények, így keveset látok egyszerre a képernyőn (az eddigi 10 km-hez képest most csak 4! km adata fér ki a képernyőre, és sajnos a weben is csak 6). Azonban itt fellelhető a térképpel párosított sebességen kívül a szint és a pulzus is, csak a kívánt oszlop tetejére kell kattintani a párosításhoz, majd a térképen is végigfuttatható, akár még kilométerekre közelítve is. A fő összefoglaló adatok megjelenítése a táblázat alatt díjazandó.

Amit hiányoltam még eddig, de most részben megkaptam: az alkalmazásban szerkeszthető a sportág, olyat is választhatsz akár, amit a Te órád külön nem tud kezelni alapból (pl. terepfutás), és megadható név az edzéshez. A táv és idő korrekciója marad a weben egyelőre.

A megosztás is megújult: helyben készült, vagy már korábban ellőtt képet tehetünk be háttérnek, bizonyos fokig akár szerkeszthetjük is itt, az adatok elhelyezését is választhatjuk a 4 oldal közül, a ráírandó extra szövegnek pedig a színe is megadható. Bár egy csomó minden átlátszósága módosítható, azt nem sikerült kiokoskodnom, hogy kép nélkül hogy oszthatok meg (max fényképezek egy feketét :P), valamint az adatoknál a mindent vagy semmit elvet véltem felfedezni: míg korábban ki-be kapcsolható volt az útvonalrajz, táv, idő, itt most vagy mindent ráteszünk, vagy semmit sem.

Trendek, avagy szanaszéjjel leszünk analizálva

Ez az igazán nagy újdonság az alkalmazás háza táján, mert a papíros és az exceltábla előkapása és teleirkálása helyett készen kapjuk az analízisünket: aktuális havi edzésszám – legyőzzük-e előző havi önmagunkat?, valamint a már említett sebesség, táv változások, utolsó alkalmak, éves összesek sportáganként. A Trends menüpontban ezek az adatok is mind-mind kattinthatók és további részleteket rejtenek: görgethető grafikont, összesítéseket és az adott csoporthoz tartozó aktivitások listáját, melyeket ki is bonthatunk. Itt leltem meg például az éves összesítésben a havi távok összegzését is, bár az idők összegzése meg a havi edzésszám grafikonja mögött rejtőzik. Ez talán a korábbi verzióban logikusabban előcsalogatható volt.

Hasznos kis jószág ez, amivel borzasztó sokat el lehet majd szöszölni, és lehet törekedni rá (persze azért ne mindenáron!), hogy a zöld nyilacskák legyenek többségben. (:

Megfigyelendő, hogy a sebességénél fiú figura szerepel, míg az utolsó 5 aktivitás összesítésénél lány figura: a fiúk gyorsak, a lányok meg sokat mennek? (:

Beállítások

A Manage menüpont bár kinézetre megújult, de tartalmilag a korábban is kezelt beállítási lehetőségeket tartalmazza.

Újdonságként a további applikációkkal való összekapcsolás jelent meg, ennek segítségével egyből átadhatjuk az edzések adatait más alkalmazásoknak. Nem használok már mást, így ezt nem próbáltam ki, de ami késik nem múlik, a kíváncsiság valószínűleg egyszer majd elhajt idáig is.

Izgalmas kalandnak ígérkezik

Biztos, hogy sokmindent nem sikerült felfedeznem még, annyi minden rejt további funkciókat, összehasonlításokat, részleteket, de ez jó! Lehet összevissza kattintgatni, és – legalábbis egy ideig – a sikeres edzésen túl jutalmul új rejtett elemeket is találhatunk. (: Hát még aki a napi követést, célokat is használja!

Van, ami jobban tetszik ebben a változatban, és van, amihez még hozzá kell szokni, hogy máshogy kell elővadászni. Valószínűleg fognak változtatni még egy-két dolgon a használat alapján, elvégre most eléggé új alapokra helyeződött minden. Remélem mihamarabb kijavítják a km- és szakaszeredmény-elcsúszásokat is (nem is értem, hogy hogy lehetnek különbözőek az értékek, amikor az alkalmazás és a webes felületnek is egy-egy keretrendszer csak elvileg, amik ugyanazokat a bemeneti adatokat dolgozzák fel, vagyis jelenítik meg...).

Az órával való kapcsolódás is megújult, nálam egyből szinkronizál, ahogy minden be van kapcsolva hozzá.

Nekem mindenesetre tetszik, hogy ilyen sokmindent meg tudok nézni, össze tudok hasonlítani – végtére is ebből látszik a mozgolódások hatására végbement változás. Ha akarok, a lényegre koncentrálok egy-egy aktivitásnál, ha akarok, elveszek a részletekben és az összefüggésekben, így tudom arra használni az alkalmazást, amire épp időm, kedvem és szükségem van.

A többplatformos lehetőség és a nagyképernyő okán azonban szívesen látnám viszont ezeket az elemzéseket, összehasonlító információkat a webes felületen is, mégiscsak jobban mutatnak a dolgok nagyban, és a kezelése is kényelmesebb egy számítógépnek. Bár a telefon meg inkább kéznél van többnyire...

Mozogni viszont továbbra is nekünk kell, így ne legyünk restek felkerekedni egy körre! Majd aztán mégegyre, hogy legyen mit kielemezni... (;

Még szürke melegítő után is kutattam, de végül maradt csak a szürke pulcsi... (:

Ez a Balboa útvonal amolyan eggyszermindenkinekkötelező, főleg, aki szereti a terepet.

No meg aztán meg is nézed előtte a korábbi évekről készült videókat, és kettős várakozással állsz a dolog elébe: Tényleg van kedved 19/2 km-en keresztül jégen egyensúlyozni? Naná, hogy kíváncsi vagy rá, hogy te hogy fogod megoldani ezt a feladatot, és igazából milyen is felmászni köszönni Erzsinek.

Ezt a szombati mókát most vártam, még ha nem is voltak nagy terveim, de mindenképp legalább kellemes (de természetesen futó) kirándulásnak vágytam, ami nem volt már vagy egy hónapja. (: Ritka, amikor semmilyen célidőre nem vágyik az ember, így bennem is volt egy "2:30-cal azért jó lenne" gondolat, ami a megelőző esti órákra már merész, de nem mindenáron 2:15-re zsugorodott. És egy meglátjuk, mi lesz, érezzük jól magunkat, valamint edzői utasításra Staying alive! (((:

Öltözködésileg most nem pánikoltam, ebben sokat segített, hogy egész héten már szabadtéri futás volt, VÉGRE!!! Viszont kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy végre én is kipróbáljam a sokéve tulajdonomban lévő, a Tajgán már megdicsért, általam azonban még sosem használt szegecseimet.

Megérkezvén a rengeteg Rocky közé semmi kifogásom nem volt a hangulatra, várakozás töltött el, és vártam, hogy találkozhassak az oroszlánnal, és kipróbálhassam a híres útvonalat. Rajtpisztoly eldördül, a sok Rocky kigördül, majdnem szó szerint. A rajtnál a vízszintes terep nem volt annyira csúszkálós, hogy rákényszerült volna az agyam a gondolkodásra, az autó is csak lendület nélkül kapart el, így aztán kénytelen voltam a rajt után kb. 2 perccel az első lejtősebb csúszkálónál megállni, és felkapni a szegecstalpakat. Szuper döntés volt, és nem győzöm dicsérni eme isteni találmányt eléggé!

Előre tudott volt, hogy lesz bőven hegy, amiket nem fogok tudni megfutni teljesen, főleg az elmúlt időszak viszonylag kevés emelkedős edzése okán, de lesznek cserébe a hegyeknek másik oldalai is, sőt, az oda-vissza pálya miatt mindennek meglesz a pontosan ugyanolyan párja, így vártak száguldozások is. Elsőre azért óvatosan ismerkedtem a kicsit szúrós zoknival, de ez egy annyira fasza találmány, hogy nagyon-nagyon hamar imádni lehet!!! A hegyeken felmásztam, a lejtőkön leszáguldottam, és mivel a többségnek csúszott a jég, ezért szabad volt a pálya számomra.

Mivel Ferit el kell vinnem majd egy körre, ezért elkezdtem megjegyezni, merre megyünk, de továbbra is csak a kettőt jobbra oroszlán reptérnél balra rész van meg, ám szerencsére van térkép. (((: A terepfutás szépsége a természet csodáinak beszippantása a futás közben – na ebből most azért leginkább lábtájon volt szemlélődés, mert hiába a szögecs, azért tűzön-vízen, kövön-rönkön nem visz át, meg azért van ott két boka is, amire figyelni kell. Azaz: Feri, mehetünk, de majd nézzük meg előtte a térképet. (((:

Azért persze valamelyest sikerült figyelni: az erdő csodás így is, a téli hangulat, ráadásul napsütéssel külön varázst teremt neki, és jó volt a Csaba által elhagyós futásról, a BÚÉK20-ról, meg a Baráti Erdősfutásainkról ismerős helyeket felismerni (igen, még nekem is sikerült :P). A talaj változatos volt: volt, ahol szépséges jégtakaró fogadott, volt, ahol mi tapostuk a havat szinte jéggé, volt, ahol "csodálatos" és egyáltalán nem futóbarát köves talaj fogadott, és visszafelére a kevésbé havas területeket a sok szürkepulcsis finom kis fröcsögős sárrá alakította.

Lehet azt mondani, hogy kicsit csaltam, mert szögekkel könnyű, de bárkinek lehetnek szögei, mint ahogy sokaknak voltak is. Ennek ellenére nekem is kellett futni, mert a szögek nem futottak helyettem, sőt, nem egyenesítették ki az emelkedőket sem (a lejtőket nem kell, mert azokat már imádom), szóval ugyanúgy menni kellett, de egészen fenomenális élmény volt ez így. Nem tudom, mit tettem volna, ha én is csúszkálok. Gondolkodtam kicsit rajta, és nem vagyok benne biztos, hogy nem mondtam volna azt, hogy ez így nekem nem gyere be... És egyvalamit nem lehet a szögekkel: betonon halkan somfordálni. (:

Felfeléken annyira nem rettegtem, ott a combom vette elő néha a nemfutottálmostanábanhegyet-kártyáját, de igyekeztem elrakatni vele, hogy aztán esetleg átadhassa a tüdőmnek. Ilyen gonoszak ezek. (:

Néhány emelkedőn azonban előre tartottam tőle, hogy milyen lesz ez visszafele, főleg a már szembe száguldozó, és néha eléggé repülő és balett módban gravitáló futótársak láttán. De ha megérkezel a csúcsra, azaz a János-hegy tetején az Erzsébet-kilátóhoz, és gyakorlod, majd élesben is bemutatod az ugrást, onnantól teljesen más szemszögből láthatod a pályát. Egészen pontosan pontosan fordítva. (:

Sokkal jobban esett a még felfelé igyekvőket biztatni, mint amikor még a már lefele jövőknek szurkoltunk, jó volt látni az ismerős arcokat, és megnyugtatni őket, hogy nincs már sok hátra, egy jóóóó nagy öleléssel pedig adni nekik az energiádból. Persze visszafele is vannak dombok, de a felfelé vészesnek látszó lejtek nem is annyira vészesek. Azért volt, ahol kicsit féltem, mert annyira mentem lefelé, és annyira sima volt minden, néha egy-egy kővel vagy domborulattal, hogy tartózkodni akartam a kisodródik-lecsúszik-jónagyotesik műveletsortól. Egyébként sem szeretek esni, jégen ez még rosszabb, és most amúgy sem volt nagyon szükségem egy seggrecsüccsre a nagy felkészülési időszakban. De az aprócska léptek nagy dolgokra képesek, így a világ ismét megmenekült, hála a pindupandúr-lépéseknek! (: Ezen a szakaszon még Andrist is jól otthagytam, de annyira jó volt csak menni, menni és menni!

Ez pont így egy nagy egész, így nincs értelme jobb vagy nem jobb részekről beszélni, összeadódnak, kiegyenlítődnek, az én drága agyam amúgy is csodásan egy nagy élménymasszává gyúrja az egészet, mégis a kedvencem volt a felismert részek örömén túl a Szépjuhászné csomópont, a mosolygós-Krisztikés frissítőpontjával, a boxkesztyűs-boxzsákos gyerekekkel, és persze minden lelkes és füligérőszájú önkéntes, segítő, fotós, ügyelt is bárhol ezen a napon!!! Nagy köszönet érte Nektek!!! A pálya pedig? A természettől kaptuk, olyan volt, amilyennek lennie kellett, és köszönjük neki, hogy megengedte, hogy fussunk rajta, és még szép időt, napsütést is adott mellé!

Az időt elengedtem, sőt, nem is stresszeltem semmin sem, se közben, se a végén, de azért toltuk neki rendesen Andrissal. Ha már egyszer ezért jöttünk. Az előttünk szaladó hölgyet még persze meg akartam előzni, akár az utolsó domb megfutása árán is, és ez mindkettő meg is lett. A célban pedig tökéletes volt a befutócsapat, ha esetleg nem is lett volna kedvem (akarom mondani erőm) mosolyogni, akkor is mosolyra, nevetésre varázsoltak, és ily vidám célfotóval lettem ennek köszönhetően gazdagabb. (:

Az eredmény pedig 2:33, ami tökéletes, és ha beleszámítjuk, hogy még meg kellett szögelnem magam az elején, akkor a kitűzött cél maximálisan teljesítve: jól éreztem magam, nagyon jól esett, a végére kellemesen elfáradtam és igen, szükségem volt erre!!!

Egyébként pedig jól átvertem mindenkit: nem is futottam, hanem repültem. (: Egész jó emelkedésem van betonról szögekkel, mi? ;P

Und a mérleg: 0 db esés, szerencsére 0 db roki balboka (:, 1 db elhagyott szegecs, 2 db reggelre izomlázas fenék-comb, 1 db szuper nap, 1 db teljesített Balboa!

Ma, vasárnap reggel pedig leöblítettem egy igazán jóleső napsütéses Kvázibárkivel – köszi Sanyosz!, és a fenekeim átadták az izomlázat a combjaimnak. Egészségükre, ha ez kell nekik, nekem meg a napfény kell, és megkaptam. (:

És most megajándékozom magam egy szuper ebéddel is, mert megérdemlem!

Tavaly úgy esett, hogy lecsúsztam a Zúzmara nevezésről, meghúzták a vonalat, mielőtt nekiláttam volna a folyamatnak, pedig olyan jópofa hópelyhes érem járt a félmaratonért, hogy szerettem volna a ráadásul extra helyszínen futni. Aztán ez az esemény viszonylag hamar megkapta az "ígyjártam" címkét.

Szerencsére a félmaraton-mánia csomagomhoz ez az idén sem kellett, mert Siófokon már kipipáltam a téli állomást, de ha már egyszer nem jött össze, másodszor időben intézkedtem.

Bár a tavaly év végi túlzásba vitt kényszerpihenő, és az ennek folyományaként idén elég kevés lefutott kilométer, valamint anya sem erre biztatott volna, mégis örülök, hogy lefutottam ezt a 21 km-t. Nem vártam egyéni csúcsot, nem is akartam semmit sem extrázni, csak szerettem volna végigcsinálni, úgy, hogy tényleg végig is tudjam futni és megkapjam a jegesmacis érmet – hiszen lélekben erre készültem.

Az egészségi állapotomon kívül az időjárás is eléggé viccesre sikerült így év elején, ezek együttállásának köszönhetően csak csütörtökön merészkedtem ki a szabadba futni egyet. Erre mindenképpen szükségem volt, hogy ne csak a terem levegőhiányos közegéből lépjek szombaton a Lóversenypályára. Egyben azt is kipróbáltam legalább, hogy a kitalált öltözékemben bazimelegem van, és még grátiszként a csípőm is beállt. Mázlija van annak, aki futás után pont be tud esni egy stretching órára, és még a csontkovácsa is ráér másnap, így szombat reggelre már egész jól ment a járás.

A vicces időjárásnak és a meglepi havazásnak köszönhetően tán eddig soha nem tapasztalt agyalás előzte meg a versenyt: Aszfalt vagy terepcipő? Mennyire öltözzek be, ha melegem volt két napja? Ha esik a hó, még kabát is kellene... Mit veszek fel utána, ha még egy egész délutánt mászkánlni készülök? Majdnem még előző este sem volt világos a forgatókönyv, de végül gyártottam alternatívákat, és ennek megfelelően pakoltam. Aggasztó volt az is, hogy a vegyes borítású pálya miként fog kinézni a havazás latyakba fordulása után, és vajon megfagy-e az egész reggelre.

Éjszaka csodaszép időt álmodtam, és ennek megfelelő enyhe napot is kaptunk, tökéletes időjárással, 1-2 fokkal, többször napsütéssel és csak néha széllel. Így az égiekre nem lehetett és nem is volt panasz! A helyszínre érkezvén azt is konstatáltam, hogy jó döntés volt a terepcipő, az aszfalton kibírok annyit benne, de a többi részre inkább ez lesz a nyerő.

Rajt előtt sokmindenkivel összefutottunk, és egy közös fotóval és mókázva hangolódtunk a Mesterrel az indulásra. A csarnokban szerintem kicsit túl meleget csináltak(tunk?), így én már előre leizzadtam, de jól esett, hogy nem kellett fagyoskodni az indító kürtszóig.

Aztán indulhat a mandula! Tudtam, hogy nem fogom gyorsan bírni, pláne, hogy a terepviszonyokról fogalmam sem volt, így semmiképp sem akartam az elejét elfutni, bemelegedtem, ismerkedtem, az első párszáz méteren még Andival közösen. Aztán következett az ismerkedés után rögvest az alkalmazkodás, hozzávetőlegesen 21 km-en keresztül. (: Egy komplett fizikai és logikai játék vette kezdetét: fuss-ugrándozz-korrigálj úgy, hogy lehetőleg találd meg azokat a nyomvonalakat, ahol meg tud kapaszkodni eléggé a cipőd, és nem csúszol el, ha lehet, még a pocsolyákban se merülj el bokáig, és közben a többieket is kerüld ki/engedd el. Szóval ez volt a mai Zúzmarun. Még ha kicsit fárasztó is volt, amit részben betudok az edzetlenségemnek, azért élveztem ezt a nehéz feladatot, amibe belefért még egy pulcsicsere és a cipőtalpak tökéletes tisztítása. (: És élveztem, hogy azért viszonylag tudok tartani egy (elég lassú (: ) tempót, és nem is terveztem ennél többet a mai napra. Ami még fontos volt: nem makacsolta meg magát a csípőm, nem fájdult meg a lábam, párszor akart csak a csuklyám beállni, de aztán mindig gyorsan meggondolta magát. A 17-18. km között azonban a csípőm nem bírta tovább, és magával rántotta a fájdalomba az egész ballábamat. Szerencsére nem volt elviselhetetlen, és egy km alatt egészen el is múlt ez a fájdalom, de azért kihagytam volna. (:

Voltak lassabb(nak érzett) és gyorsabb(nak érzett) szakaszok, utóbbi leginkább nem meglepő módon az aszfaltos részeken, nem estem el egyszer sem, nem ment ki a bokám, a végén megpróbáltam még a 2 órán belüli beérkezést is megcélozni, bár ehhez kicsit későn kaptam észbe, de amiért jöttem, meglett: futottam egy jó hangulatú 2 óra körüli félmaratont. A térkép alapján egy zabolátlan kiscsikó hóbannyargalászása történt ma kereken 2 óra 1 percben, jelenleg kicsit terminátorkás még a mozgásom a friss izomláznak köszönhetően, de így jár az, aki egy hónapig nem fut hosszabbat, és aztán egyetlen nap alatt megduplázza az elmúlt egy hónap szumma futásmennyiségét a Zúzmara félmaratonon.

Nagyon díjaztam a befutó melegségét: ekkor pláne imádtam, hogy nem kell kint fagyoskodni, hanem egyből a meleg helyen vagyok! És tisztelettel köszönöm a dicséreteket, és az idétlenebbnél idétlenebb végfotókat.

Persze nem volt elég ennyi a mai napra, így végigszurkoltam a 10 km-eseket is még délután, hogy aztán egy pohárka forraltborral jutalmazzuk meg magunkat a napi teljesítmény okán Feri barátommal. Most pedig jöhet a pihenés, mert kicsit megnyugodtam, hogy tudok még futni, nem felejtettem mindent el, és nincs már olyan messze az a forma, amibe visszavágyom. És tovább!

A képekért pedig köszönet a Kabaláknak és Gergőnek!

2016-ban voltam először a BUÉK20 elnevezésű teljesítménytúrán Csabának köszönhetően, Csabával. Nem tiltott a futás, így akkor futva tettük meg a távot, és lényegében az volt az újkori terepfutásaim egyik elsője, még ha egész hosszú szünet is követte. Nem volt kérdés, hogy 2017-ben is ezzel kezdődik az év.

Nagy várakozással álltam a BUÉK20 elébe, bár az évvégi betegség gyengítő hatása még kissé érződött. Nem volt sok futás 2017 elején a szabadban, inkább még próbáltam másféle edzésformákkal és beltéri futkározással visszanyerni az életerőt – nem mindig teljes sikerrel. Hozzátett egy lapáttal az is, hogy bejött ez a bazihideg. Nem az volt a nyűgöm, hogy rekordokat döntöget a hőmérséklet, hanem hogy nem éreztem magam még teljesen egészségesnek, és nem akartam ráfázni és ráfázni. De semmiképp sem akartam kihagyni!

Aztán pénteken délután született egy ésszerű döntés: futás helyett valóban teljesítménytúra lesz ez az idén. Döntöttünk így Andrissal, mert a szupernél is rekordabb hideget ígértek, pont szombatra (majd vasárnapra), mert így fel lehetett öltözni kicsit jobban mackónak, kényelmesebben melegebben, mert így lehetett vinni a termosz teát a hátizsákban magunkkal, mert így nem izzadtunk le teljes bizonyossággal, hogy aztán rizikóztassunk egy visszafázást. Nyugodtabb lett így, jó döntést hoztunk.

Engem nagyon beijesztett ez a hideg, kicsit túlságosan meg is ijedtem, hogy nem akarok visszabetegedni. Ha jövőre is -18°C lenne, amikor megyünk, akkor jó lesz a túrabakancs, a két vastag hosszúzokni, a középmeleg futógatya a hegymászónadrággal és a rövid aláöltözőnacival, a duplakesztyű néha lehetne melegebb, a sapka-sál is kell, de a hőtükrös aláöltöző, a hosszúujjú futófelső és a vastag futópulcsi közül egy vékony réteg elengedhető a barikás kabát alatt. Mert így azért már az elején picit meg lehet izzadni, főleg a hátizsák alatt. Na meg amikor az ember a lejtőkbe azért némileg belefut, mert hajtja a vére (meg a lába).

A társaság lassan összekészülő tagjának köszönhetően passzentosan értünk a helyszínre, és papír szerint 10:00-kor rajtoltunk el. Indításnak védőital, kis spekuláció a kezdő lépésekről, majd uzsgyi! Elhagytuk Hűvösvölgy Gyermekvasút megállóját, és belevetettük magunkat az erdőbe, egy jó kis havas séta keretein belül. Szinte sosem voltunk egyedül, még ha néha nekünk is kellett meglesni a térképet, leírást, hogy merre tovább, a piros-fehér szalagok és a többi bátor túrázó színesítette végig utunkat.

Csodálatos időnk volt: a hideg ellenére végig sütött a nap, és így beöltözve kellemes volt a séta, és csak néha akart lefagyni a kéz, az áll, a fülcimpa alja, vagy épp picit a nózi. Szerencsére nem gyakran és nem elviselhetetlenül. Amikor a napsugarak jobban hozzánkfértek, akkor még a hőmérséklet is egész elviselhető volt, kicsit jobban eldugva a nap elől az erdőben volt hűvösebb a levegő. A szélátfúvások is bőven az elviselhetőségi határ alatt boldogítottak.

A téli erdő, a napfény és a kristálytiszta levegő mindenért kárpótolt: a vizuális élmény és az élvezeti érték számomra maximális volt! Tipródtam rajta egy darabig, hogy a fényképezőmet ki merjem-e tenni ennek az időjárásnak, de aztán úgy döntöttem, inkább megkímélem, meg akkor nem is fogok (akarni) folyamatosan kattogni. A fiókból előkerített kompakt kisgépemnek a feltöltésére viszont már nem volt agyam, így egyetlen képet se készítettem vele, a nap további részében pedig lesúlyozási funkciót töltött be. Azért a telefonos orralfényképezés bajnokává sikerült válnom. (;

De nem is a fotózás volt a lényeg, bár egy picit melegebb, de hasonlóan havas-napsütéses erdei fotóstúrát majd szeretnék, de ez a kirándulás most a kitörölhetetlen memóriába való képrögzítésről és a digitalizációtól (majdnem) mentes színtiszta élményről szólt. Gyűjtöttük az állomásokon az újévi pecséteket, izgatottan vártuk a titkos ellenőrzőpontokat, és élveztük a szervezők által kiszemelt csodás erdei utat, minden látványával, nehezítő óriáslépcsőjével, megfutható lejtőjével és fenékformáló emelkedőjével együtt! És mázlisan találkoztunk még a gyermekvasúttal is! Egyszóval: csodálatosvolt!!!

Hatalmas köszönet illeti a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesületet és a bennünket kiszolgáló csapat minden egyes tagját, hiszen az előkészületek és különösképpen az egész napos helytállásuk, értünkfagyoskodásuk rettenetesen tiszteletreméltó! A befutóban kapott forró tea és virsli megkoronázta a napot, és bár közben lefagyott a kezünk (kesztyűben nem lehet virslizni) és egyhelyben hamar elkezdtünk fázni, a megfagyott tormát és a tányéron percek alatt fagyásnak induló mustárt nem lehetett kihagyni! Feri tiszteletére pedig majdnem magamra is öntöttem – ha már rá nem önthettem – a meleg teát.

Az összesített pontszám részemről egy csodálatos nap, a retinámon keresztül az agyamba égett fantasztikus képek, papír szerinti 14:59-es teljesítés, és visszavágyás a természetbe!

Én biztosan jövőre is ott leszek, azt, hogy túrázva vagy futva, még meglátom, de jószívvel ajánlom mindenkinek, mert nagyon hangulatos, nagyon kellemes évindító, és nagyon jólszervezett isaz esemény! Találkozzunk 2018 BUÉK20 eseményén!

December 31.

Ami nem jelenti, hogy mindenképpen mindenkinek összegezni, értékelni kell az évet, részemről is egy csomó minden itt már meg vagyon írva, de én terveztem, hogy – már csak a magam kedvéért is – készítek egy kis összefoglalót, megpróbálom a magam matekos-infós módján összegyűjteni, mit adtunk egymásnak 2016-tal. Mindezt a teljesség igénye nélkül, de a szívemben az év minden mozzanatát tiszteletben, megbecsülésben és köszönetben melengetve. Mert minden egyes pillanat, minden egyes mozzanat kihagyhatatlan és feledhetetlen építőeleme annak, ami most vagyok, 2016. december 31-én. És így lépek át 2017. január 1-jén az új évbe, hogy 2017-tel is hatalmas dolgokat vigyünk véghez! Mert én ezt szeretném jövőre!

Nagyon sokminden fért bele az évbe. Izgalmas, mozgalmas, hasznos, tanulságos, leginkább talán nempihenős. De így szeretem!

Volt sok találkozó, sok koncert, fesztivál, klipforgatás, rengeteg kilométer utazás, tavak megkerülése, új országok megismerése, új földrész meglátogatása, sok-sok (új) barát, fantasztikus futótársak, mozi, színház, tanulás, tanítás, állásinterjú és lakásnézés, 1 db munkahelymódosítás és 1 db költözés, új hobbik, sok új dolog kipróbálása, rengeteg önkénteskedés, tervezés, lemondás, újratervezés, kitartás, Suhanjkodás és persze futás. Mertem nagyot álmodni!

És ami szerencsére nem volt: feladás, elbukás, sérülés, veszekedés, semmittevés, unatkozás és láblógatás. Még ha az év végére nagyobb is lett betegség miatt a kényszerpihenő, mint szerettem volna, szerencsére mindent sikerült az év során véghez vinnem, amit szerettem volna.

Számok, tények statisztikák és képek 2016-ból:

Egy elcsúszott félmaratonmánia Szicilia okán – de megérte!

Tavak körbekarikázása – az őrült ötletek mindig megérik!

Kanada felfedezése – nanáhogymegérte! 

Önkénteskedés sokfelé – miért is csinálnám, ha nem éri meg?

Suhanj!, Suhanj! és Suhanj! – mindennél jobban megéri! 

Szerelembe esés a tereppel – már most tudom, hogy megéri!

És futás – megéri, hogy az életem legyen!

Versenyen 486 lefutott km, ebből októberben 120 km. Kétkeréken 49 versenykm megtétele.

2 maraton, 8 félmaraton (ebből 1 terepen), különböző távokon összesen 25 aszfaltos és 4 terepverseny futva, 2 bringázva, egy BEsT és egy VVEsT szintén tekerve. És elhíresültem a futónadrágjaimról. (;

Távolságrekord futva és tekerve megdöntve, maratoni csúcs felállítva és megdöntve, félmaratoni csúcs 3,5-szer megdöntve, további edzésformák a repertoárba felvéve, eddig érmek száma bőven felülmúlva, 2 dobogós helyezés és egy nagyon fontos elismerés bezsebelve, és minden méter becsben tartva.

Az év második fele kétségkívül erősebb volt, mint az első. Hihetetlen energiám volt, megállíthatatlan és leállíthatatlan voltam. Éreztem magamon, láttam az időmön és a teherbírásomon a fejlődést, és ez még jobban motivált. Tudom, mit szeretnék majd másképp csinálni jövőre, és tudom, mi az, amiben ugyanilyen erősen fogom tartani magam. Nagy terveim vannak 2017-re. Jótékony és új dolgokat is kipróbáló, elszánt elképzeléseim, amiket véghez fogok vinni.

Azt hittem, csak ezer km környékén teljesítettem az idén, de nem. Több mint 1255 km-t futottam kb. 136 óra alatt, és több mint 384 km-t bicikliztem kb. 28 óra alatt. Legalábbis ez a kb. 1640 km van feljegyezve. (:

Mindezt pedig nem tudnám véghezvinni, ha nem lennétek nekem TI! A Barátaim, a Támogatóim és a Családom! Köszönöm!!! 2017-ben is Veletek!!! 

To be continued, mert rendszereztem egy kicsit...

Az év egyik legjobban várt eseménye a siófoki szezonzáró. Bár ez is BSI-s verseny, mégis a Balaton és a kicsit más körülmények és lehetőségek miatt teljesen más a hangulata. Családiasabb, nyugisabb, amolyan mókás-izgalmas befejező futás, általában még és már kellemes időjárással, és valamiért legtöbbeknek egyéni csúcs futására alkalmas Balaton parti pályával.

Anyával már negyedik éve megszokás, hogy ilyenkor megjutalmazzuk magunkat az egész éves futásért-szurkolásért egy wellness-hétvégével, vagy legalábbis egy éjszakát a verseny előtt/után ott alszunk. Kényelmesebb is így, meg egy kis kikapcs nekünk is jár. (: Az idén ezt felturbóztuk: az egész család el tudott jönni egy majdnem teljes hétvégére! Jupiii!

Pénteken érkeztünk, amolyan Fűrész-módra természetesen nem akkor indultunk és érkeztünk, amikorra először terveztük, de azért meglett Siófok. A szállásunk befoglalása után nekem még dukált a verseny előtti utolsó laza szaladgálás, így egyesek városi sétával, én pedig kutyamód odavissza futkározva lestük meg a másnapi rajthelyszínt. Annyira csodásan meleg idő volt, hogy a pulcsimat kénytelen voltam levenni, és egy szál topban is kellemes futóidőben szaladoztam.

Ez után pedig máris egy jó kis éjszakai feladat: vacsorát keríteni. A késői nekiindulás a téli Siófokon nem annyira kedvez a könnyű vacsoratalálásnak, de végülis harmadik kísérletre sikerült becserkésznünk egy egész finom pizzázót, ahol még ki is szolgáltak. Éjfélkor pizzázni. Nem, nem vagyunk normálisak. Csak éhesek voltunk, aztán meg álmosak.

Az volt a szerencse, hogy csak 12:30-kor volt rajt, és ez azért mindenképp a kezére játszik a sokáig aludni szerető, éjszaka még pizzázó futóknak, köztük nekem is. (: Reggel ugyan a reggeli ébresztett, és nem magamtól keltem, de egészen az eltervezett időpontban sikerült becsengetnie. Csak nem tartalmazott tojásrántottát, amit pedig minden verseny előtti étkezésem szokott. ):

Összekészülés, átgondolás, az edzőbácsi öltözési tanácsainak kikérése, örömködés az esőmentes jóidőn, a futás közben és után szükséges eszközök belogisztikázása megfelelő zsebekbe és táskákba, és indulhat a mandula!

Túl sokkal a rajt előtt nem értünk oda, de a bemelegítés még kényelmesen befért a rajtfotók elé, aztán meg már szóltak is az indítódudák. A harmadik hullámmal indultam végül, annak egészen az elejéről, de amíg el nem vonult a tömeg, addig csak egy mókás sárgafekete kéz voltam, amely idétlenül – ahogy szokott – kiintegetett néha a tömegből.

A rajt pillanatában rögtön megfogalmaztam egy tanulságot: érdemes a rajt előtt !nemsokkal! újraindítani az órán a futniakarok üzemmódot, különben pont abban a pillanatban gondolja úgy, hogy mégsem-akarsz-futni-csak-úgyfelejtetted, amikor el akarod indítani. (: Mókás volt, de szerencsére annyira gyorsan megtalálta a GPS-jelet, hogy két lépéssel a rajt után már minden mérhető is volt. Yesss! (Az előző esti futásról nincs bizonyítékom, mert még GPS-frissítés előtt álltunk, és nem volt elég 40 perc a jel megtalálásához, de korábbi tanulság alapján a frissítés a verseny előtt természetesen rendben megtörtént.)

Könnyedén, de tempósan akartam menni, az elejét ugye nekem nem szabad elfutni, de ha az kényelmes, akkor utána általában már jó vagyok. A beállított céltempó 4:45-5:15 volt, próbáltam azért az egyéni csúcsra koncentrálni, de megbeszéltem magammal már, hogy nem fakadok sírva, ha nem lesz az, csak fussak egy tisztességeset. Éreztem magamban az erőt, hogy szépen végigcsináljam, mostanában ezzel nem volt gond, de a szerdai térdhajlati fájdalom miatt lerövidített edzés azért óvatosságra és odafigyelésre intett, még ha az előző esti kocogásnál nem is volt gond. Tudtam, hogy ha nem lesz semmi gubanc, akkor hozok egy szép stabil időt, de azért ezt megpróbáltam a PB (personal best – személyes legjobb) felé terelgetni. De legfőképpen jól akartam érezni magam.

Ezt a pályát már eléggé ismerem, tudom, hol milyen kanyarok vannak, milyen terep következik, nagyjából hol tartok a távban, és ez utóbbiban a kétkörös kialakítás is segít pluszban. Az elején, a városi részen kell nem elfutnom, és ha végigérek ezen a szurkolókkal pettyezett szakaszon, akkor utána már túl leszek a bemelegítő etapon, és beállíthatom a tempóm.

Jól is indult az eleje, előzgettem is egyenletesen, tartottam is a picivel 5 fölötti tempót. Szeretem Tomiban, az órámban, hogy bár aktuális sebességnek végig 5:1x-eket látok, a kilóméter összegzésénél 5:05 körüli már az érték. (; A benti útról kikanyarodtunk a partra, itt csodás a kilátás mindig, a Balaton teljesen nyugodt volt, köd nem takarta a látványt, és a parti részen a szurkolók is szívesebben végzik feladatukat. Egyedül az nehezebb egy picit, amikor a kissé nyomvonalas, egyenetlen füves részen kell előzgetni, ott nagyon figyelni kell a lépésre, volt is most, aki bátrabb volt a kelleténél, és majdnem fürdés lett belőle. Nekem szerencsére nem volt gond, és nem is álltak ezen a részen pocsolyák. A végén meg még egy frissítő is várt, ahol pár sétalépés közben iszogattam és nekivetkeztem a családi szurkolópontnál, mert eddigre már elég meleget begyűjtött a karom.

Jól mentem, elfutottam a szállásunk előtt is nagy örömmel, szurkoltak az erkélyekről, és csak előztem az embereket, miközben már lassan a féltáv közeledett. Azért okosan, lazán kellett venni a dolgot, mert ez azt is jelenti, hogy a fele még hátravan.

A féltávnál 53:37-nél voltam, ez nem lesz feltétlenül egyéni csúcs, de szerettem volna a második kört is kb. ilyenre. Éreztem, hogy megindult a fáradás, ezért a félidőhöz amúgy is betervezett magnéziumot lenyomtam, Marci futott velem ügyesen ezidőalatt, szegényhez nem akartam lelassítani, de még egy kis vízzel is kiszolgált a hős edzőm és még a sálam is leadtam! (: Megtisztelő, hogy velem futotta idei összes óvatos futását!

A második körben nehezebbnek éreztem a lábaimat, kissé a légzés is nehezebben ment néha, lassabbnak éreztem a tempót, szenvedősebbnek, az óra is inkább 5:20-30 környéki aktuális értékeket mutatott, de utólagosan az eredményeken ez mégsem annyira látszik szerencsére. Az utolsó frissítőnél pár lépéses sétavíz megint, itt a banánt benéztem, de semmiképp nem akartam visszamenni érte, tudtam, hogy nemsoká jön megint a parti családi frissítő, így előreordítottam néhányakat megijesztve, hogy egy kis banánt kérek. (: Ezúttal anya volt a hős együttfutó, és két harapás banánnal pótoltam menetközben, lassan elfogyasztva, de jól esett.

Nagyon sajnáltam, hogy előtte Zolival nem sikerült találkozni, senkit sem láttam, akiről tudtam, hogy szintén ekkor fut, nem futottam el senki mellett, akit ismertem volna, ezért egy kicsit hiány-kedvem volt, de magamra figyeltem, nem hagytam ezt eluralkodni. A teljes család ott volt, szurkolt, az első körben Trashow is rámkiabált, hogy nem unom-e még, és tudtam, hogy ott vannak valahol a többiek is, Zoli szurkoló csapata is, még ha nem is találkozom össze velük.

Az utolsó kb. 5 km-en ismeretlen Gréti azt a tanácsot kapta, hogy innen már lelki erővel csinálja meg, a hátralévő távon együtt is mentünk már, hol ő ment előttem egy-két lépéssel, hol többnyire én húztam őt, ellenőrizve néha, hogy megvan-e még. (: Éreztem, hogy ő is fárad, és nekem is nehezek lettek a lábaim, de menni kellett, mert menni kellett, ezt a kicsit a végén már megcsináljuk. De ez volt a legnehezebb. Nem akartam őt sem cserbenhagyni, én is menni akartam, hogy az eltervezett idő közelében legyek, így hajtottam, emelgettem a lábaim, néha magas sarokemeléssel lódítottam pár hosszabb, lendületesebb lépéssel. Úgy éreztem magam, mintha kb. 4:30-cal futnék, de Tomi inkább 5:30-at mutatott aktuálisnak, ami azért szerencsére leginkább 5:05 körüli volt valójában.

Nagyon sokat dobott a hangulatomon, hogy a végére Esztert és Szücsit is beértem, úgy méginkább, hogy tudtam, hogy ők korábbi hullámmal indultak (mert tudtam, hogy nem velem). Szücsi a múltkor alaposan megvert, de most ez azt jelentette, hogy kb. 3 percet rávertem, muhaha. D: Jó volt végre a futáson kívül szurkolni, biztatni valakit, jóbarátot, és ugye még Grétivel is be kellett futnunk a célba. A legvégére egy utólért srác is bekapcsolódott ebbe, a véghajránál nem hagyta magát, de azért én sem. Ahogy szoktam, a legvégét alaposan megnyomtam, ráadásul az utolsó km-em lett az egyik leggyorsabb, mindössze annyi okosságot tettem bele, hogy ne bújjak el a srác mögé a befutófotón, aki mindig akkor kezdett plusz gyorsításba, amikor a sarkára értem. (: De legalább Árpi bácsinak integettem egyet a célbalépéskor. ;)

Nem fájt közben semmim, nem rakoncátlankodott a lábam, nem volt melegem, nem szúrt az oldalam, és a végeredmény azt mutatja, hogy szép egyenletes, ráadásul gyors tempóban haladtam. 5:10 fölé csak a frissítéseknél csúsztam, a második kör pontosan 30 másodperccel lett hosszabb az elsőnél, és egy 5:07-es átlagú jóérzésű félmaratont tudhatok a markomban, aminél tudom, hogy fogok futni még jobbat! Ezzel pedig a kategóriámban 10., a lányok között 43. lettem. És sikerült a csodaszép új cipőmben az eltervezett attrakció!

Utána sem találkoztam senkivel, Eszterrel, Szücsivel gratuláltunk, külön jól esett, hogy Szücsi mennyiszer elmondta, hogy büszke rám (nem is értem, miért, de örülök neki! (: ).

Nyújtás, fotó, halacskás játszó halacska nélkül, családi bohókafotók, és megvan!

A hivatalos eredmény 1:47:45. Továbbra sem tudom, hogy ténylegesen milyen táv is volt a Halloween21, de tudom, hogy elvileg mi fért abba a tempóba, ahogy akkor mentem. És mivel ez viszont tényleg annyi volt, amennyi, ezért megszavaztuk egyéni félmaratoni csúcsnak, és ebben megnyugodtam. Szerettem volna 1:45-öt, de ráér még, futhatom még ezután is, és most jó lesz ez is hivatalosnak, nincs bennem semmi negatív emiatt.

Forraltboroztunk egyet hazafelé, a már előző este kinézett, de azóta kicsit széttúrtabb levélkupacba jóóól belehuppantam, és hazamentünk egy kicsit lelazulni fürdőzéssel, szaunával. Estére rendeltünk pizzát, társasoztunk, és mindenféle csúcsot, szurkolást, aszfaltos szezonzárást, na meg szüli- és névnapokat megünnepeltünk a finom kis kaktuszlikőrrel.

A szombati nemtalálkozásokat pedig kárpótolta a vasárnap: mindenkinek tudtunk szurkolni, mindenkit lefotózgattam, ittunk még egy forraltbort, mindenkit alaposan megölelgettem és jól megnéztem az örömöt az arcán, és hazamentünk összekészülni, hogy lezárhassuk a hétvégét. Teljesen más érzés volt szurkolni, és a vasárnapi futókat hatalmas tisztelettel néztem: büszke voltam rájuk, mindenkire, hogy ekkora teljesítményre, ilyen kitartásra képesek!!! És sosem szurkoltam még ennyi Andinak egy hétvége alatt. (:

Vasárnapra lelki nyugalom lett úrrá rajtam: valamit megcsináltam, valamit befejeztem (nem a maga végérvényességében, csak elkészültem vele), a sok munkának meglett a gyümölcse, és boldogan lehetek nyugodt, nyugodtan lehetek boldog.

Nincs vége az évnek, de síkon-aszfalton komoly futás az idén már nem lesz, a jövő elébe pedig nagy tervekkel megyek, mert tudom, hogy van bennem, tudom, hogy meg tudom csinálni, és tudom, hogy még ennél is többre vagyok képes. És már kezdem tudni az utat is hozzá.

És különösen jó volt, hogy ehhez az egész családom ott lehetett velem, először az újkori futási történelmemben, de remélem, hogy nem utoljára! Köszönöm nektek, és mindenkinek köszönöm, aki hisz bennem!